Egy héten át ingyenes orvosi ellátást kapnak a rászorulók a Szent Péter téren

Kitekintő – 2018. november 13., kedd | 16:51

November 12-én nyílt meg a Vatikánban az az ideiglenes orvosi rendelő, amely november 18-ig, a szegények világnapjáig ingyenes egészségügyi szolgáltatást nyújt hajléktalanoknak, migránsoknak és minden rászorulónak.

Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által kezdeményezett egészségügyi szolgáltatásokat a Ferenc pápa által tavaly bevezetett szegények világnapjáig biztosítják, amikor a vasárnapi szentmise után a VI. Pál teremben vendégül látnak ebédre 1500 rászorulót, akik Olaszországból és az egész világból érkeznek az alkalomra.

A november 11-i Úrangyala imádság után Ferenc pápa bejelentette: „Jövő vasárnap tartjuk a szegények világnapját, számos kezdeményezéssel, melyek az evangelizációt, az imát és az osztozást szolgálják. Itt, a Szent Péter téren is felállítottunk egy egészségügyi ellátóközpontot, amely egy héten keresztül szívesen áll rendelkezésére minden segítséget kérőnek. Kívánom, hogy ez a világnap járuljon hozzá ahhoz, hogy egyre jobban odafigyeljünk a legutolsók, a kirekesztettek, az éhezők szükségleteire.”

A rendelőt a Szent Péter tér kolonnádjai alatt alakították ki, délelőtt 8 és 13 óra között laborvizsgálatokat végeznek, reggel tíztől este tízig pedig szakorvosi ellátást lehet igénybe venni (általános orvos, kardiológus, infektológus, bőrgyógyász, reumatológus, szemorvos, nőgyógyász áll rendelkezésre).

A vizsgálatok ingyenesek, és bárki igénybe veheti őket. Mintegy harminc orvos, ápoló vesz részt a programban, különböző karitatív szervezetektől.

Forrás és fotó: Vatican Insider

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria