Faces of Love – A feltámadás csodái Manilában

2017. szeptember 12. kedd 16:15

A Műegyetemi Katolikus Közösség szervezésében szeptember 8-án Budapesten, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa épületében bemutatták „A szeretet arcai – A pokolból ki emel fel?” című dokumentumfilmet a Mária Misszionáriusai nővérközösség manilai missziójáról.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A filmet a Shoeshine videoblog csapata készítette. A vetítésen jelen volt Farkas Ferenc, a film egyik készítője, Fábián Edit Mirjam, a Mária Misszionáriusai közösség magyar szerzetesnővére és a misszió két önkéntese, egy francia és egy Fülöp-szigeteki fiatal.

1995-ben egy francia nővér, Sophie öt társával együtt elhívást kapott, és 1997-ben megalapították az ACAY (Association Compassion Asian Youth) ifjúsági missziót, amelynek célja reményt adni azoknak a fiataloknak, akiket minden reménytől megfosztottak. Akkor még semmijük nem volt, öten érkeztek két bőrönddel – ami a filmben látható, az a húszéves munka gyümölcse.

A misszió 16 és 21 év közötti lányokkal, illetve 18 és 23 év közötti fiúkkal foglalkozik. A bentlakásos otthonban – ahol két és fél évet tölthetnek a lányok – és a heti rendszerességgel tartott foglalkozásokon a sok szenvedést átélt fiatalok önismeretet tanulnak, és megismerik Isten szeretetét. Átfogó nevelésben részesülnek, amelynek célja, hogy kialakuljon bennük a felelősség érzése és a kezükbe vegyék életüket.

Edit nővér fiatalon, 1988-ban a Nyolc Boldogság Közösség egyik alapítója volt. Öt évet Franciaországban töltött az anyaházban, ahol – mint mondta – eszébe sem jutott, hogy misszionárius is lehetne, mindvégig arra készült, hogy hazatér Magyarországra. Egyszer aztán, amikor AIDS-beteg, haldokló fiatalokat ápolt, átvilágította a gondolat: az Egyház egyetemes. Ez a gondolat átformálta: 1997 októberében részt vett a manilai misszió létrehozásában, ahol már húsz éve szolgál. Négy nővértársával együtt 2007-ben megalapították a Mária Misszionáriusai nővérközösséget.

Zsúfolt városokat, szép hegyeket, meggyötört, szép arcokat mutatnak az első képkockák. Ezek az arcok a film során végig komolyak, de már mosolyogni is tudnak: azokat a fiatalokat látjuk, akik a szigetország legszegényebb rétegéből, egy szeretetlenségtől szenvedő világból jöttek, és akik a misszióban megélték a feltámadás hétköznapi csodáit. Történeteik megrendítőek: durva, erőszakos világban nőttek fel, ahol a gyerekeket verték, kínozták, megalázták, ahol sokszor az utcára menekültek az otthoni agresszió elől, de az utcai élet aztán a bandákról, a drogról, a lopásról, a prostitúcióról, a bűn egyre mélyebb rétegeiről szólt. És a börtönökről, ahol embertelen kínzásnak voltak kitéve, olykor nyolcvanan is összezsúfolva egy cellában. Szép arcokat látunk, olyan emberek arcát, akik átgondolták a sorsukat, mernek emlékezni a múltjukra, álmodnak a jövőről, és ráléptek arra az útra, amely az álmaik felé vezeti őket.


2013 novemberében a Haiyan tájfun pusztított egy kis faluban. A nővérek elmentek a szigetre beszélgetni, hogy az emberek megoszthassák valakivel fájdalmukat. Itt élt a film egyik főszereplője, az a fiú, aki kilenc családtagját veszítette el a katasztrófában. Az volt az álma, hogy tengerész legyen. Egy magyar pap finanszírozta tanulmányait, most már dolgozik, és támogatja más fiatalok tanulását.

Egy másik fiút, Edwardot sokat verték, aztán ő is vert másokat, az utcára került, a kábítószer és a prostitúció világába. Amikor súlyos bűncselekményt követett el, a nővérek mentették meg attól, hogy a felnőttek börtönébe kerüljön – a bíró engedélyezte, hogy az ACAY-misszió felügyelje őt büntetése idején, és ezzel esélyt kapott élete kibontakoztatására, a tanulásra.

Egy lány, Maria mindenütt csak erőszakot tapasztalt. Van biztonságos hely számára a világban? – tette fel a kérdést gyerekkorában. Mert ezeknek a gyerekeknek nem volt biztonságos helyük a világban. Nehéz is volt mindannyiuk számára megbízni a felnőttekben, akiktől sok rosszat kaptak. Sokan akkor értették meg, hogy fontosak, amikor a misszió tagjai utánuk mentek a börtönbe, látogatták őket.


A nővérek beszélnek nehéz és szép küldetésükről. Szép az életöröm, amely annyira jellemzi a Fülöp-szigetek lakosságát, amitől az európai önkéntes fiatalok is néhány alatt kivirulnak. Nehéz megszokni a szagokat, a mérhetetlen szegénységet, a zsúfoltságot. Szép, hogy tanúi a mindennapi csodáknak, melyek erőt adnak a feltámadáshoz. Ehhez azonban túl kell lépni a komfortzónánkon – mondják. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy ez nehéz.

Szent Pál Rómaiaknak írt levele negyedik fejezetének csodáját, az élet dicsőségét tapasztalják meg: „létre hívja a nem létezőket, hogy létezzenek”. A filmből éppen ez sugárzik: új életre kelnek ezek a jóravaló fiatalok, akiket az élet kegyetlensége olyan pályára sodort, ahol mintha nem is léteztek volna, nem ismerték Isten és az emberek szeretetét.


A filmvetítést követő beszélgetésen Edit nővér elmondta, hogy minden napjuk szentmisével és szentségimádással kezdődik, ezt követi a munka az utcákon, a börtönben vagy a távolabbi területeken, más szigeteken. A házuk, ahová a lányokat befogadták, „Manila Rózsadombján” található, egy gazdag családtól kapták kölcsön, de hamarosan saját házat vesznek az adományokból. Sokat dolgoznak az adományokért, sokszor nemzetközi pályázatokon keresztül jutnak pénzhez, vannak jelentős támogatóik a nyugat-európai országokban. A fiatalok éves költségét európai családok állják, 20 euró körüli összegekből gyűlik össze az egy-egy pártfogoltra fordított összeg. Tizenöt filippínó munkatársuk van, és sok önkéntes érkezik hozzájuk Európából, 6–24 hónapra. A szigetországban tisztelik őket, számítanak rájuk, a bírók partnernek tekintik őket, amikor fiatalkorú ügyében hoznak ítéletet. Az ország törvényei értelmében vannak alternatív lehetőségek a büntetésre, és ők igyekeznek élni ezzel, új gyakorlatokat bevezetni. A rendőrséggel is jó kapcsolatban vannak, a rendőrök segítenek elfogni például azokat, akik erőszakot tettek a lányokon.

Lorrain 2003 és 2013 között tíz évet töltött a misszióban, majd Franciaországba költözött, ahol egy marseilles-i börtönben megkezdték az ACAY-missziót feleségével, a Fülöp-szigeteki Christinnel, aki szintén a misszió önkéntese egyetemista kora óta.

Edit nővér szerkesztőségünk kérdésére elmondta: hálás Istennek, amiért betölti a lelki anyasággal. Nem kérik tőlük, de a gyerekek mind anyukának hívják őket, erősen érződik bennük a kötődés és a hála, ami nagy erőt ad. Szeretnék a kis csapatot úgy nevelni, hogy aztán ők segítsenek másoknak. Elviszik őket falvakba még szegényebb gyerekekhez, akiknek ők szerveznek foglalkozásokat. Maria már gimnazista korában foglalkozott tíz gyerekkel egy program keretében, most már büszke rá, hogy ők is főiskolát végeztek. 

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ketezren-vettek-reszt-mariapocsi-ciganybucsun
Kétezren vettek részt a máriapócsi cigánybúcsún

„Teremts bennem tiszta szívet, ó Isten!” mottóval rendezték meg szeptember 15-e és 17-e között Máriapócson a roma közösségek zarándoklatát.

2017. szeptember 21. csütörtök
ferenc-papa-ha-hibazol-kelj-fel-nincs-emberibb-mint-hibakat-elkovetni
Ferenc pápa: Ha hibázol, kelj fel: nincs emberibb, mint hibákat elkövetni!

Szeptember 20-án különleges stílusú beszédet mondott a Szentatya: közvetlen hangnemben, tegezve buzdította reményre a szerdai általános kihallgatáson jelen lévő hívőket. A pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

2017. szeptember 20. szerda