Ferenc pápa beszéde és bocsánatkérése Szent Pál apostol megtérésének ünnepén

2016. január 25. hétfő 23:23

A más keresztény egyházak tagjaival szembeni „nem evangéliumi” magatartásért kért bocsánatot Ferenc pápa január 25-én, hétfőn a keresztény egységnek szentelt imahét utolsó napján a római városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikában. A Szentatya beszédét teljes terjedelmében közreadjuk.

„Én az utolsó vagyok az apostolok közt, […], hiszen üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan” (1Kor 15,9–10). Így foglalja össze Pál apostol megtérésének jelentését. Megtérése, mely a Jeruzsálemből Damaszkuszba vezető úton a feltámadt Jézussal való felkavaró találkozást követte, elsősorban nem erkölcsi változás volt, hanem Krisztus kegyelmének átalakító megtapasztalása, egyúttal meghívás volt egy új küldetésre, arra, hogy hirdesse Jézust, akit tanítványai üldözése által üldözött. Abban a pillanatban ugyanis Pál megértette, hogy az örökkévalóságban élő Krisztus és az ő követői között valóságos, transzcendens kapcsolat áll fenn. Jézus él és jelen van bennük, ők pedig őbenne élnek. A hivatás, hogy apostol legyen, nem Pál emberi érdemein alapszik, aki „utolsónak” és „méltatlannak” tartja magát, hanem Isten végtelen jóságán, aki kiválasztotta és a szolgálattal megbízta őt.

A damaszkuszi úton történtek hasonló értelmezéséről tanúskodik Szent Pál a Timóteusnak írt első levelében is: „Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott szolgálatára, engem, aki azelőtt káromoltam s üldöztem, és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel” (1Tim,12–14). Isten túláradó irgalma az egyetlen ok, amely az alapját jelenti Pál apostol szolgálatának, ugyanakkor az is, amit az apostolnak hirdetnie kell mindenkinek.

Szent Pál tapasztalata hasonlít azoknak a közösségeknek a tapasztalatához, amelyeknek Péter apostol az első levelét írta. Szent Péter kis, törékeny, üldözésnek kitett közösségek tagjaihoz fordul, és Isten szent népének dicsőséges címeit tulajdonítja nekik: „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonául kiválasztott nép vagytok” (1Pét 2,9). Ahogyan azokat a keresztényeket, ma minket is, valamennyiünket, megkeresztelteket megerősít és állandóan ámulatba ejt annak tudata, hogy kiválasztattunk, hogy részt vegyünk Isten üdvözítő tervében, mely Jézus Krisztusban és az egyházban valósul meg. „Uram, miért éppen engem?” „Miért éppen minket?” Itt Isten irgalmasságának és választásának misztériumát érintjük: az Atya mindenkit szeret, és mindenkit üdvözíteni akar, s ezért meghív némelyeket, kegyelmével „meghódítja” őket, hogy szeretete rajtuk keresztül mindenkihez eljuthasson. Isten egész népének az a küldetése, hogy hirdesse az Úr csodás tetteit, köztük is első helyen Krisztus húsvéti misztériumát, amely által a bűn és a halál sötétségéből átléptünk az ő új és örök életének ragyogásába (vö. 1Pét 2,10).

Isten imént hallott szavának fényében, mely a keresztények egységéért tartott mostani imahét során vezetett minket, valóban kijelenthetjük, hogy mi, Krisztusban hívők valamennyien „azt a meghívást kaptuk, hogy hirdessük Isten csodás tetteit” (vö. 1Pét 2,9). A minket ma még elválasztó különbözőségeken túl örömmel elismerjük, hogy a keresztény élet eredeténél mindig egy meghívás van, amely magától Istentől származik. Nemcsak akkor tudunk előrehaladni a keresztények közötti látható, teljes egység felé vezető úton, amikor egymáshoz közeledünk, hanem főleg akkor és abban a mértékben, amikor és amennyire az Úrhoz térünk, aki kegyelmével kiválaszt és tanítványainak hív minket. Megtérni pedig azt jelenti: engedjük, hogy az Úr éljen és működjön bennünk. Ebből kifolyólag, amikor különböző egyházak keresztényei együtt hallgatják Isten szavát és iparkodnak valóra váltani azt, tényleg fontos lépéseket tesznek az egység felé. De nemcsak a meghívás köt össze minket, hanem ugyanaz a küldetés is egybekapcsol: hirdetni mindenkinek Isten csodás tetteit. Miként Szent Pál, és mint azok a hívek, akiknek Szent Péter ír, mi sem tudjuk megtenni, hogy ne hirdessük azt az irgalmas szeretetet, amely meghódított és átalakított minket. Miközben úton vagyunk a köztünk megvalósuló teljes közösség felé, már most kialakíthatjuk az együttműködés sokféle formáját, együtt haladni és együttműködni tehát az evangélium terjesztésének előmozdítására. Az úton együtt haladva és együtt dolgozva pedig ráébredünk, hogy az Úr nevében már egységben vagyunk. Az egységet úton járva teremtjük meg.

Az irgalmasság mostani szentévében jó szem előtt tartanunk, hogy nincs hiteles keresztény egységtörekvés, ha nem bízzuk magunkat teljesen az Atya irgalmára. Mindenekelőtt kérjünk bocsánatot szakadásaink bűnéért, amelyek nyílt sebet jelentenek Krisztus testén. Róma püspökeként és a Katolikus Egyház pásztoraként Isten irgalmát és bocsánatát kérem a katolikusok más egyházak keresztényeivel szembeni nem evangéliumi viselkedéséért. Ugyanakkor arra hívom valamennyi katolikus testvéremet és nővéremet, hogy bocsásson meg, ha most vagy a múltban bántalmazást szenvedett el más keresztényektől. Nem tudjuk kitörölni azt, ami megtörtént, de azt sem akarjuk engedni, hogy a múlt bűneinek súlya továbbra is beszennyezze kapcsolatainkat. Isten irgalmassága meg fogja újítani kapcsolatainkat!

Ebben a buzgó, imádságos légkörben testvéri szeretettel köszöntöm őeminenciáját, Gennadiosz metropolitát, az ökumenikus patriarkátus képviselőjét, őszentségét David Moxont, a canterburyi érsek személyes képviselőjét Rómában, valamint a különböző római egyházaknak és egyházi közösségeknek a mai estén egybegyűlt valamennyi képviselőjét. Velük haladtunk át e bazilika szent kapuján, hogy emlékezzünk arra, hogy az egyetlen kapu, mely az üdvösségre nyílik, Jézus Krisztus, a mi Urunk, az Atya irgalmas arca. Szívből köszöntöm azokat az ortodox és keleti ortodox fiatalokat is, akik itt, Rómában tanulnak az Ortodox Egyházakkal való Kulturális Együttműködés Bizottságának támogatásával, mely a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács mellett működik, hasonlóképpen köszöntöm a bosseyi ökumenikus intézet (Ecumenical Institute of Bossey) hallgatóit, akik a Katolikus Egyház alaposabb megismerésének céljából látogattak Rómába.

Kedves testvéreim és nővéreim, kapcsolódjunk most egymáshoz abban az imában, amellyel Jézus az Atyához fordult: „legyenek egyek […], hogy higgyen a világ (Jn 17,21). Az egység az Atyaisten irgalmának ajándéka. Itt, Szent Pál apostol és vértanú sírja előtt, melyet ebben a csodálatos bazilikában őriznek, érezzük, hogy alázatos kérésünket a tegnapi és mai keresztény vértanúk sokaságának közbenjárása támogatja. Ők nagylelkűen válaszoltak az Úr hívására, életükkel hűséges tanúságot tettek azokról a csodás tettekről, amelyeket Isten értünk művelt, és ők már megtapasztalják a teljes közösséget az Atyaisten jelenlétében. Példájuk segítségét élvezve – ezt a példát teszi magáévá a vér ökumenizmusa – és közbenjárásuk által megerősítve forduljunk Istenhez alázatos imádságunkkal.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
istenben-gazdagodni
Istenben gazdagodni

Évközi 18. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (Préd 1,2; 2,21–23; Kol 3,1–5; 9–11; Lk 12,13–21)

16:00
andre-vingt-trois-ne-engedjunk-gyuloletnek-megprobaltatasok-idejen
André Vingt-Trois: Ne engedjünk a gyűlöletnek a megpróbáltatások idején

Egész Európát megrázta a 86 éves Jacques Hamel katolikus pap meggyilkolása. Július 27-én, a párizsi Notre Dame-ban André Vingt-Trois bíboros a mártírhalált halt pap lelki üdvéért bemutatott szentmisén megrendítő, egyben iránymutató beszédet mondott, amelyet teljes egészében, magyar nyelven közlünk.

12:01