Ökumenikus imádságot tartottak wittenbergi és vatikáni sportolók a Szent Péter-bazilikában

2018. március 14. szerda 13:08

A Szent Péter-bazilika altemplomában, a Magyarok Nagyasszonya-kápolnában tartottak ökumenikus imaórát március 12-én, hétfőn a Luther Márton városából, Lutherstadt Wittenbergből érkezett protestáns német maratonfutók és az Athletica Vaticana, a vatikáni alkalmazottakból álló atlétikai csapat tagjai.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A német csoport március 10-én érkezett a Vatikánba. A római maratont a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából szervezték. A protestáns sportolók találkoztak a Svájci Gárda tagjaival, látogatást tettek a Sixtus-kápolnában, illetve a Vatikáni Múzeumban.

Az ökumenikus imaalkalom látogatásuk központi eseménye volt. A wittenbergi és a vatikáni sportolók ezzel a gesztussal pecsételték meg spirituális és sportbeli testvériségüket. Az ima szövegeinek alapját A konfliktustól a szeretetközösségig című evangélikus–katolikus dokumentum adta, amely a reformáció kezdete 500. évfordulójának közös megemlékezéseire készült.

A német csoportot a Szent Péter Műhely képviselője, Vittorio Lanzani püspök fogadta a Szent Péter-bazilikában – írta a L’Osservatore Romano vatikáni napilap. A szertartáson jelen volt Melchor Sánchez de Toca, a Kultúra Pápai Tanácsának titkárhelyettese, Andrea Palmieri, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának titkárhelyettese, valamint Kristin Jahn wittenbergi lelkésznő is.

Forrás: Vatikáni Rádió; Athletica Vaticana Facebook-oldala

Fotó: Athletica Vaticana Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
egyben-tart-ferences-zarandoklat-matraverebely-szentkutra
Egyben tart – Ferences zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Augusztus 14–20-áig immár huszonnegyedik alkalommal szervezték meg a ferencesek Esztergomtól Mátraverebély-Szentkútig vezető zarándoklatát. A résztvevők száma idén is meghaladta a kétszázat. Augusztus 19-én, a Szécsénytől Szentkútig tartó szakaszon csatlakoztunk a zarándokokhoz

14:27
a-kereszt-tartja-meg-hazat-szent-istvan-kiraly-unnepe-gyori-egyhazmegye-fotemplomaban
A kereszt tartja meg a hazát – Szent István király ünnepe a Győri Egyházmegye főtemplomában

Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be augusztus 20-án, Szent István király, hazánk fővédőszentje ünnepén a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

13:00