Rendhagyó idegenvezetéseket tartanak a pécsi székesegyházban pünkösdhétfőn

Kultúra – 2018. május 20., vasárnap | 13:00

Május 21-én, pünkösdhétfőn a Pécsi Egyházmegye délelőtt és délután is rendhagyó idegenvezetéssel várja a látogatókat. Délelőtt fiatalok vezetik körbe a látogatókat a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, délután pedig Kajtár Edvárd, a székesegyház plébánosa mutatja be a templomot.

Délelőtt 10 órától a fiatal önkéntes idegenvezetők Élő kövek címmel művészeti alkotásokon keresztül mutatják be a kereszténység üzenetét, kötetlen beszélgetés során válaszolnak a feltett kérdésekre.

Délután 15 órától Kajtár Edvárd tart tematikus, liturgikus vezetést, mely során a résztvevők nem csupán művészettörténeti szempontból ismerhetik meg a székesegyházat, de betekintést nyerhetnek a gazdag keresztény szimbolikába, illetve megismerhetik a templom egyes tereinek liturgikus funkcióit is.

Pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn a székesegyház kedvezményes, 600Ft/fő áron látogatható. Az idegenvezetéseknek külön díja nincs, de a részvétel regisztrációhoz kötött.

A rendhagyó idegenvezetések mellett pünkösdhétfőn délelőtt 11.00 órától ismét „kerámiafestöde” várja a gyermekeket és a felnőtteket, mely program szintén regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni a Pécsi Egyházmegye honlapján keresztül lehet.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria