Szabad álmodni – Katekétáknak rendeztek konferenciát Szegeden

2018. június 10. vasárnap 17:50

A katekéták munkáját segítő mentorkatekéták számára szerveztek „Legyetek egymás szolgálatára” mottóval konferenciát Szegeden. A június 8-án, a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg termében tartott szakmai tanácskozás a lelki erőforrások kérdésével foglalkozott.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Öt éve indította el a Szeged-Csanádi Egyházmegyében a 2012-ben alapított kateketikai iroda a Szent Barnabás-mentorprogramot, melynek célja, hogy minden téren segítse, kísérje a hitoktató szolgálatát. Serfőző Levente, az iroda vezetője a katekétákat látogatva ismerte fel, mennyire fontos számukra a szakmai támogatás. „Egyedül vannak, 20-22 órában nagy lakótelepi iskolákban, kis falvakban tanítanak, és nincs mellettük senki.” Megszólították és képzésre hívták az Egyház közösségi életében aktív, kvalifikált katekétákat, hogy mentorként álljanak hitoktató társaik mellé. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki 2016-ban az országos mentorkatekéta konferencia, melyre minden egyházmegyéből meghívják a hitoktatási referenseket, a katekétaképzésben résztvevőket.

A harmadszorra megrendezett találkozóra mintegy százharmincan gyűltek össze az ország egyházmegyéiből a hitoktatás felelősei, hogy „a kísérő spiritualitásának” témájával foglalkozzanak. Előadások, műhelymunka segítette a szakmai tanácskozást.

Az egybegyűlteket Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora köszöntötte. A mezőgazdaságtól a katekétaképzésig sokféle szakiránnyal, karral rendelkező főiskola rektora azt hangsúlyozta, a társadalom számára nélkülözhetetlen a katekéta hivatás által nyújtott szolgálat, mely „az erények és képességek fejlesztésével, az Egyház közösség és szeretet jellegének megjelenítésével” van jelen az oktatás-nevelés területén.

Kiss-Rigó László püspök megnyitó beszédében az európai keresztény identitás kérdését állította a középpontba. Különbséget tett a hagyományok, gyökerek által meghatározott, mindenki számára adott keresztény identitás és a személyes hit között. „Őrizzük az identitást, de elfeledkezünk arról, hogy a hit ennél több, a hit személyes ajándék, melyért meg kell küzdeni. „Attól a ténytől, hogy az egyházmegye átvesz iskolákat, nem lesz tele a templom. A hit átadása tanúságtevőket igényel” – fogalmazta meg a főpásztor, aki a hitoktatók felelősségére apellált. „A hitet továbbadni nem gyökerek és hagyomány kérdése, hanem a hiteles, elkötelezett szolgálaté” – erre buzdította a tanácskozás résztvevőit.

Az első előadó, a Spanyolországból érkezett Miguel López Varela atya a „kilépő” katekézis, a „kifelé nyitó” katekéta ideálját állította a középpontba. A ma katekétáját a történelem folyamába helyezte. A hit átadásának krisztusi parancsát – „Hirdessétek az evangéliumot a föld végső határáig!” – az apostolokat követően elsőként a püspökök vették azáltal, hogy köréjük szerveződött közösségekben megélték Jézus tanítását. Később a Római Birodalom Európát behálózó útjain a szerzetesek vitték el mindenfelé az örömhírt. Amerika felfedezésével kitágultak a határok, az evangélium hirdetését itt főként a kolduló rendek vállalták fel. „Ma, az új evangelizáció időszakában mi vagyunk a hirdetés felelősei” – mutatott rá a katekéta felelősségére.

„Ma annak vagyunk tanúi, hogy mi, keresztények nem vagyunk a föld sója, nem vagyunk a világ világossága. Eddig működött a hit dominószerű automatizmusa, hogy az első darab megdőlése mozgásba hozta a többit.” A spanyol pap arról beszélt, korábban erősek voltak azok az intézmények – a család, az iskola és a plébánia – a társadalomban, melyek ezt az automatizmust biztosították. „A folyamat megszakadt.” Az előadó szerint az újrakezdéshez változtatni kell a hozzáállásunkon. Jól fejezi ki ezt a változtatást a spanyol nyelv: a sal egyszerre jelenti a sót és szólít fel: „lépj ki!” Ahhoz, hogy újra „só” legyünk, ki kell lépnünk a templom falai közül, nyitnunk kell a világ felé, abban a szellemben, amit Ferenc pápa képvisel. „A megújítás kulcsszava a Jézusra mint középpontra fókuszáló nyitás, mely nem önmagára és nem a dicső múltra figyel, hanem az „itt és most”-ra. „Az Egyház öregszik, de nem a ráncaitól kell megijedni, hanem a foltoktól, amit a bűnök okoznak” – figyelmeztetett.

A nyitásra mindenki meg van híva. Az a feladatunk, hogy szélesre tárjuk kapuinkat, egyrészt, hogy mindenki beférjen, és mi is el tudjunk indulni az emberek felé. A „hogyan”-t kifejtve az emmauszi úton hazafele tartó tanítványok mellé lépő Jézust állította például Miguel López Varela. Jézus 11 kilométeren át kíséri a szomorúsággal, panasszal teli tanítványokat. „Jézus nem gondolkodik azon, alkalmas-e az idő, nem várja, hogy a tanítványok jöjjenek hozzá. Melléjük lép, abban a szituációban van velük, amiben ők vannak. Jézus mellettük megy, hallgatja őket. Engedi, hogy akár kényelmetlen kérdéseket tegyenek fel neki.” Miguel atya szerint ezt igényli tőlünk, hitoktatóktól a világ, és erre a kísérésre kell vállalkoznunk akkor is, ha ez fáradságos és időigényes. Arra hívta fel a figyelmet, ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha előzőleg mi is „odaültünk a mester lábához”. Ebből származik ugyanis az az öröm, melynek át kell hatnia az életünket és így igehirdetésünket is.

Bárány Béla, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hitoktatási irodájának vezetője, a zuglói Páduai Szent Antal-templom plébánosa arról tartott előadást számos saját gyakorlatából vett példával alátámasztva, hogyan tudja segíteni a plébánia és a plébános a hitoktató munkáját. Szent Kelemen hajóhasonlatával élve azt hangsúlyozta, a hitátadásban minden szereplőnek sajátos feladata van, és mindenkire szükség van. „Az Úr a Jóisten, a kormányos Krisztus, az alkormányos a püspök, a matróz a pap, a vitorlakezelő a katekéta, a hatékony haladást biztosító szelet a Szentlélek adja.”

Közel tucat hitoktatót összefogó plébánosként azt tartja a legfontosabbnak, hogy rendszeresen kifejezze nagyrabecsülését a katekétáknak. „Együttműködve vagyunk képesek eredményeket elérni, látnunk kell, hogy rászorulunk egymásra, megbecsülést közvetítve tudjuk kialakítani a kölcsönös bizalmat.” Ebben fontos a rendszeres kapcsolattartás, a személyesség, a plébánia életébe való bekapcsolás, a hitoktató személyes és szakmai megerősítése. Ez utóbbit szolgálja, hogy a hitoktató számára továbbképzéseket, jó eszköztárat, a mentor által kíséretet biztosítanak. Béla atya a hitoktatásban fontos szereplőnek tartja a szülőket. „A szülő nagyon fogékony azokban az időszakokban, amikor gyermekét a szentségek vételére elviszi. Megszólítható, meghívható a plébánia közösségébe” – számolt be tapasztalatáról. Ünnepek előtti lelkinapok, őszi terményáldás, decemberi boráldás – néhány példa gyakorlatukból.

Összegzésül a Magyar Kateketikai Direktóriumból idézett: „Az Egyház küldetése miatt nem zárhat ki semmilyen lehetőséget, hogy az embert szolgálja, formálja, és hitben növelje.” Arra buzdított: szabad álmodni, újat behozni, és együtt tenni érte.

Versegi Beáta CB az ajándékozás analógiájával hozta közel, hogyan válhat a katekéta számára erőforrássá az Eucharisztia. Arra kérte a résztvevőket, gyűjtsék össze gondolatban, mi kapcsolódik számukra az ajándékozás folyamatához. Megfogalmazta, az Eucharisztia ajándék, így természetét az ünnep, a személyesség, az egymáshoz tartozás, a meglepetés és titok, valamint a szépség fogalmával írhatjuk le; majd sorban kibontotta ezeket.

Az ünnep előkészített, kiemelt pillanat, mely nem jön létre önmagától – mondta Beáta nővér, majd Jézus szavait idézte a János-evangéliumból, ezzel érzékeltetve, hogyan kapcsolódik össze az ünnep mint kiemelt idő és az Eucharisztia alapítása. Jézus a földbe esett búzaszemről szóló példabeszédben azt mondta tanítványainak: „Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!” Jézus számára ez az óra az önátadás órája, ebbe sűríti bele értünk adott élete értelmét.

Az ajándékozás két személy között történik. Tőlem – neked, vagyis lényegi vonása az egymáshoz tartozás. Ahogy az ünnep is közösségi, hiszen benne a szeretet megosztása történik meg. Az Eucharisztia vételében egyszerre élhetjük meg mi és Jézus, mi és a Szentháromság, mi és a többi ember összetartozását.

Beáta nővér tudatosította, mennyire fontos mozzanat az ajándékozásban a meglepetés ténye, s rámutatott, az Eucharisztiában is ott a titok. Az átlényegülés „hogyan”-ja örök titok. Nem magyarázatot kíván, hanem meghív, együttműködésre hív.

Az előadó a szépség fogalmát Marko Ivan Rupnik jezsuita művész szavaival bontotta ki: a szép a létben alázatosan, azaz láthatatlanul meghúzódó igazról és jóról beszél, ha úgy tetszik, az igazság és jóság „megtestesülése”, felfogható formája.

Megjelenítve az Eucharisztia mint ajándék természetét, Beáta nővér a befogadói oldalra kérdezett rá. A résztvevők azon tapasztalatát fogalmazta meg, hogy sokak számára mennyire nem könnyű örömmel elfogadni az ajándékot. A nővér szerint az elfogadás lelki készséget feltételez, melyet fejleszteni kell. A befogadásra elő kell készülni. Ugyanazokkal a hívószavakkal írta le a felkészülés mozzanatait, melyek az első kifejtésben vezették. Kiemelte: fel kell kelteni a vágyat az ünneplésre, a készséget, hogy szívesen időzzünk benne. „Szemlélni a szépséget, benne lenni – ez az ünneplő lélek állapota” – mondta Beáta nővér. „Nem érdemlem meg” – idézte a megajándékozott reakcióját, ahogy az Eucharisztia vételénél is azt mondjuk ki: „nem vagyok méltó”.

De a felkészülésben az embernek tudatosítania kell, hogy megajándékozható, hogy nem állhat meg a bűneinél, hogy értékes és szerethető. Az áldozásban megélhetjük továbbá annak örömét, hogy része vagyok az egésznek. Ugyanakkor ez alapvető nyitottságot igényel a másik ember felé. Válogatás nélkül – utalt a nővér arra, sokszor milyen nehéz örülni az engem valami miatt zavaró másik jelenlétének. „Titokkal szembesülök – el kell engedni, hogy itt és most mindent tudok, és engednem kell a változást.”

Végül az ajándékban megjelenő szépségről gondolkodott: a szépség mint a jóság és igazság gyümölcse a nagylelkűségről tesz tanúbizonyságot, mely túl van a hasznosság és hatékonyság korunkat uraló beidegződésén. „Ünnep, személyesség, egymáshoz tartozás, titok és szépség – ezt az utat járva a felkészülésben valódi erőforrásra találunk az Eucharisztiában” – fogalmazta meg Versegi Beáta.

Béri László Renátó OCD A szemlélődés mint erőforrás címmel először is azt fejtette ki, mit ért szemlélődés alatt. Tekintve a közvélekedésben általános felfogást, a „mi nem a szemlélődés” oldalról kezdte a fogalom meghatározását. „A szemlélődés nem életforma, nem imamód és nem függvénye személyiségtípusnak. Mindenki meg van híva rá, mert a szemlélődés látás-, gondolkodásmód, mentalitás, ami áthatja az egész életet” – hangsúlyozta.

Nehéz megtanulni, mert változást, „metanoiát” igényel. Abból kell kiindulnia, hogy az ember képes legyen a valóságra, a realitásra figyelni, visszahelyezkedni abba, ami van, és úgy, ahogy az van, szemben a megszokott, azonnal kategorizáló, ítélkező attitűddel, vagy éppen az elfojtással. A szemlélődésben az ember figyeli a valóságot, önmaga valóságát, engedi felszínre jönni gondolatait, érzéseit, és ki meri mondani azokat. El kell fogadnia, hogy ez van benne, majd a második lépésben lesz az a feladata, hogy megtalálja a helyes viszonyulást a benne élő tartalmakhoz.

Renátó atya arra biztatott, törekedjünk arra, hogy megmaradjunk a jelenben, az „itt és most”-ban, szemben a múlton való töprengéssel vagy a jövőtől való félelemmel. A szemlélődést jól kifejező szó az éberség, hiszen a szemlélődés arra hívja meg az embert, hogy éberen figyeljen, hogy „ne aludja át az életét”.

Hogy miért kell törekedni erre a látásmódra, gyümölcsei indokolják – mondta az előadó. – Ez a hozzáállás gyógyítja a kapcsolatokat, mind ember és Isten, mind ember és embertárs között. „Az az ember, aki szerető figyelemmel helyezkedik bele Isten jelenlétébe, nagy dolgokat él meg. Feltárul számára Isten igazi arca.” Az embertárshoz való kapcsolódásban a szerető figyelem magatartása a gyógyító erejű meghallgatás.

„Tele van paradoxonnal, látszólagos ellentéttel az életünk. A szemlélődés el tud vezetni a békéhez, melyben át tudom élni ezek oldódását, és át tudom ölelni a kínzó paradoxont” – fogalmazta meg alaptapasztalatát Béri Renátó.

A konferencia délutánja a műhelymunkáé volt. Béri Renátó folytatta a hallgatóság bevezetését a szemlélődés gyakorlatába. Versegi Beáta Mária Nők az Eucharisztia körül címmel hívta a résztvevőket; Keszeli Ilona, a Forráspont Lelkigondozói Szolgálat munkatársa, pedagógus, mentálhigiénés szakember és Bezzegh Kelemen OFM a hitoktatók hétköznapjait állították a középpontba: Harmónia vagy mókuskerék címmel arról beszélgettek, honnan jön az erő a hétköznapokban. Tajti Péter, a Forráspont Lelkigondozói Szolgálat szakmai vezetője műhelyében a segítő határaival foglalkoztak a résztvevők.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
szentek-koreben-szekesfehervar-fogadalmi-unnepen
Szentek körében Székesfehérvár fogadalmi ünnepén

Húsz magyar szent ereklyéje jelenlétében ünnepeltek a székesfehérváriak a Szent István-i országfelajánlás emléknapján, augusztus 14-én. A város fogadalmi szentmiséjére érkezett ugyanis a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje.

2018. augusztus 15. szerda
cselekves-felelosseg-isten-es-ember-szeretet-szocialis-projekthet-fiataloknak-budapesten
Cselekvés, felelősség, Isten- és emberszeretet – Szociális projekthét fiataloknak Budapesten

Projekthétre hívtak össze egy katolikus szociális akadémia kezdeményezésére közép- és kelet-európai fiatalokat Budapestre. A 150 résztvevő a főváros szociális nehézségei ellen küzdő szervezetek munkájával ismerkedett. Augusztus 13-án Erdő Péter bíborossal ünnepeltek szentmisét a Mátyás-templomban.

2018. augusztus 14. kedd