Szentmisét mutatott be Spányi Antal megyéspüspök a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetben

Hazai – 2017. április 26., szerda | 12:25

Szentmisét mutatott be a székesfehérvári fegyház kápolnájában Spányi Antal püspök, aki Szeidl Tamás ezredes, megbízott parancsnok és Tornyai Gábor börtönlelkész meghívására érkezett a fegyintézetbe április 24-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A liturgián részt vett a fegyház vezetősége és tizenhat fogvatartott. „Húsvét után együtt ünnepeljük Krisztust, aki magára vette bűneinket, hogy segítsen mindnyájunkat a megszabadulásban, minden vétkünktől megszabadított. Úton vagyunk az öröm felé, amely a földi lét bezártságából és nyomorúságából az örök boldogságba vezet” – kezdte a fogvatartottaknak mondott beszédét a megyéspüspök.

Az evangélium szavaihoz kapcsolódva Spányi Antal elmondta: „Mindannyiunk számára jól ismert a hitetlen Tamás története, aki három éven keresztül Jézus mellett volt, hallotta szavait. »Ember így még nem beszélt« – mondta az apostol, aki látta Jézus csodáit, a halottak feltámasztását. Mégis, amikor Péter, János és a szent asszonyok tanúságot tesznek arról, hogy Krisztus feltámadt – aki ott vergődött a kereszten, aki kilehelte a lelkét, lándzsával átdöfték, és eltemették –, Tamás nem hiszi el. Egyedül ő az, aki a sötétség, a hitetlenség, a magányosság, a szörnyű bezártság hatására nem mer hinni. Isten azonban, aki jó, megkeresi őt, és azt mondja neki, nézd meg sebeimet, és győződj meg róla, hogy vagyok. Majd hozzáteszi: többé ne légy hitetlen, hanem hívő. Tamás, akinek szíve és lelke mélyén ott volt a láng, visszatér hitben. Ezt a lángot alapként, biztos pontként kell hordoznunk életünkben, mindenféle helyzetben” – buzdított a püspök.

A főpásztor beszélt még a feltámadt Krisztusról, aki így köszöntötte tanítványait: „Békesség nektek!” Ez a köszöntés pontosan 365-ször szerepel a Bibliában, tehát naponta ezt üzeni nekünk az Úr. „Lehetnek a körülményeink nem megfelelőek a békére, de mindig vágyódunk rá, akár itt a börtön falai között, akár a kinti világban. Szent Pált elfogják, kalodába zárják, megverik, tömlöcbe kerül, gyalázatos módon elbánnak vele. De ő zsoltárokat énekelt a börtönben is, így nyerte el először a belső szabadságát, majd fizikai szabadulását is.” A megyéspüspök végül arra biztatta a jelenlévőket, hogy ahogyan Szent Pál megőrizte hitét és belső nyugalmát, szabadságát, úgy őrizzék meg magukban a jót. „Belső »várkastélyunkat« építsük az Úr számára kedves otthonná. Az imádság, a jó magaviselet, a Biblia olvasása által mindannyiunk lelkében visszhangozzék: békesség nektek!” – zárta beszédét Spányi Antal püspök, majd átadta a fogvatartottaknak vitt ajándékot, egy megáldott porcelán angyalt, hogy segítse és védje a börtön lakóit. Azt kívánta a megjelenteknek, tartsák meg életük belső kincseit, vigyék közelebb Istenhez életüket, hogy bemehessenek egykor az örökkévalóság boldogságába. Ne felejtsék, hogy családjaiknak és a társadalomnak szüksége van rájuk.

A büntetés-végrehajtási intézet megbízott parancsnoka, Szeidl Tamás ezredes a szentmise végén elmondta, az intézet kinyitotta a felekezetek és az egyházak képviselői előtt az ajtókat, hogy támogassák az ott dolgozók és a fogvatartottak céljait, hogy a börtönlakók közösségi emberekké váljanak, és sikeresen integrálódjanak majd újra a társadalomba.

Tornyai Gábor börtönlelkészi szolgálata keretében számos feladatot lát el, a szentmisék és a hitoktatás mellett egyéni és közösségi lelkigondozást is végez. Arról beszélt, ez a zárt világ teljességében tartalmazza akár egy kis város életét, mindenkinek szüksége van kisebb-nagyobb mértékben a másikra. Az intézetben dolgozóknak is fontosak a visszajelzések, a velük való törődés is fontos része a lelkipásztori szolgálatnak.

Forrás, fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria