Szentmisével kezdődött a nagyböjt a székesfehérvári Szent Imre-iskolában

2016. február 10. szerda 16:55

Február 10-én, nagyböjt első napján, hamvazószerdán, Ugrits Tamás püspöki biztos mutatott be szentmisét a székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola tanulóinak.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ugrits Tamás beszédében a böjt vallásos gyakorlatára emlékeztetett, a bűnbánat, a megtisztulás, a felajánlások és az ima fontosságára. Kiemelte, hogy bár cselekedeteinkben nem mindig sikerül változni, de az imával naponta kifejezhetjük Isten iránti szeretetünket.

A beszéd után a hamuszentelés és a hamvazkodás következett. A szentmise végén Ugrits Tamás hangsúlyozta, hogy az egyház sajátos nagyböjti gyakorlatai segítenek mindenkit, hogy méltóképpen felkészülhessen Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak megünneplésére.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
iranytu-dontesekhez-elsoaldozok-talalkozoja-mariagyudon
Iránytű a döntésekhez – Elsőáldozók találkozóját tartották Máriagyűdön

Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön május 27-én. A második alkalommal megszervezett eseményre a 270 gyermeket, akik idén találkoznak először az Úrral az Eucharisztiában, szüleik és hitoktatóik is elkísérték.

09:01
pecsi-rita-az-ertekeles-nagy-hatalom2
Pécsi Rita: Az értékelés nagy hatalom

Az Új Ember katolikus hetilapban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, pedagógiai szakértő Életre nevelő címmel havonta jelentkező rovatot indított. Első alkalommal az iskolai év végéhez közeledve az értékelés lehetőségeit tárja elénk, hogy valóban annak a kifejezése legyen, amit értéknek tartunk.

10:58