Találkozás a fogvatartottakkal: gyógymód a radikalizálódásuk ellen

Kitekintő – 2016. május 27., péntek | 18:57

Május 30. és június 1. között kerül sor Strasbourgban a börtönlelkészek európai találkozójára, melyen az emberi jogok, a radikalizálódás, a kínzások megelőzése, a börtönlelkészek feladatai és számos más téma lesz az előadások és megbeszélések tárgya.

A Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára vezetésével folyó találkozó az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE), a Szentszéknek az Európa Tanács melletti állandó küldöttsége és a Katolikus Börtönpasztoráció Nemzetközi Bizottsága (ICCPPC) támogatásával és közreműködésével valósul meg.

„Szerte a világon tapasztalható a börtönökben, hogy a fogvatartottak éheznek a figyelemre és a találkozásokra, és lelki szükségleteikre válaszokat várnak. Az elszigeteltség, a kényszerű összezártság, és a sok börtönre jellemző túlzsúfoltság hozzájárul az idejükkel mit kezdeni nem tudó rabok radikalizálódásához – mondta Brian Gowans, a Katolikus Börtönpasztoráció Nemzetközi Bizottsága elnöke. – Az evangéliumi hívásra – »Börtönben voltam, és meglátogattatok« (Mt 25) – válaszolva, mi, börtönlelkészek, megtörjük ezt az elszigeteltséget, és élen járunk nem csak a radikalizálódás különféle formái elleni küzdelemben, hanem a fogvatartottak alapvető jogainak megállapításában és védelmében is, amelyek közé tartozik a szabad vallásgyakorlás joga is.”

„Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa örömmel fogadta a javaslatot, hogy működjön közre a találkozó megszervezésében, mivel tudatában van annak az emberi és társadalmi tragédiának, amit a vallás erőszakos célokra, esetenként terrorizmusra való helytelen felhasználása okoz az egész társadalom számára. A radikalizálódás helyett az irgalmasságot kínálja az egyház, amely elvezet ahhoz a felfedezéshez, hogy lehetséges az új élet. Ebből indul ki a lelkészeink által gyakorolt börtönpasztoráció, az emberi személynek és méltóságának ebből a feltétel nélküli szeretetéből. A fogvatartottak által elkövetett bűnök elítélése az állami igazságszolgáltatás dolga – fogalmazott Duarte da Cunha, a CCEE főtitkára. – A Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság szentévében különösen is elkötelezetten kell törekednünk arra, hogy senki se érezze úgy, mintha Isten elfelejtkezett volna róla. Az egyház számára kötelező érvényűek Jézus szavai, melyekkel azonosította magát a rabokkal, és kifejezte irántuk való feltétel nélküli szeretetét. Ezért a strasbourgi találkozó fő célja az, hogy segítse a börtönlelkészeket abban, hogy fel tudják készíteni a fogvatartottakat az elítéltek szentévének megünneplésére, melyet a Vatikánban november 6-án tartanak.”

A 23 tagállam részéről hatvan résztvevő érkezik a börtönlelkészek európai találkozójára. A katolikus börtönlelkészek mellett jelen lesznek ortodox és protestáns lelkészek is, hasonló munkát végző muszlimok, valamint az Európa Tanács, az Emberi Jogok Európai Bírósága és más nemzetközi testületek (például a COMECE és a FIACAT) képviselői.

Forrás: CCEE

Fotó: Catholic Herald

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria