Tanúságtételek a Szent László-emlékév első regionális találkozóján a nagyváradi egyházmegyében

Külhoni – 2017. április 29., szombat | 14:59

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye a Szent László-év alkalmából regionális találkozót szervezett Almásfegyverneken április 27-én. Az ünnepi szentmisét Böcskei László megyéspüspök celebrálta.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A délután programja a Szent Lászlóval kapcsolatos tanúságtételekkel kezdődött, amelynek moderátora Szabó Ervin bihari plébános, a nagyváradi Szent László-iskola spirituálisa volt. Csorba Mihály bihari történész a Szent László-ereklye történetét mutatta be röviden, míg Kiss László, aki ugyancsak Biharról érkezett Almásfegyvernekre, arról beszélt, hogy mit jelent számára egy olyan településen élni, amely Szent Lászlónak is otthona volt. Berényi Matild szalárdi hívő a személyes Szent László-tiszteletről beszélt, az élesdi Tordai Borbála pedig megosztotta a jelenlevőkkel azokat a gyermekkori élményeit, amelyek őt Szent Lászlóhoz fűzik. Jakab Katalin, aki ugyancsak élesdi származású, verset szavalt a szent király tiszteletére. Kertész Magda Szerafina vincés nővér, aki a szentjobbi gyermekotthonban teljesít szolgálatot, arról beszélt, hogy mit jelentett számára a nagyváradi Szent László-iskolában tanulni, egy olyan tanintézményben, amely a szent király nevét viseli. Kosztandi Mihály micskei hívő Szent László hitvédelmével kapcsolatban fejtette ki gondolatait.

A szentmisére ünnepélyesen vonult be az asszisztencia, Kovács F. Zsolt püspökségi irodaigazgató hozta az ereklyetartót a koponyaereklyével, amelyet a főcelebráns, Böcskei László megyéspüspök helyezett el az oltár előtti kiemelt helyre.

A szentmise bevezetőjében a főpásztor történelminek nevezte az eseményt, hiszen több évszázad után most először hagyta el a Szent László-ereklye a nagyváradi székesegyházat, hogy az egyházmegye egyik plébániáján is leróhassák előtte tiszteletüket a hívek. Megköszönte a kezdeményezést, amely szerint az egyházmegye meghatározott vidéki plébániáin regionális találkozókat tartanak Szent László király tiszteletére, az egyházmegyét alapító király személyének és erényeinek ismertetése érdekében. A megyéspüspök azt is hangsúlyozta, hogy ezeket a találkozókat nem csak egy liturgikus ünneplés formájában akarták megvalósítani, a szentmise közös megünneplésével, hanem minden egyes alkalommal a szentmise előtt lehetőség van beszélni Szent Lászlóról, tanúságot tenni mások előtt az ő tiszteletéről, tanulni lehet róla és tőle. A találkozókat a nagyböjt folyamán minden plébánián feldolgozott munkafüzet segítette elő, amely a szent királyról nyújtott ismereteket, tanításokat.

Kurila Gábor szentjobbi plébános prédikációjában a keresztény identitás örömének fontosságáról beszélt, amelyet egy afrikai püspök budapesti látogatásának történetével világított meg, aki örömtelennek ítélte az európai keresztényeket. Bár vannak örömeink, folytatta a lelkipásztor, azok nem hitelesek, mert belőlünk valók: egy kis kiruccanás, egy kis pénzen vásárolt ajándék, nevetés, pár pohár bor, amit megkísérelünk egy egész életen át boldogsággá kovácsolni. Hiába gyúrjuk, gyömöszöljük, ezek a belőlünk fakadó örömök mindig szétesnek. Az igazi öröm nem belőlünk, de értünk való, mennyei minőség, Isten Lelkéből való, az Ő ajándéka. Szent László példájára jó lenne, ha végre mi is Isten mellett döntenénk, és átadnánk neki életünk irányítását – fogalmazott. A legtöbb ember gőgjében azt gondolja, hogy úgy tud a legjobban érvényesülni, ha eltapossa embertársait. Ezzel szemben Jézus többször is megmutatta, és Szent László életpéldája bizonyítja, hogy munkánk és életünk eredménye csak attól függ, hogy milyen hittel várjuk Isten áldását: ne pedálozni akarjunk még jobban, hanem merjünk többet térdelve imádkozni. Ne hajtsuk magunkat még jobban, hanem hajtsuk meg magunkat teljes bizalommal és mély alázattal Isten előtt – intett szentbeszédében a plébános.

A szentmise alatt a Szent László-ereklye a főoltár előtt, kiemelt helyen maradt, amelyet a Szentjobbi Hagyományőrző Huszár Egyesület tagjai őriztek. Giosanu Leonard helyi plébános köszönetét fejezte ki mindenki felé, aki lehetővé tette az ünnepet, majd körmenetben vitték Szent László ereklyéjét a templom udvarán. 

A jubileumi év következő regionális Szent László-találkozója június 9-én lesz Mezőbikácson, akkor a nagyszalontai, mezőbikácsi, biharsályi, tenkei, bélfenyéri, béli, belényesi és rézbányai hívek tesznek tanúságot Szent László iránti tiszteletükről. A találkozó moderátora Kiss Márton bélfenyéri plébános lesz, a szentbeszédet Lőrincz Ottó esperes-kanonok, nagyszalontai plébános mondja.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria