Segíthet lábra állni az állampolgársági eskü – Megható pillanatok a nagyváradi Caritas-otthonban

2019. április 5., péntek | 13:52

Megható pillanatokat élhettek át a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Szociális Gondozóközpont lakói április 2-án. Magyarország kolozsvári főkonzulátusának delegációja érkezett a katolikus otthonba, hogy az egyik mozgáskorlátozott lakó letehesse az állampolgári esküt.

Ennek nemcsak lelki, hanem egészségügyi szempontból is óriási jelentősége volt a lakó életében, hiszen az állampolgárság megszerzése jelentette a kiindulópontját annak, hogy egy budapesti intézményben kaphasson terápiát, amellyel a remények szerint lábra állhat – számol be az eseményről a nagyváradi egyházmegye hírportálja.

„Ez az első lépés ahhoz, hogy járni tudjak. Az a célom, hogy lábra álljak, tudjak dolgozni, és hasznos tagjává váljak a társadalomnak. Ez magát az életet jelentené számomra. Az a vágyam, hogy önellátó legyek, hogy ne szoruljak mások segítségére, hanem én segíthessek másokon” – nyilatkozta a meghatottság könnyeivel küszködve Kovács Afrodita, aki nyitott hátgerinccel született és részleges izomsorvadásban szenved, ezért élete java részét kerekesszékben töltötte. 1996 óta a Caritas gondozásában részesül, előbb a Szent Márton, később a Szent Erzsébet Otthon lakójaként.

A saját személyes elszántságának és a szakértelemmel végzett ápolói szolgálatnak köszönhetően – amely magába foglalt rendszeres masszázst, tornáztatást és aktív, betegemelő lifttel végzett fizioterápiás gyakorlatokat – a Caritasnál töltött két évtized alatt sikerült funkcionális állapotban tartani és viszonylag jó erőben megőrizni a mozgáskorlátozott nő izmait. Ez lehetővé teszi, hogy egy kifejezetten izomsorvadásos betegek rehabilitációjára szakosodott óbudai intézetben megkíséreljék őt lábra állítani speciális terápiával. A beteg felvételéhez azonban magyar állampolgárság szükséges, így a keddi eskütétel kaput nyitott számára egy új élet lehetősége felé.

A ceremóniát és a dokumentumok aláírását figyelemmel követte az otthon többi lakója és a gondozók is. Tapssal és gratulációkkal halmozták el mindenki „Babiját”, aki mozgáskorlátozottsága ellenére egyike a közösség legaktívabb tagjainak.

„Felemelő élmény egy ilyen esemény, hiszen mindig jó érzés örömet okozni, látni, hogy milyen nagy boldogságot és megkönnyebbülést jelent az állampolgárság megszerzése, főleg hogy itt még ennyien szurkoltak is hozzá. Ilyenkor igazán tudatosul bennünk, hogy miért is csináljuk ezt” – nyilatkozta Ónody Rita Éva konzul.

Forrás és fotó: Szombati-Gille Tamás/Romkat.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink – olvasta már?
erdo-peter-husvet-vigiliajan-felelem-kozombosseg-ellenere-szivunk-tele-van-remennyel-es-orommel
Erdő Péter húsvét vigíliáján: a félelem, közömbösség ellenére szívünk tele van reménnyel és örömmel

Jóban-rosszban, szenvedésben és örömben összetartva segítsük egymást anyagilag, testileg és lelkileg egyaránt és bátorító, vonzó, erőt sugárzó jel lehessünk az egész világ előtt – mondta Erdő Péter bíboros, prímás húsvét vigíliáján Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.

2019. április 20., szombat
krisztus-feltamadasa-lathato-es-lathatatlan-vilag-talalkozasa
Ternyák Csaba: Krisztus feltámadása – A látható és a láthatatlan világ találkozása

Ternyák Csaba egri érsek írásával kívánunk minden kedves olvasónknak áldott, kegyelemmel teljes húsvéti ünnepeket!

2019. április 20., szombat
Útravaló – 2019. április 21., húsvétvasárnap

Útravaló – 2019. április 21., húsvétvasárnap

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle