„Akinek a cipője lenyomja a nyakunkat…” – Ki volt Rutilio Grande?

1977. március 22-én egy halálosztag két katolikus hívővel együtt El Salvadorban kivégezte a jezsuita Rutilio Grandét, aki éppen szülővárosába, El Paisnalba tartott, hogy imakilencedet végezzen.

Rutilio Grande sokáig főként arról volt ismert, hogy kivégzése fordulatot eredményezett a 2018-ban szentté avatott Óscar Romero szemléletmódjában: a mindaddig közügyektől tartózkodó és nyilvános kérdésekben állást nem foglaló Romero Rutilio Grande halála után késő éjszakába nyúló virrasztáson vett részt a jezsuita szerzetes egykori híveivel és támogatóval; számtalan történetet hallgatott meg életéről és a szegény földművesek hányattatásairól, majd megfogadta, hogy mindaddig nem veszt részt állami rendezvényeken, amíg ki nem vizsgálják a gyilkosság körülményeit (amire természetesen soha nem került sor), s ettől fogva nyilvánosan is a szegények pártjára állt. Óscar Romerót szentmise bemutatása közben szintén egy halálosztag végezte ki 1980-ban.

Január 22-én Rutilio Grandét is boldoggá avatták két útitársával és az olasz Cosma Spessotto atyával együtt. Nem sokkal korábban Ferenc pápa azt mondta a jezsuita Rodolfo Cardenalnak, Rutilio Grande életrajzírójának, hogy „Rutilio nagy csodája maga Romero érsek volt”.

*

Rutilio szegény család hetedik gyermekeként született El Paisnalban, s a szegényeket pártfogoló Luis Chávez y Gonzáles érsek bátorítására papi pályára lépett, majd belépett a jezsuita rendbe.

Szerzetesi élete során különös önfegyelemre volt szüksége, mivel szüntelenül kételyek mardosták önmagával kapcsolatban, és súlyos lehangoltságtól is sokat szenvedett – belső nehézségeit fegyelmezett életrenddel tudta kordában tartani. Soha nem feledte egyszerű származását, és a szegények ügye különösen akkor vált fontossá számára, amikor tanulmányozni kezdte a latin-amerikai püspökök számos társadalmi problémával szembenéző medellíni dokumentumát. A szülővárosa közelében fekvő Aguilares szegény plébániáján tevékenykedett, s a mezőgazdasági munkások (a campesinók) életkörülményeinek javításán fáradozott. A plébánia egyik tagja így emlékezett vissza rá: „Grande atya azt mondta, hogy egyvalamit nem értünk.

Mi, keresztények hozzászoktunk ahhoz, hogy állandóan lefelé nézünk, a földre – de időnként fel is kellene pillantanunk, hogy lássuk, kinek a cipője nyomja le a nyakunkat.”

Az országot uralma alatt tartó oligarcháknak és hadseregnek egyre kevésbé tetszett azon szerzetesek és papok tevékenysége, akik önképző hittancsoportokat szerveztek és a jogaik érvényesítésére tanították a szegényeket. Halálosztagok százasával kínoztak és gyilkoltak meg ilyen csoportokban tevékeny szerepet játszó katolikusokat. Papok és szerzetesek kivégzése sokáig tabunak számított a katolikus országban, de Rutilio Grande megölése után ez is megváltozott.

Antonio Rivas, Rutilio plébániájának egykori tagja így idézte fel a jezsuita alakját: „Az volt a küldetése, hogy szeresse a keresztre feszített, szenvedő parasztokat. Azt mondta: ugyanúgy a cukornádhoz vannak szögelve, mint ahogy Krisztus volt a keresztfához. És ez nincs rendjén; igazságtalan; nem mehetnek így a dolgok; és ezért osztozni akart a fájdalmunkban. Teljesen szent, mert szentként élt a földön.”

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Fotó: Vatican News; Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír