Először avatnak boldoggá keresztény vértanúkat muszlim országban

2018. november 21. szerda 19:58

A tizenkilenc tibhirine-i vértanút az algériai Oránban avatják boldoggá december 8-án; Angelo Becciu bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa mutatja be a szentmisét. Thomas Georgeon trappista szerzetes, a boldoggáavatási eljárás posztulátora nyilatkozott a SIR hírügynökségnek.

November 19-én mutatták be Rómában Thomas Georgeon és François Vayne könyvét, amelynek címe: Egyszerűen keresztények. A tibhirine-i boldog mártírok élete és üzenete (Semplicemente cristiani. La vita e il messaggio dei beati martiri di Tibhirine). Ebből az alkalomból készült a SIR olasz katolikus hírügynökség interjúja a posztulátorral.

– Milyen üzenetet hagytak ránk a tibhirine-i vértanúk?

– A boldoggá avatás egyik üzenete: mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy éljük meg a másságot, vagyis fogadjuk el a másik másságát, még ha nem is osztozik a hitünkben. A másik ember túl gyakran kelt bennünk félelmet, és az ember jobban szeret olyanok között élni, akik hasonlítanak rá. De azt hiszem, a mai világban a különbözőséget ajándékba kapjuk, hogy gazdagítson minket, mert segít, hogy növekedjünk a saját identitásunkban. Nem veszünk el miatta, hanem lehetővé teszi, hogy gyökereink – emberi és vallási gyökereink – mélyére menjünk.

– Kik voltak a vértanúk? Ön tanulmányozta az életüket: bár különbözőek voltak, van egy olyan szál, amely összeköti őket?

– Szerzetesek voltak, akik az algériai társadalomban végezték szolgálatukat, az algériai egyház tagjai voltak, amely egy különleges, csupán 3 ezer főt számláló egyház egy 99 százalékban muszlim országban. Mindannyian az algériai népnek szentelték életüket. Sokan közülük biztos pontot jelentettek abban a városnegyedben, utcában, ahol éltek. Jelen voltak Algéria tragikus éveiben, hogy ébren tartsák a remény és az emberség kicsiny lángját. És azért, hogy a végsőkig tanúsítsák a barátságukat mindenekelőtt Krisztussal és a mellettük élő emberekkel. A vértanúk között van hat szerzetesnővér is, akiket kevésbé ismernek, mint a tibhirine-i vértanúkat. Lányok nevelésének szentelték az életüket Algír egyik szegénynegyedében, ki a fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozott, ki a családok gondjaival. Nagyon egyszerű emberek voltak, akik a hétköznapokban megélték a kapcsolatot azokkal, akik mások, a muszlimokkal – hogy szőjék a párbeszéd szálait, nem egy teológiai párbeszéd, hanem az élet párbeszédének szálait, és ezzel bebizonyították, hogy az együttélés lehetséges cél.

– És ezért szerették őket a muszlimok is. Hogyan készül Algéria a boldoggá avatásra?

– Az bizonyos, hogy a béke kézművesei voltak, volt bátorságuk és vágyuk is arra, hogy az algériai nép mellett maradjanak akkor, amikor a tragédia átgázolt az életükön. Az algériai Oránban történő boldoggá avatás egyedülálló esemény az Egyház történetében: vértanúkat avatnak boldoggá egy muszlim országban. Egyedülálló esemény az Egyház és Algéria számára is. Elárul valamit arról, mennyire őrzik ezeknek a boldogoknak az emlékét ma is. A lakosság 65 százaléka a ’90-es években még meg sem született, de a történetüket ismerik. Például Oránban, ahol Claverie atya tizenöt éven át volt püspök, még mindig erősen érezhető a hatása a városon, mert olyan ember volt, aki nemcsak a keresztényekkel kezdett párbeszédet, hanem mindenkivel, a kultúra, a nevelés világával, a politikusokkal, és a barátság nagyon erős szálait alakította ki. És a tibhirine-i szerzetesek emléke is él, akik csendesen voltak jelen az algériai Atlasz hegység területén. Monostorukba zarándokok százai látogatnak el, 95 százalékban muszlimok. A tanúságtételük provokáció. Mi az elszabadult individualizmus légkörében élünk, ami arra ösztönöz, hogy mindig előtérbe helyezzük magunkat, a másikkal való kapcsolatban a saját magunk elismerését keressük. Ők pedig provokálnak az ingyenességgel, mert teljesen odaadták az életüket másoknak mint egy ajándékot, és a megbocsátásuk ajándékát is odaadták.

– Hogyan lehet megbocsátani valakinek, aki a halálodat akarja?

Christian de Chergé tanúságtétele napjainkban nagyon fontos, a 20. század spiritualitásának egyik legfontosabb írása. Ebben ő a megbocsátását kínálja annak, aki meg fogja ölni. Ezek a vértanúk úgy döntöttek, egészen a halálig osztoznak az algériai nép sorsában. Abban a döntésben, hogy maradnak, benne volt az is, hogy meg akarnak bocsátani annak, aki egy napon majd megöli őket. Gyakran úgy nevezik őket, a remény tanúi, mert az Algériát elárasztó vértenger közepén a remény kis lángjai voltak, egy jobb jövő reményének lángjai.

1996. március 26-ról 27-re virradó éjszaka terroristák egy csoportja az algériai tibhirine-i trappista monostor kilenc szerzetese közül elrabolt hetet, akiket később kivégeztek – az Emberek és istenek című film az ő történetüket dolgozza fel. Az eljáráshoz tartozik további tizenkét katolikus szerzetes ügye, akik 1994 és 1996 között estek áldozatául a terrorista erőszaknak. Köztük van Clavérie atya, az algériai egyház egyik kimagasló személyisége, Orán püspöke.

Forrás és fotó: Agensir

Magyar Kurír
(tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
a-szenzacion-tul-ferenc-papa-szerzetessegrol-szolo-uj-konyvenek-nem-csak-homoszexualitas-temaja
A szenzáción túl: Ferenc pápa szerzetességről szóló új könyvének nem csak a homoszexualitás a témája

„A hivatás ereje – A megszentelt élet ma” címmel jelent meg december elején több világnyelven Ferenc pápa új interjúkötete, amelyet Fernando Prado, a klaretiánusok spanyol könyvkiadójának vezetője készített a Szentatyával. A kötet ismertetése után részleteket közlünk belőle, magyar fordításban.

2018. december 11. kedd
unnepeltek-akik-kivetettek-halot
Ünnepeltek, akik kivetették a hálót

Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg december 10-én, avatóünnepség keretében az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központ felújított helyiségeit Budapesten, a Semmelweis utcában.

2018. december 11. kedd
Adventi kalendárium – 2018. december 12.

Adventi kalendárium – 2018. december 12.

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

Mai evangélium – 2018. december 12.

Mai evangélium – 2018. december 12.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 11,28–30

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle