Ferenc pápa: A Korán a béke könyve, a muzulmán vezetők ítéljék el a terrorizmust

Kitekintő – 2014. december 1., hétfő | 15:52

Vasárnap délután Ferenc pápa az Isztambulból Rómába tartó repülő fedélzetén megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, válaszolva a kíséretében utazó újságírók kérdéseire. Számos téma fölmerült: a terrorizmus, a keresztények vértanúsága, az ökumenizmus, a fegyverkereskedelem, a vallásközi párbeszéd.

A Korán a béke könyve, nem lehet egyenlőségjelet tenni az iszlám és a terrorizmus közé. Ugyanakkor arra van szükség, hogy a muzulmán vezetők elítéljék a terrorista merényleteket – Ferenc pápa így válaszolt az első kérdésre, ami az iszlám-, illetve a Krisztus-hívők elleni gyűlöletre vonatkozott: „Jó lenne, ha minden iszlám vezető – legyen az politikai, vallási vagy tudományos elöljáró – határozottan nyilatkozna, és elítélné a terrorizmust, mert ez segíti az iszlám nép többségét, hogy nemet mondjon rá.”

Ma sok a keresztény vértanú: elűzik a keresztényeket a Közel-Keletről. És éppen ebből a különböző felekezeteket érintő vértanúságból születik a „vér ökumenizmusa”. „Vértanúink ezt kiáltják nekünk: »Egyek vagyunk! Már egyek vagyunk lélekben és a vér által is«”. Ferenc pápa elmondta az újságíróknak, hogy szeretne elmenni Irakba, de ez most nem lehetséges. „Ha ebben a pillanatban mennék, az komoly gondot okozna a hatóságoknak a biztonság miatt… De nagyon szeretnék elmenni.”

A Szentatya újra kifejtette azt a meggyőződését, miszerint ma egy harmadik világháborút élünk, amely különböző helyszíneken, a föld számos pontján dúl egy időben. Az ellenségeskedés mellett gazdasági okok is szerepet játszanak; a pénz-isten áll a középpontban, nem az emberi személy. A fegyverkereskedelem pedig szörnyű, ma ez az egyik legvirágzóbb üzlet. „Szíriáról múlt év szeptemberében azt állították, hogy vegyi fegyverekkel rendelkezik. Azt hiszem, hogy Szíria nem képes vegyi fegyvereket előállítani. Ki adta el neki? Talán éppen azok, akik megvádolták azok birtoklásával? Nem tudom. De a fegyverüzlet körült sok titok lappang.” Ami pedig az atomfegyvereket illeti, az emberiség még mindig nem tanulta meg a leckét.

Az egyik újságíró az örmény népirtásról való jövő évi megemlékezésekről kérdezte a pápát. Többen bírálták a török elnök levelét erről a témáról, mondván: nem elég erőteljes. A pápa ezzel szemben megállapította: mindenképpen egy kéznyújtás, és ez mindig pozitív. „Imádkozunk kell a népek kiengesztelődéséért. Reméljük, hogy a kis gesztusok, apró lépések útján közeledhetünk egymáshoz.” Ferenc pápa a török–örmény határ megnyitását sürgette.

Ami az ortodoxokkal való párbeszédet illeti, ez egy folyamat. Ha arra várunk, hogy a teológusok közös álláspontra jussanak, akkor az a nap sose jön el. VI. Pál pápa tréfás megjegyzését idézve a Szentatya hozzátette: egy szigetre kellene zárni az összes teológust. Nekünk együtt kell tovább zarándokolnunk. „Ez a lelki ökumenizmus: együtt imádkozni, együtt dolgozni, sok karitatív munkát végezni…”

Ferenc pápa kifejezte óhaját, hogy találkozzék Kirill moszkvai pártriárkával. Azt mondta a pátriárkának: „Oda megyek, ahova akarod. Fölhívsz, és én megyek. Ő is ugyanezt akarja” – magyarázta a Szentatya. Ebben a pillanatban azonban az ukrajnai helyzet miatt Kirillnek más gondjai vannak.

Az ökumenizmussal kapcsolatban Ferenc pápa II. János Pál nyomán kész megvitatni Róma püspökének primátusát, hogy mindenki számára elfogadható megoldást találjanak. „A primátus kérdéséhez az első századból kell ihletet nyernünk. Nem azt mondom, hogy az egyház tévedett: nem, nem. Saját történelmi útját járta. De ma a történelmi út az egyház számára az, amit Szent II. János Pál pápa kért: »Segítsetek nekem közös pontot találni az első évezred fényében«”.

Ha az egyház önmagára tekint, és nem Krisztusra; amikor azt hiszi, hogy ő a fény, és nem pusztán a fény hordozója, akkor megosztottságot szít. Az autoreferencialitás az egyházat egy teológiai nem kormányzati szervezetté alakítja át. Ferenc pápa azt kívánta, hogy a keresztények ugyanazon a napon együtt ünnepeljék húsvétot.

A sajtótájékoztatón a Szentatya beszélt a Kék mecsetben tett látogatásáról is, melynek során elsősorban a békéért imádkozott. A vallásközi párbeszédet illetően elmagyarázta, hogy minőségi ugrásra van szükség, ami a teológiai párbeszédet a tapasztalat szintjére emeli a különböző vallású emberek között.

Végül pedig a homoszexualitás témájára kérdeztek rá az újságírók a nemrég megtartott szinódus kapcsán. A pápa leszögezte: „A szinódus egy folyamat, egy út: nem szabad elszigetelten figyelembe venni, amit egy valaki mondott, vagy amit egy dokumentumvázlat tartalmaz. A szinódus nem olyan, mint egy parlament, hanem egy olyan védett hely, ahol a Szentlélek beszélhet.”

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria