Fiatalok és fogvatartottak részesültek a bérmálás szentségében Dunapatajon

Hazai – 2016. október 8., szombat | 15:00

Az irgalmasság szentévében együtt bérmálta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Bács-Kiskun megyei Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet húsz fogvatartottját, valamint Dunapataj és Harta fiataljait október 7-én, a dunapataji Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapjának ünnepén.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bár két külön oldalon ültek, mégis együtt vettek részt a szentmisén, együtt fogadták a bérmálás szentségét fogvatartottak, valamint Dunapataj és Harta fiataljai. Soha nem látott esemény helyszíne volt ezzel a dunapataji templom. A szentmisét Bábel Balázs érsek koncelebrálva Csorba József dunapataji plébános börtönlelkésszel, Sebők Norbert hartai és Móró László homokmégyi plébánossal mutatta be, és szolgáltatta ki a bérmálás szentségét tíz dunapataji, tíz hartai fiatalnak és húsz fogvatartottnak. Ők Állampusztáról érkeztek, őrök kíséretében, hozzátartozók nélkül, miután börtöncursillón készületek a szentség vételére.

„Fogadjuk el mindannyian, hogy bűnösök vagyunk. Forduljunk Jézushoz mindannyian szabadulást kérve, oldja fel megkötözöttségünket” – szólította meg Bábel Balázs a templomot megtöltő, a szentmisére közösséggé vált sokaságot.

Kapcsolódva Rózsafüzér Királynője ünnepéhez, az érsek felidézte az 1571-ben Lepantónál vívott csatát, amikor az egyesült keresztény flotta győzelmet aratott az Oszmán Birodalom hajóhada felett, melynek emlékéhez kapcsolódva Szent V. Piusz pápa elrendelte az ünnepet. Ekkor a keresztények kiszabadítottak 12 ezer gályarabot – emelte ki az érsek a csata eseményeiről beszélve.

Az életre szóló gályarabság, a börtön fizikai elzártsága mellett sokféle rabság van jelen életünkben, kezdve a szinte beteges formát öltő szenvedélyektől, egészen a bűnökig. És ott van az ember másik nagy rabsága: a halál, ami elől nincs menekvés. Emberi szemmel nézve mindezekből nincs szabadulás. Jézus az, aki szabadulást hozott a bűn és a halál rabságából, ahogy meghirdették róla a próféták: ő az, aki a foglyoknak szabadulást hoz. Aki vele találkozik, fel tud szabadulni, megoldást talál életére. És ott van számunkra Mária is, a Csomóoldó Boldogasszony, aki elé az ember bátran viheti gondjait, és leteheti lába elé terheit – mondta Bábel Balázs.

„Imádkozz érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján” – ismételjük nap mint nap Máriához szóló imánkban. Ha imánk hatására fizikai gyógyulás nem is következik be, mégis olyan belső átalakulást élhetünk meg ebben a találkozásban, hogy utána másképpen tudjuk folytatni életünket.

A mai ünnepet, a bérmálás szentségének vételét megelőzte mindenkiben egy nagy döntés, melyben Istennek teszünk ígéretet, tudatosan felajánljuk magunkat Isten országa építésére – folytatta Bábel Balázs. Általános emberi tapasztalatról beszélt az ünnep szónoka, amikor azokról a megtorpanásokról, gyengeségekről, elakadásokról szólt, melyek eltérítenek a jótól. „Ismerem magam, tudom, hogy nem leszek képes kitartani a jóban, ha csak a magam erejéből küzdök” – fogalmazott. De Isten kegyelmével, a bérmálásban kapott Lélek erejével, ha az ki tud bontakozni életünkben, a Szentlélek ajándékaival, amelyek a bölcsesség és az értelem, a tanács és az erősség, a tudomány, a jámborság és az Úr félelmének lelke, képesek leszünk továbblépni – hangsúlyozta az érsek.

Aki szembenéz a múltjával, megbánja bűneit, új életet tud kezdeni. Belső lelki szabadulást tapasztal, másként él az, aki ily módon lelkierőt kapott. Ahogy egy betegség elviseléséhez kell az erő, úgy az élet terheinek hordozásához is, hiszen a botlásokat követő talpra állások sem mennek lelkierő nélkül. A bérmálás a bűnbocsánat különleges alkalma, az istengyermekiség szabadságát adja az embernek – szólt az örömről Bábel Balázs, ami betölti a kegyelemmel találkozó lelket.

Az élet drámai lehet, de azok számára, akik ezzel a lelkülettel élik életüket, nem válik tragikussá – fogalmazott. Végül a Szentírás és Szent Ágoston szavaival buzdított: Az Istent szeretőknek minden a javára válik. A megbánt bűn is. Így járuljunk a bérmálás szentségéhez – kérte Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek prédikációjában a bérmálás szentségére készülőket.

A bérmáláshoz két oszlopban járultak. Az egyikben a fiatalok, akiket bérmaszüleik kísérték, a másikban a fogvatartottak. Őket nem tudták sem hozzátartozók, sem bérmaszülők kísérni, így a már megbérmált lépett társa mögé támogatást nyújtva.

Dunapataj plébánosa, Csorba József készítette fel a fogvatartottakat a bérmálás szentségének vételére. Már a börtönlelkészi szolgálat 2000-ben történt indulása előtt is látogatta az állampusztai és a hozzá tartozó solti börtönt, ahol ma mintegy 1200 fogvatartott él. Csorba József naponta bemegy a börtönbe. Kezdeményezésére már többször tartottak cursillót, voltak Mátraverebély-Szentkúton a fogvatartottak zarándoklatán. Fontosak számukra az ünnepek, kiemelt esemény mindkét börtönben a búcsú. Ilyenkor a szentmisét követően közös főzés és vendéglátás teszi teljessé az ünnepet. Az atya csoportja most éppen börtönök közötti bibliaismereti versenyre készül. Csorba József örömét fejezte ki, hogy megvalósult a település fiataljai és a fogvatartottak közös bérmálása. 

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria