II. Országos Gyermekmissziós Találkozó Budapesten

Hazai – 2015. október 5., hétfő | 19:24

Október 3-án, szombaton rendezték Budapesten, a VIII. kerületi Rezső téri Magyarok Nagyasszonya-templomban a Missziós Gyermekek Társaságának, azaz a Szent Gyermekség Művének országos találkozóját.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A programot a nagybárkányi és pásztói missziós gyermekekből összeállt színtársulat műsora nyitotta meg, melyben Lisieux-i Kis Szent Teréz szüleinek életét mutatták be. Louis Martint és Zélie-Marie Guérint október 18-án, a világmisszió vasárnapján avatják szentté Rómában, a családról szóló szinódus idején.

Az előadást a legszentebb áldozat bemutatása követte, melyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrált.

A főpásztor prédikációjában a hetvenkét tanítvány és a missziós gyermekek szerepét állította párhuzamba: a mai apostolok, a papok és szerzetesek már nem csak tizenketten vannak, ahogy a tanítványok sem csak hetvenketten. Mindannyian tanítványok vagyunk, akik követjük Krisztus tanításait. Jézusnak szüksége van ma is segítőkre, akik továbbadják és tettekre váltják a tanítást. „Ti vagytok azok!” – szólította meg a megjelenteket a szeged-csanádi püspök.

A beiktatási ceremónia keretében negyven újonnan csatlakozó gyermek missziós fogadalmát áldotta meg Kiss-Rigó László.

A nap második felében Bisztrai György interaktív bábjátéka tanította és nevettette meg a több száz fős missziós közösséget, majd tánctanulásra nyílt lehetőség.

Forrás: Pápai Missziós Művek

Fotó: Bigda Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria