Magyarországon tanuló, menekült keresztény fiatalokkal találkozott Ferenc pápa

2018. október 10. szerda 17:52

Magyarországon tanuló, hazájukból elüldözött keresztény fiatalokkal találkozott október 10-én, a szerdai általános kihallgatás keretében Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: a katolikus egyházfő méltatta a magyar kormánynak a világban üldözött keresztények megsegítését célzó programját. Az államtitkár hozzátette, a Szent Péter téren tartott szerdai általános kihallgatás során lehetősége volt bemutatni Ferenc pápának húsz főt azon ösztöndíjasok közül, akik a program keretében tanulnak Magyarországon. Az államtitkár beszámolt az egyházfőnek a magyar kormány üldözött keresztény közösségek megsegítéséért végzett munkájáról.

„Ferenc pápa azt mondta, nagyon mélyen megérinti az, amit a magyar kormány tesz, elismerését és örömét fejezte ki, hogy ilyen bátor fiatalokkal találkozhat” – emelte ki Azbej Tristan. Hozzátette: a fiatalok azért tanulnak Magyarországon, hogy felvértezzék magukat európai szintű tudással, s utána visszatérjenek a Közel-Keletre és Afrikába, hogy közösségeik újjáépítésében segítsenek.

Azbej Tristan elmondta: a magyar kormány ösztöndíjprogramja, amely szerves része a Hungary Helps magyarországi humanitárius programnak, a második évéhez érkezett, és csaknem kétszáz fiatalnak ad lehetőséget Magyarországon tanulni. 

Az államtitkár megjegyezte, a Vatikánban a fiatalokról zajló püspöki szinódus is alkalmat nyújt a figyelemfelhívásra, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon. „Magyarország példaként tudja felmutatni kormánya valóban úttörő programját a világban üldözött keresztények megsegítésére” – jelentette ki Azbej Tristan.

Ferenc pápa Irakból, Libanonból, Pakisztánból, Nigériából, Egyiptomból érkezett és Magyarországon tanuló fiatal keresztényekkel találkozott. A pápa körbevette magát a fiatalokkal, és kezébe fogta a magyar zászlót, így készült róluk közös fotó a Szent Péter-bazilika előtt.

Az öt fiatal nő és tizenöt fiatalember október 9-én, kedden este részt vett a Vatikán tőszomszédságában megnyitott Kereszt-tűzben – Keresztényüldözés a Közel-Keleten című kiállítás megnyitóján is. A szentszéki magyar nagykövetség szervezésében létrejött római tárlat a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkársága támogatásával született meg. Az immár negyedik helyszínen bemutatott tárlat a Magyar Nemzeti Múzeum, a Migrációkutató Intézet és az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete együttműködésének eredménye.

A kiállítás megnyitása után konferencia keretében hívták fel a figyelmet napjaink súlyos keresztényüldözésére. Az eseményen Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki nagykövet házigazdaként köszöntötte a vendégeket, köztük Louis Raphaël Sako bíborost, káld pátriárkát és III. József Ignác (Ignatius Joseph Younan) antiochiai szír katolikus pátriárkát, valamint a szinóduson részt vevő magyar püspököket. A konferencián megállapították, hogy a világ legüldözöttebb vallása a kereszténység, s az üldöztetés területileg elsősorban a Közel-Keletet, Délkelet-Ázsiát és Közép-Afrikát, főként Nigériát érinti.

A konferencia második részében az ösztöndíjas fiatalok tettek tanúságot. A fiatalok megtört hangon, nemegyszer könnyek között számoltak be a pakisztáni és libanoni adminisztratív egyházüldözésről, az Iszlám Állam gyilkosságairól és az afrikai Boko Haram mészárlásairól. Egy iraki keresztény fiatalember elmondta, ott, ahol egykor számos város volt, már csak egy maradt, és a korábbi sok templomból is már csak egy áll. Felszólalt III. József Ignác antiochiai szír katolikus pátriárka is, kijelentve, hogy a fiatalok Magyarországon új otthonra, keresztény vendégszeretetre és reményre találtak.

A Rómában zajló kétnapos magyar programsorozat keretében szerda este levetítik az Övék a mennyek országa című magyar dokumentumfilmet a közel-keleti keresztény közösségekről.

Forrás: MTI; Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
a-beke-hidjai-bolognaban-tartjak-vallasok-kozotti-nemzetkozi-talalkozot
A béke hídjai – Bolognában tartják a vallások közötti nemzetközi találkozót

Idén október 14. és 16. között 32. alkalommal szervezi meg a Sant’Egidio közösség azt a nemzetközi béketalálkozót, amelyen – a II. János Pál pápa által Assisiben 1986-ban megrendezett találkozó nyomán – a világ vallási vezetői párbeszédet folytatnak és hitet tesznek a béke mellett.

2018. október 15. hétfő
huseges-imadsaguk-tartja-meg-vilagot-nagyszulok-zarandoklata-az-alsoszentivani-kegyhelyre
Hűséges imádságuk tartja meg világot – Nagyszülők zarándoklata az alsószentiváni kegyhelyre

Október 13-án Alsószentivánon, a Fatimai Szűz első hazai kegyhelyén tartott Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök ünnepi szentmisét, amelyben a nagyszülőket külön áldásban részesítette.

2018. október 15. hétfő