Napi sajtószemle

A Népszava (16. o.) Ez Brazília címmel készített összeállítást a vasárnap befejeződött brazíliai labdarúgó-világbajnokságról. A lap kiemeli: a turisták első dolga volt Rióba érkezve meglátogatni a Corcovado hegyén magasodó, 36 méteres Megváltó Krisztus szobrot, amely a Maracana Stadionra néz. A lap tényként szögezi le: még soha nem láttunk ennyi vallásos, a pályán imádkozó futballistát, mint ezen a vb-n.

Az erdon.ro „A nyomor ellenére élvezik az életet” címmel mutatja be Kruzslitz Imrét, a nagyváradi Barátok temploma segédlelkészét, aki néhány évvel ezelőtt önként vállalt misszióként nyolcvan napot töltött a kenyai Embu városában. A hírportál ismertetése szerint Kruzslitz Imre gyermekkorában nem papi pályára készült, inkább arra vágyott, hogy villamosmérnök váljék belőle. A Jóisten megengedte neki, hogy ez az álma teljesüljön: 1998-ban végzett a Nagyváradi Egyetem műszaki karán, majd vargabetűkkel tűzdelt közel tíz év következett az életében: dolgozott értékesítőként, középiskolai tanárként, telefonokat telepítő MATÁV-ügynökként és főmérnökként is Budapesten. 2007-ben fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy mégis inkább a papi hivatást választaná, mert úgy érezte, az Isten továbbra is megszólítja őt. Megkereste Tempfli József akkori megyéspüspököt, majd egy speciális képzési program keretében felvették az egri szemináriumba, ahol először a nulladik végezte el: havonta egyszer kellett bejárnia a szemináriumba, miközben tovább folytathatta civil életét, hogy kiderüljön, valóban komolyan gondolja-e a papi hívatást. „Ekkor kaptam a Jóistentől a meghívást, hogy Afrikába menjek” – emlékszik vissza. Érdekes a története annak, hogy miért éppen az önkéntesség jutott eszébe. Az akkori munkahelyén egy kolléganője böngészte az újsághirdetéseket, mert a cégcsoport tönkremenetele miatt munkát keresett, s egyszer csak felkiáltott: „Na, ki az a hülye, aki vállalkozna arra, hogy önkéntesnek menjen Afrikába?” Kruzslits Imréhez az angol nyelvterület áll közel, ezért olyan helyeket próbált keresni, ahol angolul lehet kommunikálni. Több lehetőség közül választhatott, végül önerőből, saját szervezésben jutott ki a fekete kontinensre. Találkozott egy hölggyel, aki már dolgozott ott önkéntesként, ezért voltak kenyai ismerősei. Rajta keresztül lépett kapcsolatba szerzetesnővérekkel, akik befogadták őt 80 napra.
Az utazást megelőzően nagyon sokat segítettek neki a missziós tevékenységgel foglalkozó verbita társaság tagjai, akik beszámolót tartottak kinti élményeikről, így képet kaphatott arról, hogy élnek a harmadik világbeli országokban, milyen kihívásokra számíthat. Ezzel együtt egy hónapnak kellett eltelnie Afrikában addig, míg megértette, hogy tulajdonképpen miről is beszéltek neki a misszionáriusok. Imre atya így idézi fel a történteket: „Aki soha életében nem érzékelte az ottani légkört, annak nagyon nehéz megértenie, sőt én azt gondolom, hogy teljes egészében meg se értheti, hogy mi folyik ott, milyen ott az élet.” Természetesen ő is rengeteg védőoltást kapott, többek közt sárgaláz, veszettség, hepatitisz ellen. „Nyilván van egyfajta félelem az emberben az ismeretlen iránt, de a szükséges felkészülés segít túllépni ezen.” Kruzslits Imre a kiutazása előtt nem érezte úgy, hogy terrorveszélynek lenne kitéve, mert elvileg biztonságos környezetbe ment, egy rendházba. A helyszínen viszont megtapasztalta, hogy a biztonság és a béke nagyon törékeny. Egy alkalommal például alig két napig volt kint, s azt látta, hogy körbezárták hermetikusan a fővárost, Nairobit egy konfliktus miatt, gyilkosokat kerestek, a tévé pedig közvetítette, ahogy a hajtóvadászat során a kommandósok behatolnak házakba. Ugyanígy a városban, ahol lakott (Embu), két napig szintén volt valamiféle lázongás, egy nagyobbik törzs egy kisebbet akart kikergetni a településről. Az instabil helyzet miatt napközben nem mentek ki a rendházból, esténként azonban lecsillapodtak a kedélyek, és végül két nap leforgása alatt az érintettek megoldották a problémát.
Az apácák közt volt két fehér bőrű, olasz nővér, a többiek viszont mind feketék voltak. Embuban egyébként nagyon kevés fehér ember él, ezzel kapcsolatban két érdekes történetet mesélt el Imre atya. Egyszer gyógyszertárba ment az egyik nővérrel, s egy kisgyermek elkezdett sírni, mikor meglátta őt. Zavarta a dolog, ezért kiment, mire a gyermek elhallgatott. Amikor azonban visszament, megint elkezdődött a bőgés. Miután elmentek, a nővértől tudta meg: a gyermek azért sírt, mert még soha nem látott fehér embert, s bizonyára azt hitte, bántani fogja őt. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a gyarmatosítók már rég kivonultak, és sok fehér misszionárius is elhagyja az országot, ezért már felnövekvőben van egy olyan generáció, mely nem tud mit kezdeni egy fehér emberrel. Amúgy míg Európában és az Egyesült Államokban az afroamerikaiak sokszor rasszista támadásoknak vannak kitéve, Kenyában épp fordítva, pozitív diszkrimináció alanyai a fehérek. Ezt támasztja alá Imre atya másik emlékezetes élménye. Egyik nap egy iskolába látogatott, s mikor az igazgató meglátta őt, leállította az oktatást. Kisebb ünnepséget szerveztek a tiszteletére, még csoportképet is készítettek vele, mint valami hírességgel. A kenyaiak egyébként is nagyon barátságosak az idegenekkel, „a nyomor ellenére is szeretik élni az életüket”. Találkozott olyan férfiakkal is egy kórházban, akik annak ellenére derűsek voltak és mosolygósak, hogy az egyiknek hiányzott mindkét keze, a másiknak pedig mindkét lába. Jellemző ugyanakkor az is, hogy a helyiek leszólítják azokat az idegeneket, akiknél fényképezőgépet látnak, s azt kérik tőlük, hogy készítsenek róluk fotókat.
A nővérek, akiknek a rendházában Kruzslitz Imre lakott, egy árvaházat és egy iskolát működtettek. Az előzetes megállapodás arról szólt, hogy az árvaházban tevékenykedik majd, kicsi gyermekekkel foglalkozik, eteti őket és játszik velük. Angolul kommunikált velük, érdekes módon Kenyában még az utcagyerekek is kitűnően beszélnek angolul. Az őslakosok egymást közt szuahéli vagy különböző törzsi nyelveken beszélnek, utóbbiból 40-et használnak.
Kis idő elteltével azonban a nővérek rájöttek, hogy nem nagyon ért a gyermekekhez, ezért utána inkább ajtót javított, festett, villanyt szerelt, és ezekhez hasonló házimunkákban nyújtott segítséget. Az olasz nővérek tisztában voltak azzal, hogy Európa melyik vidékéről érkezett, de ez nem volt különösebben téma köztük. Rengeteg sok programot szerveztek viszont a számára, kihasználva azt, hogy a harmadik világbeli országokban nagyon tudnak ünnepelni. „Annyi ünnepségen voltam ezalatt a nyolcvan nap alatt, mint itthon soha. Mindent ünnepelnek, s az időnknek egy jó részét az töltötte ki, hogy elmentünk ezekre a fesztiválokra” – emlékszik vissza a lelkipásztor. Hozzátette: nagyon érdekes, hogy ezek az énekek és táncok magával ragadják az európai embert is. Az úrnapi szentmisén például nem akart hinni a szemének, amikor látta, hogy táncol előtte a 74 éves apáca. További érdekesség, hogy ilyenkor egy autón hordozzák körbe a városban az oltáriszentséget, az utcán álló tömegek pedig énekelve bekapcsolódnak a menetbe. Elöl egy fúvószenekar halad, utána pedig népviseletbe öltözött asszonyok rázzák magukat, táncolnak, pörögnek, és a templomba való bevonulás is ugyanígy történik. Ha csak a plébános van jelen, akkor egy, ha a püspök is részt vesz a misén, akkor két tánckar dukál. És ugyanilyen vidám hangulatban zajlik a szentmise is, általában törzsi nyelven. A pap nem szégyell egyszerű, nem megterhelő, hanem természetből fakadó táncmozdulatokat tenni a felajánláskor, és a hívek sem azért kurjongatnak vagy táncolnak, mert tiszteletlenek lennének, hanem mert boldogok. Az ország 33 százaléka katolikus, de sok a protestáns (anglikán) vallású is, a kereszténység tehát utat tört magának Kenyában, valamint kevés muszlim is él. Vannak ugyan nagy, akár kétezer főt befogadó templomok is, de inkább a kisebb templomok a jellemzőek, nádfedéllel, szentképek és szobrok nélkül. Feltűnően sok fiatal és középkorú jár a misékre, és általában megtöltik a templomot.
A legmélyebb nyomot, ami a hívatásában is megerősítette, hogy az Úr a papságra hívja őt, az első szentmisék hagytak Imre atya számára, „amikor Isten jelenléte szinte kézzelfogható volt”. Hangsúlyozta: tényleg az Istennel való találkozások élményét nyújtották számára ezek a misék, valósággal élővé váltak az imák. Emellett más szempontból ugyan, de szintén maradandó élményt nyújtottak számára az országban tett utazások, az emberekkel való találkozások is. Egyszer szívesen visszatérne tehát Kenyába, ha lenne rá módja és anyagi lehetősége.

A maszol.ro Válogatás nélkül lőtt a Boko Haram egy keresztény falu lakóira című beszámolója szerint vasárnap éjszaka a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet tucatnyi fegyverese dzsipeken és motorbicikliken érkezett a keresztények által lakott Dille faluba, ahol válogatás nélkül lőni kezdtek az emberekre, a házakra pedig kézigránátokat dobtak. A támadók gyakorlatilag az egész falut felégették, három templomot is elpusztítottak. A gyilkos akcióban legalább harmincnyolc ember vesztette életét. Néhány falubelinek sikerült egy buszon elmenekülnie az iszlamisták elől, velük azonban tévedésből a nigériai légierő végzett. A vadászgépeket vezető pilóták azt hitték, hogy a busszal a támadók hagyják el a helyszínt, ezért kilőtték azt. Ismeretes: a saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram (a szervezet neve hausza nyelven azt jelenti, hogy tilos a nyugati oktatás) évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A szervezet áprilisban azzal került a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába, hogy elrabolt 276 iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A lányok közül 219-en továbbra is a szervezet fogságában vannak.

A Magyar Nemzetben (Az irgalom… 10. o.) Dóczy Péter színész-rendező nyilatkozik, aki művésztársaival együtt a magyarság sorstragédiáiról tart színházi előadásokat Sose volt, hogy az élet megdöglik címmel, Szabadkán, Csókán, Bácskossuthfalván és Budapesten, az Újszínházban. Elmondta: „Éppen most kell szót értenünk, egyezségre jutnunk, amikor a nemzeteket egymásnak akarják ugrasztani – ugyanúgy, ahogy a XX. században végig. A II. János Pál pápa által emlegetett irgalom, a kereszténység hangjával kell közelítenünk egymáshoz, s akkor a művészet elvégezheti gyógyító, terápiás munkáját.” Megyeri Dávid riporter közbevetette: „A kereszténység emlegetése viszont abszurd módon vörös posztó a ’píszi’ (politikai korrektség) mámorában fürdőző, önjelölt megmondóembereknek, akik az egyházfóbiájukat savonarolai dühvel akarják kizárólagossá tenni.” Dóczy Péter válasza: „Úgy gondolom, öntudatosabbnak kell lennünk, hiszen a szeretet keresztény tanítását sokkal többen vallják, mint amennyien elvetik. Akik toleranciát emlegetnek, tettekben már nem gyakorolják – hanem ellenségesek, egyebek közt a kereszténységgel szemben. A térség országainak viszont az hozhatja el a harmonikus jövőt, ha a régi sérelmeket békévé oldhatja a közös emlékezés. Előadásaink ehhez szeretnének hozzájárulni.”

A Népszava (Zavar… 6. o.), a Magyar Hírlap (Nincs már egyben… 13. o.) és a Magyar Nemzet (Pilátus… 10. o.) beszámolói szerint Munkácsy-ellenes lobbit emleget a Munkácsy Alapítvány annak kapcsán, hogy a magyar államnak nem sikerült megvásárolnia a Munkácsy-trilógia kanadai tulajdonban lévő darabját, a Krisztus Pilátus előtt című festményt. A képet tegnap elszállították Debrecenből.

Az erdon.ro Bibliahét zajlik az Adyban címmel harangozza be, hogy első alkalommal szerveznek vakációs bibliahetet a nagyváradi Ady Endre középiskolában. „Az egyik kollégámmal beszéltük, hogy jó lenne egy nyári programot kitalálni, főleg a kisebbeknek, hiszen inkább az ő esetükben gond, hogy mit tegyenek, míg a szülők dolgoznak” – mondta Csepregi Imola vallástanár, a bibliahét szervezője. Így született az ötlet, hogy a református egyházközségekben zajló bibliahetek mintájára a középiskolában is szervezzenek egy ilyen programot. Az Ady ugyan nem vallási iskola, de a diákok közül sokan ismerik a bibliahetet, ezenkívül ezek a programok felekezetektől függetlenek. A holland KOEN Alapítvány segédanyagait veszik alapul, ezúttal egy szlovákiai magyar református egyházközség nyomtatta ki az erre az évre vonatkozó útmutató könyvet és a segédanyagokat, melyeket egy nagyváradi konferencián kaptak meg az itteni egyházközségek. Csepregi Imola a szőllősi egyházközségben vállalt aktív szerepet a bibliahetek lebonyolításában, már a kezdetektől fogva.
Az egyhetes rendezvények bibliai történeteket vesznek alapul és azok erkölcsi tanulságait emelik ki. Az idei téma, melyet az Ady Endre líceumban is feldolgoznak, a helyes választás, a válaszút. Hétfőn Noé történetéről volt szó, kedden Gedeonról, szerdán Ruthról, csütörtökön Dávidról és Góliátról, pénteken pedig Dávidról, mint bölcs királyról tanulnak a gyerekek. Minden nap különféle, az adott történethez és az általános témához kapcsolódó kézműves foglalkozás zajlik, munkalapot töltenek ki, éneket tanulnak, lesznek csoportjátékok és különféle jeleneteket is előadnak majd a gyerekek. A foglalkozások reggel tíztől 13 óráig tartanak, az Ady Endre Középiskola dísztermében.

A Népszabadság (3. o.) Jöhetnek a női püspökök, a Magyar Nemzet (14. o.) Női püspökök az anglikán egyházban címekkel számolnak be arról, hogy nagy többséggel megszavazta a női püspökök szolgálatának engedélyezését célzó kompromisszumos indítványt tegnap az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete.

Bodnár Dániel /Magyar Kurír