„Oázis – ahol meghallgatnak” – Egy év a lelkigondozásban

 – Hol határozza meg a helyét az Oázis az egyház, a szerzetesrendek és a világi pszichológiai terápiás intézmények közt?

 – Az Oázisban az egyház, a szerzetesség és a szakma együtt van jelen. Szerzetesi összefogásból működő intézmény vagyunk, munkatársaink fele valamely rend tagja. Személyükben olyan szakemberek dolgoznak itt, akik megfelelő szakmai végzettséggel rendelkeznek. Világi munkatársaink is szakképzett segítők. Lelkigondozói munkánk az alkalmazott pasztorálpszichológia, a teológia és a pszichológia közös területe. A pasztorálpszichológia feladata és lehetősége, hogy az egyház felé közvetítse a pszichológiai tudományok felfedezéseit, módszertanát, eszköztárát. Az egyház pedig a maga kétezer éves történelmének bölcsességét – tanítását az ember gyógyulásáról, az üdvösségről – nyújtja a világi pszichológia számára. Ahogy Gyökössy Endre fogalmazott: a teológián sokat tanulunk a mag vetéséről, magáról a magról, az evangelizálás különböző formáiról, a földdel azonban, ahová vetünk, keveset foglalkozunk. A föld az emberi lélek. Minél többet tudunk róla, annál jobban tudunk kapcsolódni az emberhez, és annál hatékonyabb lesz az evangelizáció, de a gyógyítás is.

 – „Oázis – ahol meghallgatnak” – hirdeti magát intézményük. Hol helyezné el a segítő beszélgetést a lelkivezetés és a pszichológiai támogató kapcsolat viszonylatában?

 – Az Oázis lelkigondozó és mentálhigiénés intézmény. A szorosan vett lelkigondozásnál azonban tágabb a tevékenységünk. Segítő beszélgetést nyújtunk, és szükség esetén információt adunk további segítő helyekről. A kapu szerepét töltjük be, mind a pszichológiai segítő lehetőségek felé, mind az egyház felé. Ha a hozzánk fordulónak további szakmai segítségre van szüksége, akkor abban segítjük, hogy ezt megtalálja, és megerősödjön benne a motiváció. A további segítő helyekről adatbázisunk van. Több kliensünk mondta, akik már dolgoztak problémáikon pszichológiai munkaformákban, hogy az Oázisban valami mást kapnak. Azt élik meg, hogy nálunk reményre találnak. Az is gyakran témává lesz, hogy sokan tartanak a pszichológiától, és ezért nem tudnak segítséget kérni. Nekünk sok vonzó adottságunk van: lehet itt „egyházi” emberekkel segítő beszélgetést folytatni, és vannak csoportos találkozási alkalmaink is. Továbbá a Párbeszéd Háza közösségi programjaihoz is kapcsolódunk. A Jezsuita Sziget folyamatos értékteremtő működésével áll mellettünk, programjain életépítő és közösségi tapasztalatokat lehet szerezni.

 – Lelkigondozásról beszélt. Bemutatná a segítő szakmának ezt a Magyarországon még kevéssé ismert ágát, amely a teológia és a pszichológia kapcsolatára épül?

 – A lelkigondozás abban különbözik a pszichológiai segítési formáktól, hogy olyan élő hitű keresztény ember végzi, akiben képzése során integrálódott a pszichológiai és a teológiai ismeretanyag, és kellően tudatossá vált az istenkapcsolata. Számomra különösen is fontos, hogy a lelkigondozó szakember a Szentlélektől vezetve vesz részt a beszélgetésben. Ahogy a szakma fogalmaz, a találkozás a spiritualitás terében történik. Ha a másik nem hívő, a beszélgetésben akkor sem csak ketten vannak, hanem hárman. A spirituális tér egészen más perspektívát, alapot képez a segítésben, bár a szakember ebben az esetben is a pszichológiai segítési formák eszköztárával él. A folyamattól függően az egyszeri, adott mélységű és keretű találkozás mellett létezik néhány alkalmas beszélgetésből álló folyamat, amit pasztorális tanácsadásnak hívhatunk, és van egy terápiás mélységű hosszabb távú kísérés, amit pedig pasztorális terápiának nevezünk. Ezek Magyarországon még kevéssé ismert fogalmak. Alig múlt tízéves az intézményes képzés, maga a szakma keresi még a kapcsolódást a többi szakterülettel. A lelkigondozás képzése posztgraduális formában 2001-ben indult el a Semmelweis Egyetemen.

 – Hangsúlyozta a spirituális dimenzió fontosságát.

 – A személyiségpszichológia tudományterületén is egyre inkább elfogadott, hogy minden emberben ott a spirituális dimenzió. Előbb-utóbb előjön a kérdés, miért élek, ki vagyok én, honnan jövök, hová megyek. Minden kultúrában létezik az istenfogalom, krízisben minden kor emberét foglalkoztatja a túlvilág. A pszichológia kevésbé tud mit kezdeni e kérdésekkel, inkább a filozófia és a teológia által közelíthetőek meg e témák. Ha ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozunk, akkor valami kimarad az ember életéből, akkor maga a segítés is csorbul. Ezért nagyon nagy lehetőség az alkalmazott pasztorálpszichológia. Aki komolyan foglalkozik az emberekkel, annak kell, hogy legyen elképzelése arról, mit jelent a spirituális dimenzió. Hogyan képes az ember meghaladni saját magát, transzcendentálni? Hogyan képes törődni a másikkal, adni, szeretni akkor is, ha nagy bajban, szükségben van, ha éhezik, fázik? A szeretet, a szabadság, az akarat Istentől kapott képességeink. Olyan ember is tud szeretni, aki árvaházban nőtt fel, és nem volt stabil kötődése. Sok ilyen történet van. Ezek mutatják, hogy az ember több, mint biológiai vagy pszichológiai lény. A mostani korszellem viszont az ellenkezőjét sugallja, eltereli figyelmünket a spirituális dimenzióról.

 – Mely pszichológiai iskolákat tekinti forrásnak az Oázis-beli lelkigondozás, és mit ad hozzá a szerzetesi hagyomány?

 – A szerzetes általában a meghallgatás, a transzcendens bölcsesség embere volt, és reméljük, most is az. A szerzetesi hagyomány egyik csodája a segítő beszélgetés: egy érett, kiteljesedett személyiségű szerzetes vagy pap az Istentől kapott talentumaival a Szentlélek által olyan gyógyító beszélgetést tud nyújtani a másik embernek, ami mindennél hatékonyabb, hiszen a lelkigondozásban Jézus szeretetét igyekszünk megtapasztalhatóvá tenni. Loyolai Szent Ignác és az ő lelkisége ajándék a világnak: meghívás, hogy tudatosan döntsünk életünkről, válaszoljunk Isten szeretetére. Az embernek szüksége van arra, hogy legyen életcélja, és meg tudja fogalmazni magának a hivatását. Tudjon reflektálni arra, hogy miért kel fel reggel, és mi a dolga. Az ignáci lelkigyakorlatok az Istennel való találkozáshoz és céltudatos életvezetéshez segítik az embert. Elvállalni a küldetést, és elindulni felé. Erre vonatkozóan értelmezni az élet összes eseményét – ez mindenkinek a saját felelőssége és feladata. A pozitív pszichológiában számtalan tanulmány bizonyítja, hogy akinek van válasza a „honnan jövök és hová megyek, ki vagyok én?” kérdésekre, annak tragikus események közepette is kerek egésszé válhat élete. Az élő hitű keresztény tudja, hogy ő Isten szeretett gyermeke, ami nagyon nagy erő. Az emberek többségének manapság nincs ilyen válasza, ezért van szükségük támogatásra. Van az az ismert mondat, amit a logoterápiához kapcsolunk: „Akinek van miértje, az minden hogyant kibír.”

A pszichológiához hasonlóan a lelkigondozásban is különböző irányzatok alakultak ki. Különbségek vannak abban például, hogy mennyire evangelizációs hangsúlyú vagy mennyire pszichológiai hangsúlyú a lelkigondozás. Hozzánk a rogersi személyiség-központú terápiás iskola és a logoterápiás szemlélet áll közel. Az „itt és most”-ban dolgozunk, és a jövőbe nézünk. A jelenlétben tud történni találkozás két lélek között, melyben a másik egészen szabadon az lehet, aki. Mindezt úgy, hogy magán érezheti Isten irgalmas tekintetét.

 – Hogyan határozza meg mindezek alapján a lelki egészség fogalmát?

 – Nagyon szeretem a pasztorálpszichológia megközelítését: lelkileg egészségesnek mondható az az ember, aki békében van azzal, ahogy él: testi, lelki állapotával, kapcsolataival, munkájával, képességeivel, lehetőségeivel, és örömmel ki tudja mondani: „Ez az én életem.” Ez a boldog ember definíciója is. Vannak olyanok, akik akár lebénulva, akár valamilyen pszichiátriai betegséggel megküzdve el tudnak jutni arra a pontra, hogy belső békével, örömmel éljenek, tudnak értéket találni életükben így is. Ezért tudnak adni másoknak, tudnak szeretni, értelmes életet élni. A világ sugallata, hogy a hiányosság mindig akadályoz. Az élet teljessége nem csupán a testi egészség. A pasztorálpszichológia szemléletében: a békességre, harmóniára találás, a teljesség megélése, a megállapodottság az, ami a lelki egészséget jelenti. Az ember életét folyton felborítja valami. A lelki egészség nem statikus állapot, sokkal inkább dinamikus egyensúly, amit újra és újra, az élet különböző eseményei között kell megtalálni. Az élet problémák halmaza. Van, aki ezt kihívásnak tekinti, és lendülettel, a küzdelmet vállalva kezd a megoldáshoz. Más ember képtelen az akadályokat kihívásnak tekinteni, úgy érzi, a problémák túlnőnek rajta, és krízisbe kerül. Az Oázis azt képviseli, van lehetőség kijönni a krízisből, elsajátíthatók újabb és újabb megküzdési módok a nehézségek kezelésére. Mi, szerzetesek, mindig az idők jeleit vizsgáljuk. Az egyház is mindig azt keresi – Ferenc pápa is erre hív –, mi az, amire az embereknek itt és most szükségük van, mi úgy véljük, hogy ez a teljesebb élet, az élet értelmének megtalálása, a szeretet megélése.

 – Kik fogadnak és kiket?

 – Önkéntesekkel dolgozunk, 2014-ben tizenöt kollégával, hárman részmunkaidőben, a többiek önkéntesen. Bizonyos időszakokban lehet csatlakozni hozzánk. A segítő beszélgetésben való iskolázottság, gyakorlat az alap. A jelentkezőtől egy évre kérjük az elköteleződést. Felkészítő csoportmunka előzi meg a tevékenység elkezdését, s a folyamatban is több alkalommal dolgozunk a csoporttal, reflektálva a munkára. Van szakmai műhely és szupervízió a munkatársak számára.

Az Oázis elsősorban fiatal felnőtteket, családokat vár, de nem küld el senkit, aki nem ebbe a kategóriába tartozik. A hozzánk fordulók kétharmada húsz és negyven év közötti. Számunkra a velük való foglalkozás a jövő társadalmának építését jelenti. Az életben ezek az évek nagyon izgalmas időszakot jelentenek: a szülőktől független, önálló élet, a párválasztás, a családalapítás, a hivatás megtalálásának ideje. Nagyon fontos, hogy ebben kapjanak segítséget a fiatalok, hogy minél teljesebb életet tudjanak élni.

 – Az Oázis a megpihenés, felüdülés helye. Mit ad útravalóul az itt nyújtott segítő beszélgetés?

 – Szándékunk, hogy jézusi (meg)hallgatók legyünk. Azt tekintjük küldetésünknek, hogy a hozzánk betérő általunk Istennel találkozzon. Megérezze azt, hogy szereti őt az Isten. Ez a legtöbb, amit valaki kaphat. Nem pszichológiai tanácsadás a feladatunk. Aki súlyos lelki traumák után jön ide, akár komoly sérülésekkel a lelkében, szorongásokkal, depresszióval, az nem fog egy beszélgetéstől hirtelen meggyógyulni. Azonban minden találkozás reményt ad. Nem azért, mert a segítő reményt akar adni, hanem mert a találkozásban új távlatok nyílhatnak meg. A kimondás megkönnyebbülést, rálátást ad: van neve a bajomnak, meg tudom találni, milyen úton-módon tudok vele foglalkozni. A reményt nem mi adjuk, ez nem célkitűzés, ezt Isten adja. A lelkigondozás lényege nem a „csinálni, tenni”, hanem a „lenni”.

Fotó: Thaler Tamás

Trauttwein Éva/Magyar Kurír