A L’Osservatore Romano is beszámolt Erdő Péter Columbia Egyetemen tartott előadásáról

2018. február 12. hétfő, 08:05

A L’Osservatore Romano vatikáni napilap február 8-i számában foglalja össze Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek előadását, amelyet január 29-én tartott New Yorkban, a Columbia Egyetemen a Bampton Lectures program meghívottjaként.

A bíboros „Vallás és egyház a világi államban” címmel tartott előadást. Az erkölcsi relativizmus veszélyeiről és az Egyház szükségességéről szólt a szekularizált társadalomban. A beszédet nagy érdeklődéssel követte az amerikai katolikus sajtó. Az előadást követően több jelentős amerikai katolikus hírügynökség, magazin is írt róla.

Az olasz sajtó is beszámolt Erdő Péter előadásáról. A L’Osservatore Romano a beszéd záró részét közölte. Az Il Foglio olasz napilap február 4-én Nyugati relativizmus címmel számolt be róla, az Il Giornale olasz napilap pedig A Nyugat értékválságban címmel ismertette. Az Il Timone olasz havilap A demokrácia alapjaiban rendült meg című cikkével adott hírt Erdő Péter bíboros előadásáról.

A Bampton Lectures előadás-sorozatot Ada Byron Bampton Tremaine asszony hagyatéka jóvoltából indították el 1948-ban a Columbia Egyetemen. A neves tudósok által tartott előadások utóbb nyomtatásban is megjelennek. A Columbia Egyetemen beszédet mondott korábban Arnold Toynbee történész, Paul Tillich református teológus, Fred Hoyle kozmológus, matematikus-csillagász, Alasdair C. MacIntyre filozófus, Jonathan Riley-Smith történész és Irving Weissman orvos, kutató is. Az idei eseményt a Columbia Egyetem Vallás, Kultúra és Közélet Intézete szervezte a Világvezetők Fóruma és az egyetem vallástudományi tanszékének támogatásával.

Erdő Péter bíboros beszédét teljes terjedelemben olvashatják honlapunkon.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink - olvasta már?
-az-legjobb-arvahaz-amit-soha-nem-epitenek-meg-bojte-csaba-hatvaneves
„Az a legjobb árvaház, amit soha nem építenek meg” – Böjte Csaba hatvanéves

„Hatvan év – mi ez az évmilliárdokhoz képest, amióta a mennyei Atya a világról gondoskodik! És a szeretet gyakorlása amúgy sem olyasmi, amiből bárki nyugdíjba mehetne” – vallja a ferences szerzetes, aki január 24-én ünnepli 60. születésnapját. Hivatásáról, életútjáról kérdeztük Csaba testvért.

2019. január 23. szerda
zenari-biboros-az-artatlanok-lemeszarlasa-ma-is-zajlik-sziriaban
Az ártatlanok lemészárlása ma is zajlik Szíriában – Interjú Zenari bíborossal

Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius január 21-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében beszélt a szíriai nép szenvedéseiről, és köszönetet mondott, amiért a magyar kormány támogatja a katolikus kórházakat. Ebből az alkalomból kérdeztük a szíriai helyzetről.

2019. január 23. szerda