„Gazdag katolikus közösségi életnek kell megszületnie” – Hetvenéves a kecskeméti piarista plébánia

2018. november 8., csütörtök | 9:00

A kecskeméti Szentháromság piarista plébánia alapításának 70. évfordulója alkalmából november 3-án könyvbemutatóval egybekötött konferenciát szerveztek a helyi piarista iskolában. A jubileumi ünnepség keretében zajlott a 38. Piarista Vacsora, mely szentmisével és koszorúzással kezdődött.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A jubileumi rendezvény emlékkonferenciával indult, melynek keretében Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, Görbe László piarista plébános, Koltai András rendi levéltáros, Kozicz János történetíró, tanár és Hajagos Csaba, a kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményvezetője tartott előadást.

Az eseményre jelent meg Kozicz János történetíró tollából és Koltai András szerkesztésében A kecskeméti piarista plébánia 70 éve 1948–2018 című könyv.

A konferencia vendégeit Labancz Zsolt tartományfőnök köszöntötte. Méltatta a kecskeméti piaristák kitartó munkáját és hitét a nehéz időkben is, s röviden beszélt a plébánia történetét összefoglaló emlékkönyvről. A tartományfőnök után Bábel Balázs érsek Erőss József piarista életét foglalta össze előadásban.

Koltai András előadásában azt mutatta be, hogyan jött létre 1948-ban három piarista plébánia az ország három városában Kecskeméten, Nagykanizsán és Sátoraljaújhelyen. Létrehozásukat elsősorban az indokolta, hogy az iskolák államosításával munkanélkülivé vált piaristák leginkább így biztosíthatták a szerzetesi közösség fönnmaradását és annak anyagi hátterét. A három plébánia sorsa sokban eltért egymástól: Kecskeméten és Nagykanizsán a püspökök és a helyi plébánosok jóindulatú támogatásával, valamint a kiváló, képzett házfőnök-plébánosok (Erőss József és Szűcs Imre) irányításával virágzó egyházközségi élet alakult ki, ám Sátoraljaújhelyen sokat rontott a helyzeten a városi plébános negatív hozzáállása.

Az előadó idézte Sík Sándor tartományfőnök 1948. augusztus 10-én kelt körlevelét, amelyben lelkipásztori programot adott rendtársainak: „Akár plébánia, akár helyi lelkészség, akár egyszerűen piarista templom vagy kápolna lesz is rendtársaink szentélye: centrumnak kell lennie, amely körül forró, eleven, gazdag katolikus közösségi életnek kell megszületnie, hogy meleg, élő, velünk és egymásért együtt érző egyházközség vagy egyházközségféle alakuljon ki minden egyes rendházunk körül… annak szelleme modern, bensőséges, okosan mérsékelt piarista szellem legyen. Ez a kis domestica ecclesia lesz a mi legbiztosabb erkölcsi, sőt anyagi bázisunk.”

Ezt követően Kozicz János történész, tanár bemutatta az általa írt jubileumi kötetet. Görbe László plébános a könyv kapcsán elmondta, az különösen fontos az egyházközség számára, hiszen szembesíti a közösséget az elmúlt hetven évvel, azzal, mit is végeztek itt az elődök, hogyan éltek és milyen körülmények, nehézségek között kellett a hitüket megvallani. A kötetben közel nyolcvan kép is szerepel: fényképek plébánosokról, közösségi eseményekről. A fotók részben a kecskeméti gimnázium gyűjteményéből, részben a rend központi gyűjteményéből származnak. A könyvben szerepelnek a kecskeméti Katona József Múzeum piarista plébániához kapcsolódó fotói, illusztrációi is.

Hajagos Csaba gyűjteményvezető, történész, muzeológus előadásában a kecskeméti piarista plébánia történetéről beszélt. Szólt az Állami Egyházügyi Hivatal, a rend, illetve a Váci Egyházmegye kapcsolatáról, és néhány történeten keresztül bemutatta a Rákosi-diktatúra, az ’56 utáni megtorlás és a Kádár-korszak egyházi vonatkozásait.

Az emlékkonferencia után kezdetét vette a hagyományos őszi piarista vacsora, melyen a kecskeméti Piarista Gimnázium több mint ötszáz öregdiákja volt jelen különböző évfolyamokból: a legfiatalabb vendégek tavaly érettségiztek, a korelnök pedig az 1954-ben végzett Busa Ferenc volt, akit külön köszöntöttek.

Az esti rendezvény szentmisével kezdődött, melyet Bábel Balázs érsek mutatott be számos szerzetes és egyházmegyés pap koncelebrálásával a piarista templomban. Ezután a Piaristák terén megkoszorúzták gróf Koháry István, az iskola alapítója szobrát, valamint az iskolában a Gloria Victis szobrot.

A díszteremben Labancz Zsolt tartományfőnök köszöntötte az egybegyűlteket, aki szintén az iskola diákja volt. Beszédet mondott még Nagy Attila házfőnök, Görbe László plébános és Török Bernát, a Magyar Piarista Diákszövetség főtitkára.

Bábel Balázs érsek nemrég megjelent könyve kapcsán tartott előadást Mátyás király egyházpolitikájáról. Végül – közvetlenül a vacsora elfogyasztása előtt – Mikulás Domonkos igazgatói tájékoztatója hangzott el az iskola elmúlt egy évéről, valamint jövőbeli terveiről.

Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya

Fotó: Szathmáry Melinda

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink – olvasta már?
ilyen-lesz-felujitott-harmashalom-oltar
Ilyen lesz a felújított Hármashalom-oltár

A csíksomlyói kegyhely Facebook-oldalán közzétették a nyeregbeli pódium felújításának látványtervét április 22-én, húsvéthétfő reggelén. A Hármashalom-oltárt Ferenc pápa június eleji látogatására újítják fel és bővítik ki.

2019. április 22., hétfő
ferenc-papa-husvethetfon-teli-marokkal-meritsunk-bekebol-es-derubol
Ferenc pápa húsvéthétfőn: Teli marokkal merítsünk a békéből és a derűből!

A Szentatya április 22-én délben már a húsvéti időre jellemző, „Mennynek királyné asszonya” kezdetű Mária-antifónát imádkozta el a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. Beszédében hangsúlyozta, hogy a sírnál járt asszonyokhoz hasonlóan saját életünkben mi is találkozhatunk Jézussal.

2019. április 22., hétfő
Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Útravaló – 2019. április 22., húsvéthétfő

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle