Hat, gyógyít, életet ad – Középpontban a szentségek az Országos Lelkipásztori-Teológiai Napokon

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Várólistára kerültek a „későn ébredők”: már január elején elérte fogadóképessége maximumát az Országos Lelkipásztori-Teológiai Napok hagyományos négynapos konferenciája. Az ország különböző részeiből és külhonból érkezett több mint kétszáz résztvevő – papok, szerzetesek, szerzetesnővérek, világi munkatársak és katekéták – ezúttal a szentségekkel foglalkoznak Egerben.

Akik az Atya akaratában élnek, már most boldogok – A szentségek erejéből fakadó élet címmel az első tematikus egységben a bérmálást állították a középpontba, és az ifjúság megszólításának lehetőségeire, módozataira kérdeztek rá az előadók – Székely János püspök, Hugyecz János gödöllői plébános és Nagy Bálint SJ, a jezsuiták hivatásgondozója – vezetésével, majd fórumokon, kiscsoportos beszélgetéseken folytatódott a párbeszédes útkeresés.

A hagyományt követve a találkozó nyitószentmiséjét idén is Ternyák Csaba érsek mutatta be a hétfői megérkezést követően, majd Gáspár István, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója köszöntötte a résztvevőket.

„... hogy életük legyen és bőségben legyen” mottóval a szervezők a szentségi életre irányítják a figyelmet ezekben a napokban. A fiatalok megszólítása, a hivatás témákból kiindulva foglalkoznak a szentségekkel. A keresztségről Keresztségünkből fakadó alaphivatásunk címmel Puskás Attila teológiai tanár beszélt.

A kedd reggeli szentmisében Székely János szombathelyi megyéspüspök Martin Bubert idézve – „Minden kultúra addig él, amíg azzal az éltető forrással kapcsolatban van, amelyből született” – mutatott rá a szentségekből mint éltető forrásból fakadó élet szükségességére.

Ismerjük-e ezt a forrást? Élünk-e ebből a forrásból? Tudjuk-e elvezetni hozzá a gyerekeket? – ajánlott kérdéseket átgondolásra a főpásztor, aki a szentmise után „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön…” – Hogyan válhat a bérmálás a Szentlélek kiáradásának valóban átélt, befogadott ajándékává? címmel folytatta reggeli homíliája gondolatmenetét. Megfogalmazta az alaptételt: ha azt szeretnénk, hogy fiataljaink ne „bérmálkozzanak ki” az Egyházból, a felkészítésben többre van szükség, mint pusztán hittanórára. Hogy mire, azt Székely János számos történettel érzékeltette saját szentségi felkészítő gyakorlatát alapul véve.

Elsőként azt fejtette ki, hogy hitoktatási tapasztalata alapján mit gondolnak a fiatalok a szentségekről, és mi ennek az oka. Sokuk számára a szentségek hatékonysága felfoghatatlan, azokat pusztán hagyománynak tekintik, és egyoldalúan, az értelem felől közelítenek ehhez a valósághoz. Erre tulajdonképpen ráerősít a hitoktatás, mely sokszor elveszik a részletismeretekben, ahelyett hogy lényeges kérdéseket tenne fel, és a fiatalokban megfogalmazódó kételyekkel foglalkozna.

Székely János szerint a szentségek megértéséhez az vihet közel, ha tisztázzuk, mit jelent azok jel szerepe. A szentség „reálszimbólum”. Ezt az elvont fogalmat közérthető képpel így értelmezte a püspök: Ha valaki megkínál teával, amit kapok, nemcsak az ízletes forró ital, hanem a másik szeretetének, barátságának megnyilvánulása is. Az anya gyermekét simogató gesztusa sem pusztán fizikai érintés, a gyermek a simogatásban megérzi édesanyja lelkét. „Érzem és befogadom. Így van a szentség esetében is.”

Jézus megtestesülésével a láthatatlan válik jelenvalóvá. A történeti Krisztus nem úgy beszélt, mint egy bölcs ember, szavai szétfeszítették azt, amit ember alatt értünk. De Isten az emberi természetnek megfelelő módon volt és van jelen. Az Egyházban a szentségek által. Ennek titkába való bevezetés a bérmálkozásra való felkészítés feladata – mutatott rá a szombathelyi püspök. A szentségi felkészítést a beavatáshoz hasonlította, melyben lelkileg is megszületik, éretté válik a fiatal.

A főpásztor ezt követően az Ausztriában honos bérmálkozási felkészítési gyakorlat alapján mutatott példát arra, mit tehetünk a hittanóra mellé. A cél, hogy a fiatal felnőtt kereszténnyé váljon. Ezért szükségesek számára olyan feladatok, melyek felelős magatartást igényelnek. Székely János bérmálkozó csoportjával például idősotthonba járt, ahol a fiatalok olyan idős emberekkel beszélgettek, akiket senki sem látogatott.

De arra is lehet buzdítani a fiatalokat – mutatott rá –, hogy beszélgessenek szüleikkel, miként jutottak el ők a hitre, vagy írják le, mit élnek meg egy húszperces csendben vagy egy szép természeti környezetben. Mindez elő tudja segíteni a titokkal való találkozást, melyre ha elvezetjük a fiatalokat, megadjuk nekik az esélyt a kegyelem megtapasztalására.

„A szentség ereje hat, gyógyít és elvezet az életre” – fogalmazta meg Székely János, és arra buzdította a résztvevőket, gondolják át, mit tudnak ők a hittanóra mellé tenni, milyen feladatot adhatnak bérmálkozóiknak, valamint azt is, önmaguk vajon átélik-e a szentség erejét.

A püspök gondolatait Hugyecz János folytatta, aki A bérmálás mint személyes pünkösd címmel a hitátadás kérdését állította a középpontba. Idézte az örök vitát kiváltó kérdést: Mi a fontosabb, a hitélmény vagy a hit megalapozása ismeretekkel?

Élményvezérelt világunkban a minél intenzívebb átélésre törekszünk, minél könnyebb úton, minél kisebb áron – mutatott rá a helyzet fonákságára a gödöllői plébános. – Abban kell segítenünk, hogy az értelemmel felfogott hitigazságok megtalálják a szívhez vezető utat, hiszen a szív az ember legmélyebb döntéseinek forrása.

Hugyecz János szerint a fiatalok Egyházban való megtartásának legfontosabb eszköze a felkészítés, melynek célja a teljes ember megtérése. Az előadó szerint a felkészítési gyakorlatunknak katekumenális szemléletűnek kell lennie.

A megtérés az, amikor megélem: szeretve vagyok, értékes vagyok, elfogadva vagyok, szabad vagyok. Ezt segíti elő a „kérügmatikus evangelizáció”, mely újra és újra visszavezet az első megtapasztaláshoz, hogy azt ébren tartsa és elmélyítse. Ezt a meghirdetést kell követnie a kísérésnek. A bérmálást követően nem hagyhatjuk magukra a fiatalokat, meg kell hívni őket az Egyház életébe. Ennek a meghívásnak a befogadó csoport ad teret. De itt sem állhatunk meg – figyelmeztetett a plébános. – El kell jutni az átformálódásig, addig, hogy a megtérő képessé váljon szeretni, értékelni és befogadni.

Ezért nem elég a felkészítésben a hittanóra – csatlakozott Székely János alapgondolatához Hugyecz János. – A megtérőt be kell vezetni az Egyház életébe: a hit hirdetésébe, a tanításba, a szeretetszolgálatba.

A gödöllői plébános arra is figyelmeztetett, a megtérés nem pusztán erkölcsi változás. A megtérés kapcsolat a személlyel és az igazsággal, másként fogalmazva: egyre élőbb kapcsolódás Istenhez, a másik emberhez és a teremtett világhoz. E célra irányulva kell felkészítő gyakorlatunkat alakítanunk.

Nagy Bálint SJ, a magyar jezsuita rendtartomány hivatásgondozója Ifjúság: A személyes istenkapcsolatra való rátalálás – lehetőségek és félelmek címmel tartott előadásában szemléletváltást sürgetett. Az Éli főpapot háromszor felébresztő Sámuel története alapján azt kérte, próbáljunk meg mindannyian Sámuelek lenni. Vagyis: lépjünk ki egy pillanatra Éli főpap szerepéből, abból az alapállásából, hogy nekünk kell valamit átadni, nekünk kell valamire elvezetni.

Ehelyett álljunk a vezetendő mellé, ott, ahol ő éppen most van. Figyeljünk rá, halljuk meg vágyait, félelmeit, kérdéseit, szükségleteit. Ebből fog születni a megtérés – véli a gimnazistákkal éveken át iskolalelkészként dolgozó fiatal jezsuita. Ez nem jelenti az Éli-szerep elvetését, ellenkezőleg – a kettő feszültségének tudatosítására hívta fel a figyelmet Nagy Bálint.

Ne feladatként éljük meg a vezetést, hanem izgalmas valóságként, ahol az Úr megszólítja a fiatalokat – biztatott, és folytatva az Éli–Sámuel párhuzamot hozzátette: „Nem nektek kell szólítani a fiatalokat, hanem engedni kell, hogy Isten megtegye.”

A jezsuita előadó a gimnazistákkal való foglalkozásból származó tapasztalatai alapján próbálta megfogalmazni, mi az, ami nehézséget okoz nekünk, nevelőknek a fiatalokkal való foglalkozásban, mi az, amiért nehezen értjük őket. „Oda kell melléjük állnunk – hangsúlyozta jézusi hasonlattal élve az odafordulás, figyelem fontosságát. – Le kell hajolnunk hozzájuk, és meg kell mosnunk a lábukat. Megértve őket találjuk meg, hogyan tudunk nekik segítséget nyújtani.”

A fiatalokban él a csendre való vágy, de nem tudják, hogyan kell csendben lenni. Amikor közel kerülnek a csendhez, megijednek. Az elcsendesedésben kísérhetjük őket, beszélhetünk nekik a csendek különböző fajtáiról, elcsendesedési gyakorlatokkal irányíthatjuk a folyamatot – folytatta Nagy Bálint.

A szabadságvágy a másik meghatározó törekvés a fiatalokban. Elutasítják a „prédikáló” felnőttet, ugyanakkor félnek, hogy hibáznak, és szeretnének biztos recepteket. Segíthetünk nekik választások felkínálásával, azzal, hogy bizalmat adunk nekik. Jellemzi a fiatalt a mélység utáni vágy is, ugyanakkor annak a félelme is, hogy nem képes azt elérni. Mert belealszik, mert ezer dolog vonja el a figyelmét, nem megy az összpontosítás. És ez aztán a „nem vagyok alkalmas semmire” érzetét vonja maga után. Hol tudok úgy elidőzni, hogy bevonódom? Érdekel-e, mit történik vele, ott vagyok-e vele? Átélem-e, hogy maga a kapcsolat fontosabb, mint a tevékenység? – ezen kérdések átgondolására hívott meg az előadó.

Majd arról beszélt, hogy az Istennel való találkozás vágya ugyancsak meghatározóan jelen van fiataljainkban. De ezt is kíséri a félelem: Mi jön ezután? Mit kell tennem, hogy megismerjem Istent? Ezek az aggodalmak is kísértik a fiatalokat.

A személyes istenkapcsolatra való rátalálást segítő magatartás Nagy Bálint szerint a stabil szeretet, az Istenre mutató élet, a tereket nyitó elfogadás. „Ellenzem, mégis megmosom a lábad.” Ez a magatartás segíti elő a fiatal számára a rátalálást.

A délután során fórumokra hívtak a szervezők. Mit tehetünk, hogy bérmálkozóink velünk maradjanak? címmel Bartha Angéla SSS és Farkas László hatvani plébános, a Váci Egyházmegye augusztusban leköszönt ifjúsági referense osztották meg az ifjúságpasztorációban tíz év alatt szerzett tapasztalataikat. Fiataljaink megszólításának lehetőségei – kihívások, tapasztalatok – ez volt a témája annak a fórumnak, melyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke, valamint Gábor Miklós és Kámán Veronika, az Ifjúsági Bizottság munkatársai vezettek. Tomka Ferenc lelkipásztor, nyugalmazott egyetemi tanár pedig a gyermekek és az ifjúság szexuális nevelésével foglalkozott az Amoris laetitia alapján. A fórumokat kiscsoportos feldolgozás követte.

Fotó: Víg Rita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír