300 éve könnyezett a sajópálfalai Mária-kép – Megkezdődött a tricentenáriumi emlékév

2017. január 9. hétfő, 17:01

A Szentlélek görögkatolikus templomban őrzött Istenszülő-kép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából emlékév kezdődött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajópálfalán január 7-én.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az emlékév ünnepélyes megnyitóját január 7-én tartották. Az ünnepi szent liturgián Kocsis Fülöp metropolita mellett a Miskolci Egyházmegye papsága tett szolgálatot, amelyen a Szent Efrém Férfikar működött közre.

„Égi Édesanyánk háromszáz évvel ezelőtt könnyezett itt, Sajópálfalán” – emlékeztetett a jeles alkalomra köszöntőjében Kiss Attila Gellért, a község jelenlegi parókusa.


A régi naptár szerinti karácsony napján kezdett könnyezni véres könnyekkel az Istenszülő Szűz kegyképe, fűzte hozzá Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök. „Ez a könnyezés sokakat megrendített, sokan csodájára jártak, hiszen hat héten keresztül voltak az Istenszülő szemében könnyek. Sokan tettek tanúságot erről, és azóta is sokan kérik az Istenszülő közbenjárását gyógyulásokért és lelki megújulásért, ahogyan erről a templomban elhelyezett emléktáblák is tanúskodnak” – mondta a főpásztor.

A tricentenárium megnyitása Keresztelő Szent János ünnepével került egy napra, így az Istenszülő mellett a Miskolci Egyházmegye védőszentjét is köszöntötték. Homíliájában Kocsis Fülöp érsek-metropolita kettejük találkozásait és kapcsolódási pontjait emelte ki, a főpásztor szerint mindez kettős üzenetet hordoz: „Ahogyan Keresztelő Szent János és az Istenszülő találkozásában az Ó- és az Újszövetség találkozott […], úgy ez a mai ünnepség is a múlt és a jövő találkozása.” Hozzátette: emlékezünk arra, mennyire buzgó, imádságos emberek töltötték meg évszázadokkal ezelőtt a templomot. „Azért emlékezünk, hogy legyen miből merítkeznünk” továbbra is Isten dicsőítésében „Mária útját” követve – fogalmazott. Ez utóbbi kapcsán példaként állította a hívek elé a sajópálfalai monostorban élő szerzetesek imádságos életét.


„Miért sír Mária?” – tette fel a kérdést Kocsis Fülöp, majd kifejtette, hogy mindannyian máshogy fogalmazzuk meg a választ, de „ami igazán fontos, az az, hogy Isten jelzi, hogy velünk van, lerombolja a fizikai törvényeket annak érdekében, hogy kinyilatkoztassa az Ő szeretetét, édesanyján keresztül.”

* * *

A sajópálfalai dombon 1717-ben még fatemplom állt, az akkor itt található Istenszülő-ikon könnyezéséről az első írásos emlék Jordánszky Elek 1836-ban kiadott munkája: „A 17 tanúhoz járultt [!] az olaszi görög eggyesültt [!] Plébánosnak, lelkiisméreti tisztaságára tett vallástétele; mellyekből pedig a tetszett ki, hogy ők önnön szemeikkel látták, hogy az említett kép görög karátsony napjától Februárius 16-dik napjáig és így, négy hét alatt, izzadott és siránkozott, az az, hogy a bóldogságos [!] Szent Szúznek [!] jobb és bal szemén barna, vagyis sötét vörös szinü tseppek láthatók valának, és hogy sem a tsikorgó hidegben meg nem fagytak, sem a fütött kályha mellett egész éjjel lévén meg nem száradtak…”

 

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-jezus-segit-hogy-kigyogyuljunk-kronikus-rovidlatasbol2
Ferenc pápa: Jézus segít, hogy kigyógyuljunk a krónikus rövidlátásból

Február 17-én a délben a Szentatya Jézus boldogmondásairól és az úgynevezett „jaj-mondásairól” elmélkedett. Rámutatott: a szenvedők nem azért boldogok, mert szenvednek, hanem mert Jézus szabadulást hoz nekik.

19:29
voltal-mar-szerelmes-csaladoran-boldogsag-nyomaban
Voltál már szerelmes? – Családórán a boldogság nyomában

A családi életet, házasságot, párkapcsolatot, gyereknevelést a középpontba állító konferenciára hívták az érdeklődőket február 15-én Kecskemétre. A házasság hetéhez kapcsolódva a Családi Életre Nevelés programját mutatta be a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület.

15:02