Elkezdődtek a reggeli katekézisek az Ifjúsági Világtalálkozón

Kitekintő – 2016. július 27., szerda | 19:58

Július 27-én elkezdődtek a nyelvek szerinti reggeli katekézisek az Ifjúsági Világtalálkozón. A magyar katekéziseket két helyszínen: Krakkóban, a Fatimai Boldogasszony-templomban, valamint Brzeskóban tartják.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A katekézisek, kapcsolódva a találkozó témájához („Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” – Mt 5,7) segítenek azt elmélyíteni, lehetőséget teremtve a fiataloknak a személyes reflexióra és kérdéseik feltételére. A katekézisek előtt és közben is gyónási lehetőséget biztosítanak a különböző csoportokat kísérő papok és szerzetesek.

Július 27-én, a krakkói Fatimai Boldogasszony-templomban a szentmisét megelőzően Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita beszélt a fiatalokhoz az elmélkedés alapjául szolgáló evangéliumi szakaszról. A korábban felolvasott evangéliumi történet Jézus megkísértését, majd a zsinagógában való felolvasásának történetét állította a hallgatóság elé (Lk 4,1-13; 16-22). Kocsis Fülöp a következő kérdéssel vezette fel mondandóját: „Mi előzte meg Jézusnak ezt a felszólalását?” Jézus harmincéves volt, amikor megjelent a Jordán partján, hogy János által részesüljön a keresztségben. Ekkor leszáll rá az Úr Lelke – rendkívüli dolog történik tehát Jézus életében – mutatott rá a metropolita.

Beszédében Jézus lelkiállapotát próbálta meg közelebb vinni hallgatóságához, rámutatva arra, hogy Jézus hivatástudata is folyamatosan, lépésről lépésre alakult ki. „Hogyan ismerte fel önmagában, hogy ő a Messiás? Ugyanolyan fiatal volt, mint akármelyikünk, és végigélte azt a folyamatot, amíg kialakult lelkében küldetésének tudata: az, hogy kicsoda az Isten, és mire hívja. Ez hosszú, harminc évig tartó folyamat volt” – mutatott rá Kocsis Fülöp, majd Jézus születésének körülményeiről, illetve gyermekkoráról és családjáról szólt.

„Jézust szülei tanították imádkozni: az Isten Fiát két ember tanítja imádkozni, beszélni, járni!” – hívta fel a figyelmet a metropolita, hangsúlyozva azt is, hogy József és Mária biztosan írástudatlan emberek voltak, de az is biztos, hogy imádságosak. Jézus lelke azonban túllendült rajtuk – már 12 évesen érezhette magában, hogy valami „többre hivatott”. A jeruzsálemi templomban lenyűgözi az Isten háza, amelyhez talán az a belső tapasztalat is hozzátartozhatott, hogy „Nekem itt a helyem! Itt kell lennem!” – mutatott rá a püspök. Jézus kérdez: magának és a papoknak is kérdéseket tesz fel, amelyek közelebb viszik őt hivatásának felismeréséhez.

Jézus pusztában való megkísértésének, majd a zsinagógai felolvasásának előzményeit feltárva Kocsis Fülöp a megkeresztelkedés jelenetére tért át, amelyet mint megerősítő jelet értelmezett. Hogy mi játszódhatott le Jézus lelkében, nem tudjuk, de a szózat neki szólt, az Atya tanúságot tett mellette! – fogalmazott Kocsis Fülöp, ugyanakkor azt is elmondta, hogy ez még mindig nem egészen „emészthető” annak tudatosításában, hogy „Én vagyok az Isten fia!”. Éppen ezért Jézus kiment a pusztába böjtölni.

Az evangéliumi szakasz értelmezésének kapcsán az előadó feltette a kérdést: „Jézusnak kell böjtölnie, hiszen tudjuk, hogy semmi bűne nem volt?” A böjt tehát nem csak azért van, mert bűnösök vagyunk, hanem annak megtisztító ereje van. Ennek kapcsán bátorított mindenkit a böjtre, hiszen, amint fogalmazott, ma nem vesszük komolyan azt, holott fontos alap a katolikus egyházban.

Jézus megkísértését a metropolita úgy értelmezte, mint saját hivatásának tisztázását – a sátán ez után a 40 napos lelki küzdelem után kísérti meg Jézust, akinek elegendő, hogy eszébe jut, hogy kenyérré változtassa a köveket.
A második kísértés is egy egyszerű gondolat formájában jelentkezik, amely a kiválasztottság tudata: minden az enyém lehet! Jézus szentírási mondattal válaszol ismét.

A harmadik, a „Vesd le magad!” kísértése az önigazolásról szól, amelyet Jézus szintén elvetett.

A pusztában eltöltött negyven napos imádság és böjt után erősödik meg Jézusban a hivatástudat, letisztult elmével indul az emberek közé, de hogy hogyan vigye végbe a küldetését, még nem tudja – értelmezte a szentírási szakaszt Kocsis Fülöp.

A zsinagógában felolvasott szakasz azonban még egyszer megerősíti hivatásában. Ennek kapcsán a görögkatolikus metropolita a kiválasztottságról szólt, amely nagy erőt ad, ha az ember felismeri, hogy az Isten küldöttje.

Személyes történettel is megvilágította ezt a kiválasztottság-élményt: püspökké választásakor egy hónapig nem szólhatott erről, ugyanakkor különösen érezte Isten megerősítését. Egy alkalommal a húsvéti feltámadási ünnepre igyekezett autóval, ahol azonban a tömeg miatt nem engedték fel a templomhoz. Ő mégis kérte a rendőröket, hogy engedjék át, akik valamilyen oknál fogva engedtek a kérésnek. Kocsis Fülöp elmondta, hogy annak tudata sokkal nagyobb erőt ad az embernek, hogy az Istennek terve van velünk, hogy fel akar bennünket használni, mint amennyit mi magunknak tudnánk adni.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a kiválasztottság mindannyiunknak szól. Nem csak a szerzetesekre, papokra, hanem Isten mindenkire „rábök” – fogalmazott. Hivatástudat nélkül csinálni valamit, kóvályogni, és keresni a boldogságot a metropolita szerint nem visz előre – ahogyan hangsúlyozta: a boldogságot csak Isten tudja megadni a maga akaratában!

Jézus is azért tudta hirdetni az örömhírt, mert azt saját maga megtapasztalta! Az Istennel való személyes kapcsolat hirdetése a mi feladatunk is – emelte ki Kocsis Fülöp –, különösen nekünk, akiknek megadatott, hogy itt lehetünk Krakkóban!

Katekézisének végén a metropolita újra felolvasta az evangéliumi szakaszt, majd a szöveggel való személyes kapcsolatra buzdította a fiatalságot.

Az elmélkedés végén kérdések feltételére nyílt lehetőség, amelyek közül néhányat közlünk.

• Milyen szerepe lehetett Jézus messiási öntudatra ébredésében az áteredő bűntől való mentességnek? Mi hogyan tudunk ezen túllendülni?

Kocsis Fülöp a feltett kérdésre úgy válaszolt, hogy Jézusban is fokozatosan bontakozott ki a hivatás, így arra is lassan jött rá, hogy másképpen viszonyul a bűnhöz. Kísértéseket szenvedett, de érzékelte, hogy másképpen reagál, másképpen működik lelkileg – nem öntudati kérdés volt ez, hogy „nem követek el bűnt”. Még Keresztelő Szent János számára is nyilvánvaló volt, hogy nem követ el bűnt, és ezt Jézus is tudta, de mégis alávetette magát a bűnnek, mert fontosnak tartotta, hogy közel legyen az emberekhez. A bűn miatti szenvedést látta, és azonosult velük, életének végén pedig magára vette minden bűnnek az átkát. Ez volt Jézus legsúlyosabb szenvedése, amikor vérrel verejtékezett, amikor megértette, hogy az egész világ bűnét magára kell vennie. Mit kezdjünk mi ezzel? Minél jobban azonosulunk Jézussal, annál könnyebb a bűnnel szemben, mert ellene nem tudunk tenni, erősebb nálunk. Jézussal azonban sokkal erősebbek vagyunk! – fogalmazott Kocsis Fülöp.

• Változhat-e az ember küldetése az élete során?

Igen. A hivatás nem egy darab kő, amit cipelünk. Ajándék, amely egy olyan csomag, amit ki kell bontani, újra és újra újabb dolgok kerülnek elő belőle. Az Istennel való párbeszédből alakul ki a hivatás, nemcsak a külső jelekből.

• Mi segít hűségesnek maradni a megtalált hivatáshoz?

Kocsis Fülöp szerint a hűség az, amit mi hozzátehetünk a hivatáshoz az imádság által. Ez rajtunk áll – hangsúlyozta a metropolita, kiemelve a napi kapcsolattartás fontosságát az Istennel. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ne rejtegessük a botlásainkat. Hűtlenségeink, eltérítő megcsalásaink eltávolítanak az Istentől.

• Ne kísértsd Uradat, Istenedet! Mit jelent a mai ember számára?

A metropolita válaszában úgy fogalmazott, hogy ez olyan dolgok végbevitelét jelenti, ami nem a miénk. Nem az Isten bízza ránk a feladatot, hanem magunk akarjuk azt végbevinni. Nem az Istennel cselekszünk tehát. Ebből hiúság is fakadhat – mutatott rá Kocsis Fülöp.

***

A katekézist követő szentmisében, amelyet Székely János esztergom-budapesti segédpüspök celebrált, ismét Kocsis Fülöp beszélt a jelenlévőkhöz.

Szent Pál Efezusiaknak írt levelének egyik részletével kezdte prédikációját, amely Isten ingyenes szeretetéről beszél: „De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is – így kegyelemből kaptátok a megváltást; feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, hozzánk való jóságából. Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék” (Ef 2, 5-9). Kocsis Fülöp arra irányította a hallgatóság figyelmét, hogy valamikor nem így voltunk, mint most, hanem az Isten tett valamit. Ennek példájára hozta fel a tegnapi nyitó szentmisét, ahol megtapasztalhatta azt az örömöt, amely az emberek arcán tükröződött: ahogyan rámutatott, nincs még egy ilyen közösség, akik így tudnak örülni – senki másért, mint Jézus Krisztusért vannak együtt! „Ez fantasztikus tanúság a világ számára!” – hívta fel a figyelmet a szentmise szónoka. Hiszen sehol máshol nincs így, csak a keresztényeknél, akik Jézus miatt örülnek, hiszen ő ragadott ki bennünket a gonoszságból. Mielőtt Jézusé lettem volna, én is a bűn szolgája és a harag gyermeke voltam – mondta Kocsis Fülöp.

Az irgalmas Isten azzal mutatta meg szeretetét, hogy életre keltett bennünket, pedig a bűn miatt halottak voltunk. Nemcsak kiragadott a halálból, hanem feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett bennünket – így folytatja Pál.

Hálát adhatunk, hogy itt lehetünk Krakkóban, hogy ebbe a csapatba tartozhatunk. Miért adta ezt Jézus? Miért szólított meg Jézus? Megérdemlem? Jobb vagyok, mint a többi? Pál szerint kegyelemből részesültünk belőle, tehát nem a magunk érdeme. Isten így akarta, ezért megajándékozott. Nem tetteink miatt tehát, hogy senki se dicsekedhessék – hangsúlyozta a metropolita.

Jézushoz tartozunk, ezért sokszor megvetjük azokat, akik nem úgy gondolkoznak, mint mi. Ez a sátán fortélya – fogalmazott Kocsis Fülöp, majd rátérve az evangélium értelmezésére, úgy fogalmazott: „Jézus ezt másképpen gondolja.”

A házasságtörő asszony történetével kapcsolatban feltette a kérdést: melyik a nagyobb bűn, a farizeusok kéjes erkölcscsősz magatartása, vagy az asszony tette? Mi játszódik le annak az asszonynak a lelkében, azt nem tudjuk – Jézus azonban átlát a helyzeten. A farizeusok két legyet akarnak egy csapásra leütni – az asszonyt megkövezni (sokszor mibennünk is ez játszódik le: a másik ember bűnét kéjjel vesszük észre, és szavainkkal kegyetlenül elbánunk vele), és Jézust pellengérre állítani, azzal kapcsolatban, amit mond. Jézus küldetéstudatával elkezdhetne beszélni arról, hogy mi az a más, ami elkövetkezett. Ahelyett azonban, hogy megmondaná a tutit, hallgat – irányította a fiatalok figyelmét a metropolita Jézus magatartására. „A bűn láttán hallgat. Mit lehet mondani? Ne csináljátok már ezt? A biblikusok felhívják a figyelmet arra, hogy Isten a világtörténelem során háromszor írt: Mózes kőtábláira írta törvényeit; Baltazár vacsoráján megjelenik egy író kéz a falon; Jézus pedig a porba ír – nem tudjuk, hogy mit.” Jézus nem vádaskodik – hallgatása elegendő, hogy a hangoskodó férfiak magukba szálljanak. Ez a hallgatás gyógyító – fogalmazott Kocsis Fülöp, majd kiemelte, hogy ezáltal Jézus az emberre irányítja a figyelmet, nem a bűnre, hanem arra, hogy ki fogja végrehajtani a büntetést? Ki van rá feljogosítva?

Ez a más, az új, amire a farizeusok rákérdeznek. Jézus azonban az embert látja, a bűnös asszonyt, akit nem ítél el, hiszen tudatában van annak, hogy nem büntetésre, hanem gyógyulásra van szüksége. Így tesz velünk is, akik felismerhetjük az Ő szeretetét az Eucharisztiában – zárta prédikációját Kocsis Fülöp metropolita.

***

A szentmise után kérdésünkre Kocsis Fülöp elmondta, hogy nem először jár világtalálkozón, püspökként előbb Madridban, majd a pécsi HungaRión is részt vett. A mostani találkozón nagyon jól érzi magát, kiemelte, hogy a nyitó szentmise szép élmény volt számára. A lengyel vendégfogadással kapcsolatban elmondta, hogy hihetetlenül kedvesek a vendéglátói, Lengyelország egy „szent ország”, az itteni emberek és fiatalok lélekkel áthatottak, segítőkészek. A katekézisében említett döntésekkel kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy a világtalálkozók, bár személyesen nem emlékszik arra, hogy utána valaki egyházi pályára lépett volna, mégis kétségtelenül hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hivatások szülessenek, vagy döntések megerősödhessenek. Ez annak köszönhető elsősorban, hogy egy ilyen találkozó, a metropolita elmondása szerint, ahhoz segít hozzá, hogy a fiatalok megtapasztalhassák az Isten felé való megnyílást. 

Kocsis Fülöp azt is elmondta, hogy gyenge a hitünk. Ez nemcsak a magyarokra jellemző azonban, hanem egész Európában általános tapasztalat. Ugyanakkor a keleti egyházak tapasztalatára hivatkozva hangsúlyozta, hogy ha hűségesebbek lennénk az egyház tanításaihoz, az hozzásegítene bennünket ahhoz, hogy mélyebb és erősebb legyen a hitünk, amely nem csak személyes fellángolásokon és egyedi élményeken nyugszik. Ezért fontosnak tartja, hogy a papok hozzásegítsék a családokat és egyéneket az egyházzal való kapcsolat elmélyítéséhez.

Arra a kérdésre, hogy mit tanulhatnak a magyarok a többi nemzettől, Kocsis Fülöp elmondta, hogy főleg a tőlünk keletre lévő országok nyújthatnak példát számunkra, így például az, ahogyan a románok alázattal viseltetnek az egyház iránt. Példaként hozta még fel a franciákat, akik között azt látta, hogy családok fogadnak be menekülteket. A metropolita erre a nyitott szívűségre irányította a figyelmet.

A magyar fiatalok másik katekézishelyszínén, a brzeskói Szent Jakab apostol-templomban Beer Miklós tartott katekézist július 27-én. Tanítása elején köszöntötte a Lengyelországba érkezett fiatalokat, és emlékeztette őket: Krakkó az irgalmasság városa, II. János Pál pápa és Szent Fausztina nővér földje, ahonnan az irgalmasság gondolata kisugárzik az egész egyházra.

Tanítását Ferenc pápának az ifjúsági világnapra írt üzenete alapján kezdte a püspök: „A zsidók minden ötvenedik évben megfújták a kürtöt (jobel), amely felszólította őket (jobil), hogy tartsanak szentévet, a kiengesztelődés (jobal) időszakaként mindenki számára.”

Az irgalmasság szentéve az egész egyház számára is ünnepi esztendő, amely arra hív, hogy a Lélek szavára hallgatva helyreállítsuk kapcsolatunkat Istennel, egymással és a teremtett világgal – hangsúlyozta Beer Miklós, majd arra hívta a fiatalokat, hogy válaszoljanak nagylelkűen arra a hivatásra, amelyre Isten hívja őket.

A katekézist követő szentmise prédikációjában a váci megyéspüspök Isten irgalmas szeretetének közvetítésére biztatta a fiatalokat, hogy így részt vehessenek Jézus Krisztus küldetésében, aki „az idő kezdete előtt született, mégis időbeli létezést vállalt, hogy […] helyreállítsa a világ rendjét, és az elbukott embert ismét a mennyek országába hívja” (a karácsonyi szentmise prefációja).

Homíliájában a főpásztor az oltár elé szólította azokat a fiatalokat, akik szívükben érzik az Istennek szentelt, papi vagy szerzetesi életre szóló meghívást, és egymásra bízta őket, ezt kérve tőlük: ne hagyják magukra azokat, akik most kiálltak eléjük, imádkozzanak egymásért.

A szentmise végén a Váci Egyházmegye fiataljai köszöntötték énekükkel az idén aranymiséjét ünneplő püspöküket.

Forrás: MKPK Ifjúsági Bizottsága

Fotó: Tibély Gergely

Fotó: Merényi Zita

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria