Filozófiai eszmecsere a migrációs válságról a Pázmányon

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A nyilvános eszmecsere Balázs Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, Hörcher Ferenc, a PPKE BTK egyetemi oktatója és az MTA Bölcsészettudományi Központ Filozófiai Intézetének igazgatója, Mezei Balázs, a PPKE BTK Filozófia Tanszékének vezetője és Karácsony András, az ELTE oktatója és volt rektorhelyettese között folyt.

Mezei Balázs a beszélgetés moderátoraként elmondta, hogy a Hörcher Ferenc javaslatára szervezett kerekasztal-beszélgetés célja annak a világunkat felforgató jelenségnek a filozófiai vizsgálata, amit migrációnak, bevándorlásnak, népvándorlásnak nevezünk. Felvetette, hogy mit jelent egy ilyen problémakört filozófiai szempontból megvizsgálni, és hozzátette, hogy bár nem lehet elvonatkoztatni a téma politikai vetületétől, kerülni fogják a kérdés aktuálpolitikai megközelítését.

Bevezetőjében három szempontot vetett fel. Elsőként felhívta a figyelmet arra, hogy a migráció nem egy puszta történelmi tény, hanem történelmi jelentőségű esemény, és a kérdést ennek fényében érdemes vizsgálni. Másodszor a jelenség morális oldalára irányította a figyelmet, feltéve a kérdést, hogy az államnak mi a szerepe az ilyen helyzetekben, hogyan változtatja meg az állam működését a tömeges migráció. Harmadik aspektusként a kérdés teológiai vonatkozására mutatott rá: Mi a hatása a más vallásúak jelenlétének Európára? Mezei Balázs így jellemezte a helyzetet: „Mintha egy szappanbuborék pattant volna szét. Olyan kérdésekkel szembesülünk, amikről azt gondoltuk, hogy végleg megoldottuk azokat Európában.” Kifejtette, hogy a jelenségre való politikai reakciók nem biztos, hogy elegendőnek bizonyulnak a félelem, a zavar és a tanácstalanság leküzdésére.

Elsőként Karácsony András reagált a felvetett kérdésekre, és úgy vélte, hogy a nagy tömegek gyors bevándorlása azért számít problémának, mert Európa identitása roskatag. Ezt arra vezette vissza, hogy a két világháború után a kultúrát felváltotta a civilizáció, ami egy kezdetlegesebb állapotot jelent, majd az ’50-es, ’60-as években a nemzetek egymás elleni agressziójának pacifikálódása volt megfigyelhető. Ennek következtében az anyagi javakra helyeződött a hangsúly, ami létrehozta a fogyasztói társadalmat, és csak a ’80-as évektől kezdtek újra fontossá válni a posztmaterialista értékek, de ez nem jelentette a hagyományos európai értékrendhez való visszatérést, hiszen a nagymértékű relativizmus, ami jellemző a globalizált világra, ezt nem teszi lehetővé. Az ELTE oktatója felhívta a figyelmet azokra a jelenségekre, melyekben az állam lemond a joggyakorlás szuverenitásáról, mint például a magyarországi zöldhatár esetében, ahol kérdéses, hogy mennyire tudja az állam érvényesíteni a jogot. Bizonyos jogi területek ennek fényében „senki földjévé válnak”.

Balázs Zoltán válaszában úgy fogalmazott, hogy Európa mai politikai gesztusait még mindig nagyban meghatározza a 20. századi események miatt érzett bűntudat és kompenzálásának igénye. Ez a morális hangulat az, ami többek között az Európai Unió „értékközösségét” létre hívta, egy olyan utópisztikus „európai értékre” hivatkozva, mely felszámolja a különbségeket, azaz „Európában nincsenek határok, és Európának nincsenek határai”. A Corvinus Egyetem docense úgy vélte, hogy ez okozza az európai közösség egzisztenciális félelmét, mert nem tud felelni a migráció fenyegetésére, amely nem fegyveres támadásban nyilvánul meg. „A bevándorlók nem feltétlenül rossz szándékkal jönnek, de nem kell fegyverrel hadonászni ahhoz, hogy féltsük a létünket. Ez a félelem amiatt van, mert nincsenek eszközeink. Az erkölcs nem ad támpontot” – fejtette ki. Hozzátette, az emberek nagy része úgy éli meg a jelenséget mint „hideg erőszakot, megerőszakolást”, mely esetben nem nevesíthető az ellenség, és így fellépni sem lehet ellene.

Hörcher Ferenc felhívta a figyelmet a gyakorlati filozófia jelentőségére, amely nemcsak elméleteket gyárt, hanem lehetővé teszi és motiválja a cselekvést. Kapcsolódva Balázs Zoltán felvetéséhez, ő is a gyarmatosítás, a „barbárok” világával való rossz bánásmód, a világháborúk, és főleg a holokauszt, illetve a Kelet kiszolgáltatása miatt érzett bűntudattal magyarázta Európa identitásválságát. Hozzátette, hogy a kontinensen hanyatlásnak indultak a polgári erények, melyek alatt Arisztotelész után azokat a készségeket és tudásokat kell érteni, melyek az állam fenntartásához szükségesek. Mindemellett a közösségek háttérbe szorulását és az individualizmus térhódítását is kiemelte. A PPKE BTK docense szerint Kelet és Nyugat konfliktusa nem etikai vagy morális, hanem kulturális jellegű. Úgy vélte, ezt a kérdést a politikai teológia felől érdemes megvizsgálni, hiszen a modern államelmélet alapfogalmai szekularizált teológiai fogalmak.

Hörcher Ferenc rámutatott a liberális társadalmak azon paradoxonára, hogy a rá jellemző politikai habitus, ami meghatározza a cselekvés elgondolhatóságának határait, nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek létre tudnák hozni azokat a motivációkat, melyek a berendezkedést újrateremtik, pedig ezek a motivációk jelentik a liberális állam alapját. A PPKE docense végezetül rátért a politikai cselekvés lehetőségének gyakorlati kérdésére is, és szorgalmazta a politikai realizmus doktrínáinak és intézményrendszerének létrehozását. A politikai realizmus alatt a nemzetközi politika azon ágát értette, ami az idealizmussal és a liberalizmussal szemben határozza meg magát, azaz figyelembe veszi a migránshelyzettel kapcsolatos konfliktusok reális lehetőségét, ami – Hörcher Ferenc meglátása szerint – hiányzik az európai politikai gondolkodásból. Az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója emellett kiemelte a biztonságért és a nemzeti érdekekért folytatott harc vállalásának fontosságát, valamint felhívta a figyelmet a politikai stratégia újragondolásának szükségességére, a schengeni határok védelmének jelentőségére. A migráció kormányozhatósági válságot okoz, ami elengedhetetlenné teszi a politikai realizmus intézményrendszerének megteremtését.

Az egyetemi oktatók válaszai után kötetlenebb formában folytatódott a beszélgetés, immár a hallgatóság bevonásával. Többek között az a kérdés is felmerült, vajon beszélhetünk-e háborúról globális események kapcsán. Karácsony András úgy vélte, habár érződik egyfajta egzisztenciális fenyegetettség, ami a háborúnak is sajátja, nem indokolt háborúnak nevezni a fennálló helyzetet, mert az a jelenség, ami Európát fenyegeti, nem a háborúban alkalmazott stratégiákkal oldható meg. Korunk „politikátlanságát”, a politikus életösztön hiányát éppen abban látja, hogy ennek a „háborúnak” a szelét nem érezzük. Balázs Zoltán rámutatott, hogy a közelmúlt szomorú eseményei Franciaországban azt is eredményezték, hogy kimondhatóvá vált, háború van, amire ismerünk egy forgatókönyvet, tudjuk, mit kell tenni. Hörcher Ferenc kiemelte, hogy a háború egyik legfontosabb mozzanata az ellenség megnevezése, és hozzátette, hogy nem a migránsok jelentik az ellenséget, hiszen ők is ugyanúgy elszenvedői, áldozatai a globális történéseknek.

A PPKE docense megjegyezte, hogy a konzervatív republikanizmus arisztotelészi hagyományának követése lenne fontos Európa számára. „Kell egy doktrína, de kell az a civil kurázsi is, amit az antik városok polgárainak elkötelezettsége, a városért meghalni is tudó ember jelképez. Erre a civil aktivitásra van szükség. Minden európai polgár felelős Európa létrehozásában” – fejtette ki.

Végül Hankovszky Tamás, a PPKE BTK Filozófia Tanszékének adjunktusa azt a kérdést tette fel, hogy az elhangzottak számbavételével hogyan értelmezhetjük Ferenc pápa befogadást sürgető nyilatkozatait. Elsőként a hallgatóság soraiban helyet foglaló Botos Máté, a Pázmány bölcsészkarának korábbi dékánja válaszolt, aki úgy vélte, hogy az egyházfő ezen gesztusai a katolicizmus globalizálódásának folyamatait emelik ki, és megjegyezte, hogy egy Európán kívüli világból származó főpap nem véletlenül lát lehetőséget a bevándorlókban az idegenek befogadására. Hörcher Ferenc úgy vélte, lelkiismereti kérdés, katolikusként hogyan gondolkodjunk a helyzetről. A katolikus tanítás egyértelmű, az elesetteket be kell fogadni, de Ferenc pápának vannak „harmadik világháborút” emlegető nyilatkozatai is, így érdemes megvizsgálni a katolikus hagyományt is. Hogyan viszonyul a befogadás keresztény gesztusa a politikai realizmushoz? Ez nem jelenti szükségszerűen a keresztény tanítás zárójelbe tételét, hanem egy olyan hagyomány felelevenítését, mely képes reagálni a szekularizált állam által generált problémákra. A Szentatya több hagyományt idéz meg, és a kérdés az, hogyan tudunk ezek között szintézist teremteni – fogalmazott a beszélgetést lezárva a PPKE BTK docense.

Fotó: Merényi Zita

Páli Attila/Magyar Kurír