Varga László püspök: A Szentatya Krisztushoz akarja vinni az Egyházat, a világot

– Gyönyörű délelőtt volt ez, kivételes pillanatokkal. Hogyan élte meg mindezt püspök atya?

– Tele van a szívem örömmel.

Izzott az evangélium a Rózsák terén, mert az evangélium szívének közepe a szegény, a rászoruló, a beteg, a szenvedő, az idegen, a menekült, a velük való törődés.

Azt átélni, ahogyan a Szentatya a maga természetességével és természetfölöttiségével hozzájuk fordult, gyönyörű élményt jelentett. A legjobban a Szentatyának ez a mondata ragadott meg:

Olyan Egyházra van szükség, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét, mindenki felé.

Gyönyörűen volt felépítve az egész találkozó, művészileg, tartalmilag.

– A templomban három tanúságtétel hangzott el: Fürtösné Kanalas Brigitta cigány asszony; Jakovlev Oleg és családja, ukrán menekültek; valamint Kunszabó Zoltán állandó diakónus és felesége, Pataki Anna osztották meg velünk történetüket. Megrázó beszámolókat hallottunk…

– Mindhárom tanúságtétel mélyen megérintett. Az ukrán menekült család történetét hallgatva arra gondoltam: ha nem menekülnek el, akkor az a sok kincs, ami a szülőkben és a gyerekekben van, odavész.

A végén zenéltek, és a zenéjük tele volt élettel, miközben ők átélték a menekültek kiszolgáltatottságát. Az, ahogyan a Katolikus Karitász befogadta őket, példaértékű.

A roma hölgy tanúságtétele a hit csodájáról szólt, arról, hogyan vezette rá őt a Szentlélek arra, hogy teljesen ráhagyatkozzon a Jóisten gondviselő szeretetére.

Kunszabó Zolinak és a felségének személyesen is megköszöntem a tanúságtételüket, amiben a legfontosabb: nem akciózunk csupán, hanem folyamatában segítünk az arra rászorulóknak, és nemcsak a testi szükségletükben segítjük őket, hanem a szellemi-spirituális, kegyelmi szükségletükben is, és ez gyönyörű.

Az ember test és szellem, és ha nem gyógyítjuk az istenkapcsolatát, akkor csak egy kicsi részét gyógyítottuk meg az életének.

Kunszabó Zoliék pedig vállalták, hogy Krisztushoz vezetik azokat, akik szeretnének közelebb menni.

– Ön is kiemelten foglalkozott halmozottan sérült emberekkel, egyiküket több mint tíz évig ápolta, gondozta…

– Mindenképpen szerettem volna jelen lenni a Rózsák terén, hiszen a pappá szentelésemnél az volt a jelmondatom: „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.” Több mint negyven éve vagyok pap, ez áll a hivatásom középpontjában. Ugyanez a középpontja Ferenc pápa apostoli szolgálatának is.

– Mi az, amit még kiemelne a Szentatya Rózsák terei templomban elmondott beszédéből?

– Az már a tegnapi, bazilikában elmondott beszédében is mélyen megérintett, hogy mindig reflektál az elhangzott tanúságtételekre.

– A Rózsák terei találkozó katartikus élménye volt számomra, hogy az ünnepség végén a szendrőládi romák énekeltek a Szentatyának, Ön pedig együtt énekelt velük…

– Először csak azért mentem oda hozzájuk, hogy megköszönjem az éneklő tanúságtételüket, de

akkora öröm és boldogság töltötte el a lelkemet, hogy beálltam az éneklő cigány testvéreim közé.

Én is nagyon szeretek énekelve dicsőíteni. Együtt dicsőítettünk, egyszer csak ott ül előttünk a Szentatya, a kerekesszékében. Ez külön ajándék volt.

– Ha jól láttam, először a pápa áldotta meg a zenekart, majd a Szentatya is kérte őket, hogy áldják meg őt. Ők pedig cigány áldásban részesítették a Szentatyát...

– Ez így történt. A Szentatyát ez nagyon megérintette, olyannyira, hogy könnyezett is. Nagyon szép volt az is, hogy a pápa nem sietett, megvárta az éneklés és az áldás végét, és csak utána ment tovább.

Szóba került, hogy sokat voltam sérültek között, befogadtam őket, van tapasztalatom arról: mindezt átélni, a maga törékenységében, hiszen a Szentatya kerekesszékben van, onnét nézve a világ egészen másmilyen. Amikor ki vagyok szolgáltatva, rászorulok mások segítségére, még az is nehézségbe ütközik, hogy helyet tudjak változtatni. Úgy érzem, a Szentatya külön kegyelmet kapott a mostani magyarországi látogatásán, hogy bírja a fizikai fájdalmat. Egészen más nézőpontból látja a világot a kerekesszékben ülő ember, mint az, aki könnyedén mozoghat, semmilyen szinten nincsen korlátozva.

A kerekesszékből nem lehet lenézni senkit. Ők másképpen fogadják és adják át a szeretetet.

Boldog vagyok, hogy itt lehettem a Rózsák terén, a Szentatya közvetlen közelében, és találkozhattam sérült, kerekesszékes testvéreimmel, ismerőseimmel.

– Mit remél Ferenc pápa mostani, második magyarországi látogatásától? Milyen gyümölcsei lesznek, lehetnek ennek közösségi és egyéni szinten?

– A Szentatya minden apostoli látogatásán, de egész pápai szolgálata során Krisztushoz akarja vinni az Egyházat, a világot, Krisztusra akarja a figyelmet irányítani, odakapcsolni életünket az Ő személyéhez. Talán tegnap hangzott el a mondat, hogy „ne a netre csatlakozz fel, hanem a tabernákulumra”. Mindig Krisztus a középpont, a vele való, mély személyes kapcsolatán keresztül hangzanak el a pápa üzenetei, állami, egyházi vezetők, papok, szerzetesek és természetesen világi testvéreink felé is.

Nagyon vártam a Szentatyával való találkozást, és végtelenül örülök a találkozás kegyelmének.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita

Magyar Kurír