Magis – fiatalok az ignáci lelkiség vonzásában – VIDEÓVAL

Megszentelt élet – 2014. április 21., hétfő | 19:40

Érdemes eljönni, mert a Magis életre szóló élmény – hív Koronkai Zoltán SJ a jezsuiták szervezte ifjúsági találkozóra. Megismerve a programokat, az alapokat meghatározó jezsuita lelkiséget, távlatokat nyitó, lendületet adó együttlét bontakozik ki. Segít, hogy többé és jobbá váljunk, hogy a világban megtapasztaljuk Isten élő jelenlétét. Koronkai Zoltánnal beszélgettünk.

Mi is az a Magis, hogyan született a jezsuiták szervezte ifjúsági találkozó gondolata?

- A Magis megszületése az ifjúsági világtalálkozókhoz kapcsolódik. 1997-ben merült fel a jezsuitákban az igény, hogy valamiféle előkészítő, ráhangoló programot szervezzenek, ami megvalósult és gyakorlattá vált. Ezek volumene egyre nőtt, kikristályosodott a programok szerkezete, jellege. 2005 fordulópontot jelentett, ekkor kapta a találkozó a Magis nevet német jezsuitáktól. Ekkor kapcsolódott be a magyar rendtartomány is a folyamatba. Többet, jobbat, közelebb kerülni Istenhez, Isten nagyobb dicsőségére élni, alkotni, lenni – hirdeti az elnevezés ezt a jezsuita lelkiségben kulcsfontosságú eszményt. Az egész középpontja Jézus személye. Az Istennel való találkozást nem elvontan, nem pusztán az imádsággal, szakrális környezetben élhetjük meg, hanem az életben, a világban is. Megtalálni Isten a világban, ez a mi lelkiségünk egyik mottója. Párhuzamosan a névvel erősödtek az ignáci lelkiségű előkészítő programok Újabb előrelépést jelentett, hogy a világtalálkozók közötti nyarakon regionális találkozókat tartottak.

Milyen programokban valósul meg a cékitűzés?

- A találkozót úgynevezett experimentumok készítik elő. Ennek során a résztvevők kisebb – 10-25 fős – nemzetközi összetételű, különböző helyszíneken működő csoportokra bomlanak. Spirituális, szociális, művészeti, ökológiai programokra hívják az érdeklődőket. A spirituális terület lelkigyakorlatokat, zarándoklatot kínál, a szociális csoportok a peremen élők, szegények, sérültek szolgálatát vállalják, vagy valamilyen építő munkát végeznek. A művészeti experimentum a színház, film, tánc, ének kreatív művelésére hív, az ökológiai experimentum pedig teremtett világ szépségeit igyekszik felfedezni, megvédeni. Az experimentumokat követően az összes résztvevő egy helyszínen gyűlik össze, idén Budapesten. A budapesti találkozó a közép-európai Magist alkotó jezsuita tartományok - szlovák, román és magyar – együttműködésével, valamint a Szent Ignác-i lelkiségű női szerzetesközösségek (Sacré Coeur, Jézus Szíve Társasága, Segítő nővérek, Congregatio Jesu) közös munkálkodásával valósul meg.

Ez a budapesti helyszínű találkozó a Magis csúcspontja?

- Igen. A Magyarországon, Szlovákiában és Romániában zajló experimentumokat követően a fiatalság június 24. és 27. között Budapesten, a Párbeszéd Házában gyűlik össze három napra. Ez az ignáci fesztivál számos jópofa programmal várja a fiatalokat. A lelki programok mellett lesz kulturális találkozó, lesznek workshopok, sport, vetélkedő a városban, hajókirándulás. És Budapest lenyűgözi a látogatót. Budapest varázslatos.

Hogyan épül fel a Magis egy napja?

- A Magisban nagyon lényeges a napok felépítése. A nap fontos része a szentmise, alapvetően központi szerepe van a liturgiának. A reggel az úgynevezett fókusszal indul: mi az, amire az adott tevékenység során figyelünk – fogalmazzuk meg a kérdést. Napközben folyik az experimentumnak megfelelően választott tevékenység. Este, az examen alatt a közösség visszatekint a napra. Ennek során mindenki átgondolja, mi volt örömteli a napban, mi kevésbé, miben találta meg Istent. Ez a kérdés megy körbe, és mindenki megosztja, ami történt vele.

Milyen múltra tekint vissza ez a közép-európai összefogás?

- Az utóbbi években folyamatosan keressük az együttműködést a környező rendtartományokkal, tudatos építkezést folytatunk. Az ifjúságpasztoráció nagyon jó terepet kínál. Jó, baráti viszony van a rendtársak között, és számos terülten folyik köztünk együttműködés. A Magis találkozója olyan, mint a világtalálkozó, csak emberibb, átláthatóbb méretben. Ez a katolicitásunk felfedezése. A hitünk mélyen összeköt minket akkor is, ha más zászlókat lobogtatunk.

Mit jelent a program nemzetközisége?

- A katolikus egyházhoz tartozunk, ami kezdettől fogva nemzetközi szervezet, és mi jezsuiták is nemzetek feletti közösség vagyunk. Elsősorban keresztények, katolikusok, és utána egy népnek a fiai. A rendünk alapvetően a missziókról is szól. Elmenni a világ végére, nyitott lenni az egyetemes küldetésre, törekedni az együttműködésre. Azt gondolom, manapság az emberek és népek közötti testvériség nagyon aktuális kihívás. Ez az evangélium. Nincs többé görög és zsidó, ahogy Szent Pál mondja, hanem egyek vagyunk Krisztusban. A nemzeti különbségek gazdagítóak, és szépek tudnak lenni, de nekünk, keresztényeknek küldetésünk van az egységre. Ez mélyebb, mint a saját népünkhöz való ragaszkodás.


A jezsuita rend küldetésében hogyan van jelen az ifjúsági munka?

- Hagyományosan sok jezsuita tevékenység kötődik a fiatalokhoz. A legnagyobb oktatási hálózatot a XVI. században a jezsuita rend építette ki. Ma is a rendünk jelentős része - minden negyedik jezsuita - valamilyen szinten oktatással foglalkozik. Ez a munkánk intézményes formája. A másik oldal a lelkigyakorlat, ahol szintén sokat foglalkozunk a fiatalokkal. Rendünk számára az egyik prioritás az ifjúság.

Mire teszik a hangsúlyt a fiatalokkal való kapcsolatban, mit szeretnének feltétlenül átadni?

- Az egész szerzetesi életünknek az a küldetése, hogy Istent megismertessük, megszerettessük az emberekkel – ez minden jezsuita munka alap célja, ami minden mást inspirál. Szeretnénk továbbá támogatni abban a fiatalokat, hogy megtalálják a saját útjukat, segíteni őket a felnőtté válásban, az elköteleződésben. Hivatástisztázás, választás, döntés – ezek a munkánk kulcstartalmai. Az ignáci lelkigyakorlat ebben nagyon jó eszköz. Rendi hagyományainkból fakad az is, hogy a fejekkel is van dolgunk, az intellektuális képzés, iskoláink és egyetemeink révén fontos számunkra. Az eszményünk a szakmájában is képzett ember. Kiemelném még a közösséget. Minden intézményünkben a közösségformálás, a közösségre nevelés elsőrendűen ott van a nevelési célok között. De eszményünk a másokért élő ember. Szeretnénk, hogy azok, akikkel foglalkozunk, szolgáló emberek legyenek. Fejleszteni szeretnénk a szociális érzékenységet, hogy felfedezzük kik körülöttünk a kevésbé szerencsések, és melléjük álljunk. Úgy formáljuk a fiatalokat, hogy ez szempont legyen számukra.

Nyitottak arra a fiatalok, hogy kilépjenek megszokott világukból, és mit ad ez számukra?

- Először mindig nehéz kilépni önmagunkból és elindulni az ismeretlen felé, főleg ha bizonytalan valakinek a nyelvtudása. Ugyanakkor azt látom, hogy a fiatalok egyre jobban beszélnek nyelveket, és amikor sikerül leküzdeniük a kezdeti félénkséget és megtapasztalják, hogy tudnak kommunikálni, akkor egy új világ nyílik meg számukra. Megismernek más embereket és ugyanakkor megerősödik az önbizalmuk is. Egy nemzetközi közeg segít leépíteni az előítéleteket, rácsodálkozni a sokszínűség szépségére, de ugyanakkor a saját hagyományaira, gyökereire is tudatosabban rá tud nézni az ember. Épp ilyen helyzetben fedezheti fel, hogy mint magyar tud adni valamit a többieknek. A 2011-es spanyolországi Magis során a mi csoportunk például magyar táncokat tanított Loyolában a nagy magis találkozó résztvevőinek. Hatalmas élmény volt együtt ropni az ősi táncokat afrikaiakkal, ázsiaiakkal. Közösségteremtő. Ilyenkor jobban felismerjük a saját kincsinket is, amik addig kincsek, amíg mi magunk ismerjük, őrizzük, gyakoroljuk és megosztani vagyunk képesek. Szóval egyszerre hozhat ez megerősödést a saját identitásban és megnyílást mások gazdagsága felé. Fontos még az is, hogy a magis-ban az angol a közös nyelv, ami valódi hídként működik főleg itt Kelet-Európában, hiszen olyan nyelv ez, ami egyikünknek sem anyanyelve, mindnyájan ki kell lépnünk a saját világunkból a kapcsolat építése kedvéért. A magis a nemzetköziség kihívása mellett más kilépéseket is igényel, hiszen pl. szociális experimentumnál vagy zarándoklat, de még a több napos lelkigyakorlatos csendben is könnyen valamilyen határhelyzetbe kerülhet az ember. Az ilyen helyzetek különösképpen is lehetőségeket adnak az élő Istennel való találkozásra, és így más embereként kerülünk ki belőlük.

Hova forduljon az érdeklődő, hol talál információt, hogyan jelentkezhet?

- A program tizennyolc és harminc év közöttiek számára szerveződik. Folyamatosan várjuk a jelentkezőket. A honlapunkon

http://www.jezsuita.hu/program/magis-central-europe-2014
http://www.magis14.org/ honlapokon minden ezzel kapcsolatos információ megtalálható.

Itt szerepelnek az experimentumok pontos témái is: http://www.magis14.org/expmatrix-ce/



Foót: Thaler Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria