„Matula” és „Tutajos” Franciaországból

„Filmes” íróról lévén szó, a regény filmváltozata már 2017-ben elkészült, s a felnőtt főszereplőnek, François Cluzet-nek köszönhetően sok országban hódította meg a felnőtt- és gyermekkorú nézők szívét. Vanier először akkor vált széles körben ismertté, amikor a neves francia írónő, Cécile Aubry Belle és Sébastienjének egész estés megfilmesítéséhez írt forgatókönyvet. E méltán közismert regény jelentős történelmi munka, s az emberek és állatok – ezúttal egy kisfiú és a kutyája – közötti szeretetkapcsolat méltó ábrázolása. Fogalmazhatnánk úgy is: Eric Knight Lassie-jének örököse, de legalábbis közeli rokona.

Ha már a rokonságnál tartunk, ideje elmondanom, hogyan került írásom címébe Matula és Tutajos számunkra oly sokat jelentő, az első megfilmesítés révén végleg a magyar kultúrába ivódott neve. Az alapképlet a francia történetben is ugyanaz. Csak A kis lord motívum jelenti a különbséget: a kezdetben zord Antoine de la Chesnaye gróf annak idején nem tudta megbocsátani Mathilde lányának, hogy egy polgárember felesége lett. Mindazonáltal becsületes, a számkivetett romákat pártfogoló, birtoka vadállományát szeretettel gondozó arisztokrata, aki végül unokájára, Paulra hagyja a vagyonát.

A regényben azonban nem ez a szál a legizgalmasabb. Hanem az, hogy a kis Paul, miközben anyja egykori dajkája, a kedves Célestine és az asszony durva, bosszúálló természetű és mogorva vadőr férje, Borel „befogadottjaként” a szokatlan környezet minden nyűgével küszködik, egy vadorzónak és orvhalásznak, Totoche-nak köszönhetően alaposan megismeri és megszereti az erdők és vizek világát. Kezdetben pont olyan ügyetlenül és idegenül csetlik-botlik itt, mint Tutajos a Kis-Balatonnál. A Paul és Totoche közötti barátság is éppen olyan fokozatosan bontakozik ki, mint az idős magyar mezőőré (és nagy tudású vadászé, horgászé) meg a budapesti kiskamaszé. A történetben rálelünk Matula házőrzője, Csikasz méltó párjára is: ő a vadorzó Fiú névre hallgató kutyája, akit éppen Paul ment meg a vízbe fulladástól. És hipp-hopp, viszontláthatjuk a zalai „gunyhó” francia hasonmását is: „Totoche csigák és kötelek zseniális rendszerével a kunyhója mennyezetére aggatott egy rakás holmit: egy üstöt, két széket, egy tarisznyát és egy foltozott hátizsákot, egy megfeketedett serpenyőt és három petróleumlámpát, kosarakat, két vödröt és egy nagy dézsát, amelybe bele is lehetett feküdni… Minden falnál dobozok vagy polcok sorakoztak, könnyű tárolást biztosítva. Az egyik sarokban tartotta kevéske élelmét: zabkásának valót, egy kis zsírt és szalonnát. Odébb, egy gombócba gyűrt szalmazsákon, vásznak és néhány ruhadarab feküdt. (…) A konyharészben egy asztal állt két össze nem illő székkel, valamint egy kályha, amely meleget árasztva, megnyugtatóan duruzsolt.”

A történetben – akárcsak a Tüskevár vége felé kibontakozó, Bütyök és Kati közötti vonzódásról olvasva – tanúi lehetünk egy gyerekszerelemnek, amely Paul és a szépséges kis cigány lány, Bella között szövődik. Paul városi fiúból akkor válik igazán a természet gyermekévé, amikor a nagyapja és Totoche segítségével megvédelmezi a család erdejének nagybetűs Királyát, a tizennyolc ágú koronát viselő szarvast. „Aki” olyan ámulatot kelt a párizsi gyermekben, mint – íme, egy újabb híres párhuzam – a kis Bambiban egy hatalmas agancsú fejedelem, a váratlanul felbukkanó szarvasbika.

Idézzük itt a regény talán legszebb pillanatait, amikor a haldokló gróf, a nagyapa Paulra bíz mindent, ami fontos a számára, köztük a halálát könnyűvé varázsoló csodaszarvast:

„– Amikor elmegyek, neked kell vigyáznod a birtokra, az erdőre, a tavakra. És ott a szarvas is. Pompás nagyvad, megtisztel a jelenléte. Tisztelettel és oltalommal tartozunk neki. Mint szent Hubertusz legendájában, amit kiskorodban meséltem neked. Emlékszel? (Az öregúr itt a fiához, Jeanhoz beszél, noha nem ő van mellette, hanem az unoka, a kis Paul. –  P. É.)

– Igen…

– Hol van a fiad, az én kis Paulom…

– Itt vagyok, nagyapa. Tudod, reggel láttam a tizennyolc ágast. Az herteignes-i tóban fürdött. Növények akadtak az agancsába. Úgy csillogott, mintha aranyból volna.

A gróf megnyugodva elmosolyodott. Lecsukódott a szeme, felsóhajtott, és lágyan kinyíltak az ujjai.

Fenségesen futott előtte az óriásszarvas egy bronzszínű ködfolt felé.”

Sokak nevében nagyon remélem, hogy ennek a minden érzelgéstől mentes, de érzelmekben gazdag regénynek a filmváltozata is hamarosan elérhető lesz Magyarországon. Az interneten pillanatnyilag sajnos csak pár perces francia, angol és német nyelvű filmelőzetesek láthatók belőle.

Nicolas Vanier: Az élet iskolája.
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2021.

Szöveg: Petrőczi Éva

Fotó: Európa Könyvkiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. június 13-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.