„Ti vagytok a főváros, Budapest lelke!” – Krizmaszentelési szentmise a Szent István-bazilikában

Nagycsütörtök délelőtt az olajszentelési szentmise vezeti be a szent háromnap ünneplését. Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papságával és az egyházmegye területén szolgáló szerzetespapokkal együtt mutatta be a szentmisét, melyen koncelebráltak José Nahum Jairo Salas Castañeda, az Apostoli Nunciatúra ügyvivője; a főegyházmegye segédpüspökei, Cserháti Ferenc és Mohos Gábor, valamint teljes papsága, illetve együtt ünnepeltek a főegyházmegye diakónusai és hívei is.

A főpásztor bevezetőjében elmondta: „Örömmel ünnepeljük együtt idén papságunk alapítását. Már nem tartanak vissza minket járványügyi korlátozások, de hordozzuk az elmúlt évek bezártságának emlékeit. Új lelkipásztori nehézségeket és új feladatokat ismertünk meg. Átéltük a bezárkózás nyomasztó lelki hatásait. Ma fellélegezhetünk, erőt meríthetünk Krisztusból, papságunk forrásából és egymás tanúságtételéből. De most sem felhőtlen az életünk, mert a háború árnyéka és a segítségünkre szoruló menekültek sokasága mindennapi valóság lett hazánkban és egyházunkban is. Éljük át a mai délelőttön szentségi küldetésünk nagyszerűségét és erejét. Ragaszkodjunk megújult szeretettel Krisztushoz és egymáshoz, hiszen közös a Mesterünk és közös a küldetésünk.”

Az alábbiakban közreadjuk Erdő Péter szentbeszédét.

1. „Szítsd fel magadban Isten kegyelmi ajándékát, amely kézrátételem által benned van” (2Tim 1,6). Így bátorítja az apostol Timóteust szolgálatának teljesítésére. Kegyelmi ajándékot kaptunk a papságra avató kézfeltétel által. Itt él bennünk hivatásunk kegyelme.

Néha magunk is megdöbbenünk, hogy éles helyzetekben Isten milyen találékonyságot és erőt ajándékoz nekünk.

Ezért ne hanyagoljuk el ezt a kegyelmet, sőt újra meg újra szítsuk fel magunkban imádságban és odaadó, tudatos szolgálatunkban.

2. Nagycsütörtökön ünnepeljük papságunk alapítását, mert Krisztus az utolsó vacsorán nem csak jelenvalóvá tette megváltó áldozatát, hanem megparancsolta tanítványainak azt is, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére. Ezért valljuk, hogy az Egyház végzi az eucharisztiát, de az eucharisztia hozza létre az Egyházat (CD 11; CIC 369 k.). Az Eucharisztia alkotóereje mindenekelőtt abban valósul meg, hogy az Egyház egységének forrása és kifejezése. Felépíti Krisztus testét (vö. 1Kor 10,17) egyetlen élő valóssággá kapcsol össze Krisztussal és egymással.

3. Tavaly ünnepeltünk az Eucharisztikus Világkongresszust Budapesten. Megrendítően éltük át a közösségi találkozást Krisztussal különösen a szombat esti körmeneten és a záró szentmisén. Ez a közvetlen lelki, szinte misztikus kapcsolat az egyik erős kötelék, amely Jézus Krisztushoz fűz minket. A másik kötelék a történelmi valóság. Mert Jézus Krisztus valóságos ember. A történelem adott pontján, a Szentföldön élt, tanított, működött, szenvedett, és ott támadt fel. Művének és tanításának hiteles emlékét őrzi az újszövetségi Szentírás és az Egyház hagyománya. Ennek a történetiségnek a kitörölhetetlen emléke, hogy a tanítványok közössége, az Egyház a szentmisét és az Oltáriszentséget Eucharisztiának nevezi. Ha az Eucharisztia szóba belegondolunk, akkor ez elvezet minket az utolsó vacsorához és Jézus személyéhez. Az evangéliumokban az Oltáriszentség alapításának szavait az a megjegyzés vezeti be, hogy Jézus hálát adott, megtörte a kenyeret, tanítványainak adta (Lk 22,19). Ez az a hálaadás, amiről az Eucharisztia a nevét kapta. De jól őrzi a Jézus által végzett cselekmény eredeti elnevezését a latin liturgia is, amikor azt mondja, hogy: „hálát adva áldást mondott”. Máté evangéliumában ugyanis egyenesen azt találjuk, hogy Jézus „elmondta az áldást, majd megtörte a kenyeret, tanítványainak adta” (Mt 26,26). Ott vagyunk az utolsó vacsora termében, ahol Jézus a pászka vacsora ősi szokása szerint mondja az áldást.

4. Már pedig Istent áldani nem tudjuk úgy, mint az embereket, hiszen mi jót kívánhatnánk neki, amivel nem rendelkezik?

Ha Istent áldjuk, az egyben szükségképpen hálaadás. Hálát adunk hivatásunkért, hálát adunk, hogy a mai napot megérhettük.

Hálát adunk azért, hogy Krisztus rajtunk keresztül örömet, reményt, kegyelmi életet akar adni az embereknek. A hit továbbadása, a szentségek és a szentelmények kiszolgáltatása, a közösségi élet szervezése, különösen a segítő szeretet gyakorlására hivatásunk lényegéhez tartozik.

5. Kérjük a mai szentmisében, hogy megújult erővel és kegyelmi lendülettel teljesítsük küldetésünket, kapcsolódjunk egyre nagyobb szeretettel Krisztushoz, legyünk megértő, segítő, kollegiális szeretettel egymás iránt, hiszen közös a küldetésünk. És legyünk különös figyelemmel világi keresztény testvéreink kegyelmi adományaira, hiszen az Egyház, Krisztus teste egyetlen szerves egységként teljesíti küldetését és járja a történelem útját. Kérjük Urunkat és Mesterünket, hogy kísérjen és erősítsen minket túláradó szeretetével. Ámen.

* 

A homília után következett a papi ígéretek megújítása. Ezt követően a bíboros arra kérte a híveket, imádkozzanak papjaikért, hogy legyenek Krisztusnak, az örök Főpapnak hűséges szolgái, akik a híveket Krisztushoz, az üdvösség forrásához vezetik.

Ezután állandó diakónusok hozták be a szentelésre előkészített olajokat a fémedényekben: a szent krizmához való olajat, a betegek olaját és a keresztelendők olaját. A betegek olaját és a keresztelendők olaját megáldotta a főpásztor, a krizmához való olajat pedig megszentelte.

A záróáldás előtt Erdő Péter hangsúlyozta:

Ti vagytok a főváros, Budapest lelke!”, egyben megköszönte a papságnak azt a kiváló helytállást, amivel  a pandémia idején szolgáltak, és legutóbb a menekültek ellátásakor.

Az áldás után a diakónusok, a papság, a püspökök és a főpásztor ünnepélyes körmenetben vitték a megáldott és megszentelt olajokat, melyeket az egyes plébániák képviselői hazavihettek templomaikba.

Szerző: Kuzmányi István

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír