„Vonj sugaradba Istenem!” – Veres András megáldotta a felújított gyalókai templomot

Hazai – 2020. augusztus 26., szerda | 19:31

Veres András győri megyéspüspök Augusztus 22-én, szombaton áldotta meg a kívül-belül megújult gyalókai Keresztelő Szent János-templomot.

Az ünnepi szentmise a Győr-Moson-Sopron megyei templom megáldásával vette kezdetét. A püspök a templom bejáratánál mondott könyörgést követően meghintette szenteltvízzel a jelenlevőket és a falakat.

Homíliájában felhívta a figyelmet: ezen a napon van Boldogságos Szűz Mária királynő emléknapja is, ami Nagyboldogasszony ünnepének folytatása. Isten megdicsőítette Máriát a mennyben. Ahogy Damaszkuszi Szent János írja: „Illő volt, hogy ami a Fiúé, az az Anyáé is legyen…” Jézus mennyei dicsőségében a Szűzanya is részesül. Számunkra ebből nagyon sok kegyelem forrása fakadhat.

Veres András utalt a Michel Quoist francia lelki író Így élni jó című könyvében található elmélkedésre: „Legszebb alkotásom az Édesanyám – mondja Jézus. – Ha az emberek tudnák, hogy mekkora lehetőség áll rendelkezésükre, hogy van a mennyben Édesanyjuk, akkor sokkal gyakrabban fordulnának hozzá.”

A templom az Isten háza, Isten jelenlétének biztos helye és az ég kapuja – hangsúlyozta a főpásztor. Ezért fordítunk nagy gondot templomaink megőrzésére, szépítésére. Egy nemzet, egy település identitását jól tükrözi az, hogy milyenek a templomai. A saját családi otthonunk szépítgetésére nagy gondot fordítunk, ugyanígy a templomunkat is rendben kell tartanunk – mutatott rá Veres András. – Gondolkodjunk el azon, hogy amilyen a templomhoz való viszonyunk, olyan az Istenhez és az Egyházhoz való viszonyunk is.

Ne ítélkezzünk senki vallásossága fölött, soha nem tudhatjuk, hogy ki milyen módon keresi az Istennel való kapcsolatot. Ugyanakkor mindnyájan felelősek vagyunk másokért is, elsősorban a szeretteinkért – figyelmeztetett a főpásztor, aki egy Weöres Sándor-idézetet adott útravalóul: „Vonj sugaradba Istenem! (…) Ön-erőmből nem jutok én soha hozzád.” Bízzuk életünket Istenre, hogy Jézus által a világba jött fényesség megvilágítsa a mi életünket is! – zárta homíliáját Veres András.

A szentmise végén Mészáros Miklós plébános köszönetet mondott a főpásztornak a templom megáldásáért, valamint a kormánynak és a Győri Egyházmegyének a felújításhoz nyújtott támogatásért. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik bármilyen módon segítették az elmúlt évek során, hogy a templom kívül-belül megújulhasson, és így befejezhette az előtte itt szolgált lelkipásztorok munkáját.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Griechisch Tamás; gyalókai Keresztelő Szent János-plébánia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria