Magyarország több mint nyolcvan év után ad otthont ismét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A szervező Magyar Katolikus Egyház és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerint ennek az egész ország ünnepévé kell válnia. Egy ilyen esemény a magyar identitás szempontjából is meghatározó jelentőségű. A Magyar Államvasutak (MÁV) külön erre az alkalomra felmatricázott mozdonya, valamint azok a kisbuszok, melyeket a tizenhét egyházmegye kap, ebben a szellemben lesznek hírnökei a rendezvénynek. A mozdony első útján a csíksomlyói pápalátogatásra fogja szállítani a zarándokokat. A mikrobuszok az egyes egyházmegyék területén szolgálják a kongresszus hírének közvetítését.
Erdő Péter bíboros, prímás köszöntőjében hangsúlyozta: ez a mozdony arra hívja az embereket, hogy vegyenek részt a 2020-ban megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A jármű egyik oldalán magyarul, a másikon angol nyelven szerepel ugyanaz a felirat. Két embléma került rá: az egyik egy szentostyát nyújtó tenyeret ábrázol, mellyel Isten szeretete fordul az emberiség felé. A kis kezek azokat az embereket szimbolizálják, akik erre a szeretetre vágyakoznak. A nagy szív pedig ezt az egymás iránti szeretetet foglalja egybe. E jelképben az az üzenet fogalmazódik meg, hogy a szeretet ünnepére készülünk.
Ha a mozdony elejére tekintünk, az eucharisztikus kongresszus hivatalos emblémáját láthatjuk. Itt a forrásvíz a kongresszus jelmondatára utal: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Ez a zsoltár a mennyei Jeruzsálemről szól, a nagyszerű víziót, az Isten általi meghívást elénk tárva. Budapest a források és a Duna városa. Katolikusként is komolyan el kell gondolkoznunk a vízről, mely egyrészt a kegyelem jelképe, ugyanakkor életünk alapja is. A földet, a vizet és a levegőt Istentől kaptuk ajándékba, mi pedig felelősek vagyunk érte. Meg kell őriznünk és tisztán kell átadnunk a jövő nemzedékének.
„Nagy örömmel áldom meg ezt a mozdonyt, mely lehetőséget ad arra, hogy amerre a vonat jár, mindenütt felhívja a figyelmet arra a közös ünnepre, mely reményeink szerint szeretetben fog majd össze mindenkit” – zárta beszédét Erdő Péter bíboros.
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a vasúttársaság sok mozdonyt látott már el egyedi díszítéssel, ám az egyetemes kereszténység ilyen fontos ünnepét még nem hirdette járművük. Az Eucharisztia alapításakor Jézus megmosta tanítványai lábát, ezzel is utalva arra, hogy életünket embertársaink szolgálatával tegyük hasznossá és alázatossá. A nemzeti vasúttársaság munkatársai a maguk hétköznapi módján erre törekednek. Jézus azt mondta tanítványainak, hogy „arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek” (Jn 15,16). „Munkatársaim nevében szívből kívánom, hogy a ma átadott mozdony értékes gyümölcsöket hozzon” – zárta beszédét Homolya Róbert.
A megáldott jármű egy Bombardier TRAXX mozdony. Ez Magyarországon és a magyarral azonos tulajdonságú pályán üzemel majd. Készülnek egy másik jármű matricázására is, ez egy Siemens Taurus mozdony lesz, mely német területen fog közlekedni.
Az eseményen megáldott kisbuszokat azok a munkatársak fogják használni, akik a magyarországi egyházmegyékben segítik az eucharisztikus kongresszus sikeres megvalósulását.
A járművek megáldása után Erdő Péter bíborost a közelgő csíksomlyói pápalátogatásról kérdeztük. Mint elmondta, először is lélekben készül erre az alkalomra, melyen a püspöki kar tagjaival együtt fog részt venni.
„Ez egy zarándoklat, melyre azért megyünk, hogy imádkozzunk és kérjük a Boldogságos Szűz Mária segítségét népeinkért, Európáért és az emberiségért. Fontos, hogy átéljük a közösséget a Szentatyával és egymással – hívő keresztényekkel, katolikusokkal és nem katolikusokkal egyaránt” – fogalmazott a főpásztor. Erdő Péter azt kérte, hogy azok, akik nem lesznek ott ezen az eseményen, imádkozzanak a Szentatyáért és minden zarándokért.
Fotó: Merényi Zita
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria