A Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilika

Szent Lőrinc a római diakónusok vezetője volt, II. Sixtus pápa szoros munkatársa, aki az egyház karitatív tevékenységének fedezetét biztosító anyagi javakat kezelte. A Valerianus császár által elrendelt üldözés idején, 258. augusztus 10-én halt vértanúhalált. A hagyomány úgy tudja, hogy spanyol származású volt, és a pápa őt bízta meg az egyház kincseinek biztonságba helyezésével (a legenda szerint szétosztotta a szegények között, akik az egyház igazi kincsének számítanak).

Egyesek szerint Lőrinc volt az, aki a kelyhet, amit Jézus az utolsó vacsorán használt, és amivel addig a római pápák miséztek, Valenciában helyezte biztonságba. A Grálnak is nevezett Szent Kelyhet mindmáig a spanyol város székesegyházában őrzik, és 2006-os látogatása során XVI. Benedek is használta a szentmisén.

A Szent Ambrus által ránk örökített hagyomány szerint Lőrinc diakónust rostélyon égették meg, ami mindmáig attribútumaként szerepel az ábrázolásokon. Testét a Via Tiburtina melletti katakombában temették el. Sírja fölé Konstantin császár – akárcsak más jeles szentek esetében – kisebb emléktemplomot, mellé pedig bazilikát építtetett. Ez utóbbi később elpusztult, a sír fölé pedig a VI. században II. Pelagius pápa emelt új templomot. A XIII. század elején II. Honorius a város falain kívül fekvő bazilikát (innen a neve) kibővítette és teljesen átalakította: a Pelagius-féle épületet tette meg az új, ma is álló bazilika megemelt szentélyévé, megváltoztatva annak eredeti orientációját.

Az így létrejött templomot az ötödik nagybazilikának, vagy másnéven patriarchális bazilikának is nevezték. Ez utóbbi abból adódott, hogy évszázadokon át a csupán címében létező jeruzsálemi latin pátriárka székhelyéül szolgált. Ma nem sorolják a nagybazilikák közé, és nem számít „pápai bazilikának” sem (a négy nagy ezt a címet kapta, miután XVI. Benedek megszüntette a nyugat pátriárkája cím használatát). Ellenben egyike a hét zarándoktemplomnak, amelyek felkeresése a szentévekben hagyományosan a teljes búcsú elnyerésének feltételei közé tartozott.

A Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilikában nyugszik az V. század három pápája, Hilarius, Zozimus és III. Sixtus, továbbá a 2000-ben boldoggá avatott IX. Piusz. A maga korában igen népszerű pápát a történelemírás egy része mindmáig csupán az olasz egységgel való szembenállása, illetve Quanta cura enciklikájához mellékelt Syllabus alapján ítéli meg – ez utóbbit, a történelmi környezetből kiragadva, különösen negatívan. Pedig az egyház, a Szentszék függetlenségét óvó pápa nevezett dokumentuma csupán összefoglalta az egyházi tanítóhivatal által már korábban a keresztény tanítással ellentétesnek ítélt korabeli eszméket.

A bazilikát a XIX. században helyreállító, és mellette a Verano-temetőt létrehozó IX. Piusz végrendeletében úgy rendelkezett, hogy szerény sírboltban temessék el. Csak néhány évvel halála után vált lehetővé akaratának teljesítése. Koporsóját az éj leple alatt szállították át a Vatikánból, ám a korabeli hangulatra jellemző (Róma Olaszországhoz csatolása nem volt zökkenőmentes), hogy egyházellenes bandák rátámadtak a menetre, és a Teverébe akarták dobni hamvait. Ez csak az általa alapított Szent Péter Kör (Circolo San Pietro) fiataljainak bátor fellépése nyomán hiúsult meg. A nehézsorsú pápa számára a buzgó katolikusok áldozatából díszes mauzóleum épült, amihez a világ minden részéről érkeztek adományok. Falait Ludwig Seitz mozaikképei díszítik, az adományozók címereivel. Megtalálható köztük a magyar címer és több magyar nemesi családé is.

A bazilika előcsarnokában látható Alcide De Gasperi hatalmas bronzszarkofágja. Az Osztrák–Magyar Monarchia egykori parlamenti képviselőjéből a II. Világháború után olasz miniszterelnökké lett kereszténydemokrata politikus az egyesült Európa alapítói közé számít. Boldoggáavatási eljárása folyamatban van. Sírja előtt XVI. Benedek is megáll imádkozni a program szerint.

XII. Piusz emlékét is sajátosan őrzi a Szent Lőrinc-bazilika. Amikor ugyanis 1943. július 19-én a szövetséges légierő lebombázta a környéket (az ott található gyárak és vasúti csomópont miatt), és a bazilika is súlyos károkat szenvedett, a Szentatya minden kíséret nélkül azonnal a helyszínre sietett, hogy személyesen nyújtson vigaszt a kibombázott lakosságnak. Az esemény – amire a pápa bronzszobra utal a bazilika előtti téren – kiemelkedő példája volt annak az atyai gondoskodásnak, amellyel XII. Piusz az Örök Város felé fordult, és amiért a háború után a „Város Védelmezője” (Defensor Civitatis) címmel illették.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír