Krisztus örömhíre képes feloldani szenvedéseink fájdalmát

Gyakran felmerül bennünk a kérdés, miért történik mindaz, amivel életünkben – napjainkban – szembesülünk. Miért a sok bizonytalanság, szomorúság, szenvedés és szeretetlenség? Az idei húsvéti időszakban még inkább, még erősebben hasít belénk a kétségbeesett kérdés: Miért kell átélnünk barátaink, embertársaink hiányát, miért éppen most szükséges átszervezni életünket, megszokott életvitelünket? Sőt, miért most kell új utakat találnunk a Krisztussal való személyes kapcsolatunk megőrzésére, elszakítva a szentmiseáldozatban való személyes és aktív jelenlét felemelő és lelkünk sebeit gyógyító erejétől?

Ehhez hasonlóan teszi fel immár kétezer éve újra és újra ugyanazt a kérdést a hívő ember, húsvét misztériumáról elmélkedve: Miért kellett mindannak megtörténnie, amelyet Jézus Krisztus végbevitt. Vajon feltétlenül szükséges volt-e az, hogy szenvedjen a Messiás? Azok a kínok, amelyeket kiállt a megtestesült Második Isteni Személy, megrettentik az embert. Nemcsak a kortársakat, hanem – bár máshogy – még azokat is, akik Szent Pál igehirdetését hallgatják Athénban a megfeszített Krisztusról. Elfordulnak tőle, mert egy olyan emberről beszél, akit kivégeztek. Akinek halála méltatlan az emberi méltósághoz. Vajon minekünk nem ugyanez a benyomásunk Jézus Krisztusról? Miért szükséges látnunk a templomok falain vagy egyházi épületekben, otthonainkban a megfeszített Krisztust? A szenvedés ábrázolását. Hiszen van nekünk elég szenvedésünk, van nekünk elég fájdalmunk! Miért hirdették a próféták a szenvedő Messiást? Tudjuk nagyon jól az Ószövetségből, hogy nem pusztán a szenvedés szerepel a Messiás cselekedetei között. Általában a Messiásról, a Megváltóról dicsőséges szövegek is találhatók a szent szerzők megfogalmazásában. Azonban tudjuk azt is, hogy Izaiás prófétánál szerepel a Szenvedő Szolga leírása. Az a Szenvedő Szolga, aki magára veszi az egész nép összes bűnét. Ennek a népnek a kerete tágul ki Jézus Krisztus igehirdetésével, amely így az egész világot, az egész emberiséget magában foglalja. Mikor a Hiszekegyben elmondjuk: „alászállt a poklokra”, ezzel egyúttal azt is kifejezzük, hogy Jézus Krisztus megváltása minden egyes kor emberének szól. Ezért kellett tehát szenvednie. Minden bűnért, nemcsak a korai, nemcsak a kortárs, hanem a jövőbeli bűnökért. A mi saját bűneinkért is. Szenvedünk-e bűneinkért? Látjuk-e bűneink hatását? És átérezzük-e azt, hogy miként rombolja a másik ember és az egész társadalom életét, ha nem tartjuk meg azokat az alapvető szabályokat és törvényeket, melyeket nem ember alkotott, hanem a természetünkbe, lelkiismeretünkbe van írva.

Jézus Krisztus megváltotta a világot, és azt mondja, hogy ennek az örömhírét hirdetni kell a világ végső határáig. A megváltás műve mindenkinek szól. Nemcsak nekünk; nemcsak a választott néphez vagy az új választott néphez, a keresztényekhez tartozóknak, hanem azoknak az embereknek is, akik még csak most fedezik fel, mit is jelent a kereszténység békéje és az Istennel való kibékülés lehetősége. Ide tartoznak az új vallási mozgalmak. Ide tartoznak azok az emberek, akik nem látják, milyen következménye van tetteiknek. Jézus Krisztus feltámadott valóságára tekintve kell hogy érezzük és lássuk: életünknek valódi üdvös célja van, amely rászorul az Egyház szolgálatára.

Most, amikor nagyon sokan tapasztalják meg az emberi szenvedést, annak fizikai és lelki formáját, rá kell döbbennünk, hogy mindennek a fájdalmát, keserűségét és fásultságát begyógyítja a Feltámadottba vetett megingathatatlan hit. Az, aki életét adta azért, hogy megszabadítson minket a bűn és a halál fogságából, letöröl minden könnyet. Az Ő életét szemlélve lesz erőnk arra, hogy túllépjünk kétségeinken, így saját és mások szenvedésében, elesettségünkben megtaláljuk az egyedüli tökéletes biztos alapot: a megváltás húsvéti örömhírét, amely kiegyenesíti a megingott térdeket, hogy újból megújíthassuk életünket, bármilyen megpróbáltatásokat is kell a jelenben elviselnünk. Krisztus örömhíre képes feloldani szenvedéseink fájdalmát!

Magyar Kurír