Napi sajtószemle

– 2014. június 28., szombat | 10:30

A 2014. június 28-i lapok szemléje

 

A Magyar Hírlap (6. o.) Gyengélkedik a pápa címmel számol be arról, hogy az utolsó percben mondta le egy római látogatását gyengélkedés miatt Ferenc pápa. A Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikán és környékén több ezren várták a Szentatyát, aki az intézmény fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából akart találkozni a „pápák kórházaként” ismert Gemelli betegeivel és orvosaival. A lap emlékeztet rá: nem ez az első alkalom, hogy a 77 éves Ferenc pápa rosszullét miatt lemondja programját. Legutóbb június 8-án, a Vatikánban tartott izraeli–palesztin békeima után kényszerült néhány napos pihenésre a túl sűrű program okozta fáradtság miatt.

A Magyar Nemzet (14. o.) Közeledik egymáshoz Kína és a Szentszék címmel ír arról, hogy a nyáron Szöulba, Dél-Korea fővárosába utazik Ferenc pápa, ezért felmerült, hogy a Szentatya esetleg megállhat a kínai fővárosban is. A kérdésről folynak a tárgyalások, ám a lap szerint valószínűtlen, hogy ilyen áttörés történhet. Az olasz sajtó viszont arról cikkezik, hogy az idei évben felveheti egymással a diplomáciai kapcsolatot a Kínai Népköztársaság és az Apostoli Szentszék. A Magyar Nemzet emlékeztet rá: a Vatikánban többször is felvetődött a lehetőség, hogy javítsanak a kapcsolaton, de eddig áttörés nem történt. XVI. Benedek idején állásfoglalás is született, miszerint lehetséges a közeledés, Ferenc pápa viszont, mint jezsuita szerzetes, elméletileg missziós tevékenységként tekinthet a kínai kapcsolatfelvételre, legalábbis elemzők így vélik. Kínában azonban a reformok ellenére máig nyugati politikai befolyásolást látnak a Szentszék törekvései mögött, így nehéz lesz Ferenc pápának megtörnie a hosszú csendet, ha egyáltalán akarja.

Más sajtóorgánumok után a Népszabadság (A halálra ítélt nő… 3. o.) is foglalkozik azzal, hogy a szudáni amerikai nagykövetségen tartózkodik Meriam Ibrahim, az a nő, akit hitehagyás miatt halálra ítélt a kelet-afrikai bíróság. Az információt a szudáni nő amerikai állampolgárságú férje, Daniel Wanit közölte a CNN-nel tegnap. A lap megemlíti azt is, hogy Meriam Ibrahimot saját bátyja jelentette fel, mert egy keresztény férfihez ment nőül.

Az erdon.ro Életszentsége kulcs és válasz címmel számol be arról, hogy csütörtök délután tartották a várad-újvárosi Szent László-plébániatemplomnak a búcsús szentmiséjét, amelynek főcelebránsa és szónoka Balla Imre gyimesbükki helyettes plébános volt. Kiemelte: minden templombúcsú Isten végtelen irgalmáról szól és a szeretet egyik legkézzelfoghatóbb jele. A megbocsátásé, a bennünket megsebző és rabul ejtő bűneink után járó büntetés elengedése. Bár a mai világ ezt nem akarja elfogadni, tudomásul venni, a bűneink ember által nem gyógyíthatók, csakis Isten segítségével lehetséges, hogy kiszabaduljunk vétkeink kötelékéből. Balla Imre hangsúlyozta: Szent László példájából tanulnunk kell, ha építkező és harcos keresztényként akarjuk élni az életünket, illetve arra törekszünk, hogy megvédjük mindazt, amit az őseink hagytak ránk örökségül. Városalapító királyunk ugyanis olyan hívő, sziklahitű keresztény uralkodó volt, aki mellé odaszegődik az Úr, hogy bölcsességével minden élethelyzetben vigaszt adjon és reményt nyújtson. A legendák és a templomok freskói arról tanúskodnak, hogy Szent László ma is a hitünket megmozgató szentként él a hitvilágunkban. Ezért ha előre akarunk haladni, megvédeni a múltunkat, lefektetni mindazt, ami jövőt biztosít számunkra, ezt a feladatunkat úgy kell elkezdjük, hogy őhozzá hasonlóan hallgatunk a szeretet parancsára, mely mindennek a mozgatórugója kell legyen. „Tanuljunk tőle, és töltse el örömmel a szívünket, hogy Isten ilyen példaképet adott nekünk” – mondta Imre atya.

A Magyar Hírlap (Három év után… 14. o.), a Népszava (Elfogták… 13.o.) és a karpatinfo.net (Három év után…) hírül adják, hogy három évig tartó nyomozás után a somogyi rendőrök elfogták a mesztegnyői plébános feltételezett kirablóit. A 2011 áprilisában történt betöréskor a két férfi bántalmazta is az idős papot. O. Lajos és O. Imre beismerő vallomást tettek. Az előzetes letartóztatásban lévő, büntetett előéletű gyanúsítottak ellen rablás alapos gyanúja miatt folytatják az eljárást.

A Népszava Szép Szó című mellékletében (1. o.) Giczy György A keresztény szellemiségű politikáról címmel megállapítja: a párbeszédre való készség nyomtalanul eltűnt hazai közéletünkből. Ebben elsősorban a jobboldal a hibás, de a politikai-világnézeti megosztottsághoz nagyban hozzájárultak a Horn-kormányt követő időszakban a balliberális pártok is, amelyek vagy elutasítással fogadták az egyházak és vallási felekezetek társadalmi szerepét, vagy tudomást sem vettek róla. Jogos igényeiket sokszor minden megfontolás nélkül lesöpörték. Ugyanakkor a KDNP egykori elnöke figyelmeztet: a társadalmi megbékélést szolgáló párbeszéd kezdeményezésében a szociális enciklikák útmutatása szerint pótolhatatlan szerep hárul az egyházakra és vallási felekezetekre. „Pártpolitikai elfogultságuktól mentes küldetésük és értékrendjük tapintatos, a tőlük eltérő, sőt, az azzal ellentétes véleményt is tolerálni képes magatartásuk a záloga annak, hogy az erőfeszítés minden jóakaratú ember javára szolgálva sikerrel járjon.”

A Magyar Hírlap (3. o.) Jó munkát végeznek a reformátusok címmel számol be arról, hogy tegnap Czibere Károly, szociális ügyekért felkelős államtitkár a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthonában és Fejlesztő-Oktatást Végző Iskolájában járt, s megállapította: az intézményben rugalmas szolgáltatás, innovatív munka folyik, jelentős erőfeszítéseket tesznek a súlyosan fogyatékos gyermekek napközi ellátásáért. Az államtitkár közölte: látogatásának célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a fogyatékossággal élők helyzetének javítására, megsegítésére. Hozzátette: az elmúlt években több ezren vehették igénybe itt a napközi ellátást.

Magyar Kurír