Rocco Buttiglione nyilatkozata a Heti Válaszban

A Heti Válasz december 23-án megjelent száma karácsonyi interjút készített Rocco Buttiglionéval, az olasz kormány európai ügyekért felelős miniszterével. Ismeretes, hogy az Európai Parlament baloldali és liberális pártjainak erőteljes nyomására az olasz filozófus, politikus visszalépett európai biztosi jelölésétől. Buttiglionét a homoszexuálisokra és az egyedülálló anyákra tett – az európai baloldaliak szerint negatív, valójában az eredeti értelmükből kiforgatott – kijelentései miatt támadták. December 8-án viszont az Egyesült Államokban a Hit és a Szabadság-díjjal tüntették ki őt.

Buttiglione a lapnak elmondta: „A katolicizmus természetesen nagy befolyással volt életemre. Ez határozta meg, hogy mi vagyok. Nehéz elképzelnem, hogyan alakult volna életem, ha nem találkozom az egyházzal azon kis csoporton keresztül, amellyel egészen fiatalon összefutottam. Nagyon emberi társaság volt, egyszerűen imádkoztak, és én is imádkozni kezdtem, mert megkérdezték tőlem: te miért nem imádkozol? Így kezdődött az egész.”

Az olasz filozófus, politikust közismerten jó viszony fűzi II. János Pál pápához, könyvet is írt a szentatyáról. Leszögezte: „A pápának nagyon világos képe van arról, milyen kapcsolat áll fenn a politika és a vallás között. És meg tudja különböztetni illetékességi körüket is. Kötöttem-e kompromisszumokat? Igen, sokat. De mindig tudni kell, hogy van egy határ. Arra kell törekedni, hogy ne kerüljünk e választóvonal közelébe, s ha önhibánkon kívül mégis odakerülünk, akkor nemet kell mondanunk. Sajnos ez történt Brüsszelben is. Európai biztos szerettem volna lenni, azt hiszem, elég jó biztossá válhattam volna. Nem volt különösebben bátor és provokatív a fellépésem. Nem én használtam először az erkölcsi bűn fogalmát. Õk, az ellenfeleim tették. Azt szerették volna tudni, hogy szerintem a homoszexualitás bűn-e. Én egyébként még csak azt sem állítottam, hogy bűnnek tartom. A média hibásan idézte állításomat, pedig a szavaimat rögzítették. Pusztán annyit mondtam, én gondolhatom azt, hogy a homoszexualitás erkölcsi bűn, de ez semmilyen politikai jelentőséggel nem bír, mert az erkölcsi bűn nem politikai kategória. A politikában a diszkrimináció tilalma a fontos. És én emellett kiállok. Amikor azzal a helyzettel kerültem szembe, hogy vagy meggyőződésemet kell feladnom, vagy le kell mondanom, akkor eszembe jutott Gordon hercege, a skót vértanú, aki halála előtt azt mondta, számára könnyebben elviselhető, ha a testét elválasztják a fejétől, mintha a szívét választanák el Istenétől. És mivel nem vesztettem el arányérzékemet, és mert nem tudtam, hogy hasonló helyzetben hogyan járnék el, azt mondtam: nekem könnyebb, ha a fenekemet választják el a székemtől, mintha a szívemet választanák el Istenétől. Ez minden.”

Rocco Buttiglione nem gondolja, hogy az igazság kimondása révén bármilyen szempontból is a homoszexuálisok fölé kerülhetne erkölcsileg. „Volt egy jó barátom, egy olasz drámaíró, aki homoszexuális volt. Keresztény volt, és tudta, hogy bűnös, mégis mindig azt mondogatta, ne gondold, hogy te bármivel is jobb lennél nálam. Hiszen te is bűnös vagy. Természetesen bűnös vagyok. Mindnyájan azok vagyunk, és Isten könyörületére szorulunk. De nagy különbség van a között, hogy tudjuk, hogy bűnösök vagyunk, mint ha azt hisszük, nincs különbség a rossz és a jó, a helyes és a helytelen között.”

Az olasz politikus szerint legalább négy, egymástól különböző lobbicsoport fogott össze ellene: az Európai Parlamentben van egy erős keresztényellenes lobby, ezért a parlament számos határozatában szembefordult a katolikus egyházzal. „A keresztényellenesek relativisták, és úgy gondolkodnak, hogy bárki, aki velük szemben őrzi hitét, és keresi az igazságot, az ellenség. Az ellenem indított támadásban résztvevő másik csoport a homoszexuális lobbi volt… ők egy kisebbséget képviselnek, aki szerint a homoszexuálisokkal szembeni diszkriminációnak akkor lesz vége, ha a velük szemben kritikus véleményeket diszkriminálni lehet. A harmadik az olaszellenes lobbi volt, akik a megtestesült ördögnek tekintik Berlusconit, pedig én közelről ismerem őt, és biztosíthatok mindenkit, lehet, hogy esendő férfiú, de igaz ember. Végül a negyedik lobbi az Amerika-ellenes csoportosulás.”

Buttiglione egyedülálló anyákra vonatkozó kijelentésével kapcsolatban felidézte: „A bírált kijelentésem a következő kontextusban hangzott el. Egy amerikai politológus szerint Amerika a mitológiai Marshoz hasonlítható, és az amerikai politika ennek az istenségnek a jegyeit viseli magán: legfőbb jellegzetessége a katonai ereje. Az európaiak lelke pedig Vénusztól származik, akinek gyöngéd hatalma a kultúra. Erre én azt válaszoltam, hogy nem helyes, ha Vénusz egyedül marad. Hogy lehetne meg anélkül, hogy megtalálná azt a férfit, akire szüksége van, és gyermekeket szülne neki? És milyen következtetést vontak le ellenfeleim: hogy Buttiglione az egyedülálló anyákat támadja. Holott mi az igazság? Szerintem ebben a korban, amikor olyan könnyű abortuszt végrehajtatni, minden asszony, aki egyedül maradva is megtartja gyermekét, nagyon értékes életet él, és tiszteletet érdemel. Õ korunk hősnője.”

Buttiglione feltette a kérdést: „Miért akarunk beszélni a keresztény gyökerekről? Csak azért, mert az európai népek királyait a Szentszék elismerésével koronázták királlyá? Például Szent Istvánt is! A legnagyobb tisztelettel adózom a magyarok e nagy királya előtt, de nem ez az ok, ami miatt a keresztény gyökerekről szeretnék beszélni. 1889-ben könnyen gondolhatta valaki, hogy a katolikus egyház Európa ellensége… a legtöbb európai országban, főleg Franciaországban és Belgiumban az egyház a liberalizálás és demokratizálás ellen lépett föl. Magyarországon sem kifejezetten az emberek igényeinek megfelelően munkálkodott a katolikus egyház. Így ezt az érvelést 1889-ben meg tudtam volna érteni. De 2004-ben élünk. És a XX. században a szabadsággal szembeni félelmetes fenyegetést nem azok jelentették, akik hittek Istenben, hanem azok, akik nem hittek Istenben, például a fasiszták és a kommunisták. A XX. században a katolikus egyház a szabadságért folytatott küzdelem élharcosa volt. És ez nagyrészt II. János Pál érdeme. Mi, európaiak szeretnénk elfelejteni, hogy a szabadságért folytatott küzdelem Lengyelországból indult ki? És azt is el akarjuk felejteni, hogy ez épp II. János Pál tevékenysége nyomán bontakozott ki? Európa nem pusztán egy egységesülési folyamat. Ebbe beletartozik az az erkölcsi örökség is, amit a keresztények hagyományoztak ránk. És ez nemcsak Szent István öröksége, hanem a kommunizmussal szembeforduló kereszténység öröksége is. Ez segített megőriznünk méltóságunkat és bátorságunkat, ami előfeltétele volt annak, hogy a kommunizmus nagyobb vérontás nélkül omoljon össze. Igen, a kelet-európai keresztények ellenállása nagy lecke volt mindannyiunknak. A kérdés az, hogy Európa szembe akar-e nézni e ténnyel, vagy inkább el akar feledkezni róla. Szerintem nem szabadna veszni hagyni azt a teremtőerőt, amit Krisztus életének tisztelete ébreszt az emberekben.”

Magyar Kurír