Szent József

„Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, – és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek… ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
(Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél, részlet)

Avilai Szent Teréz látomásban sokat tudott meg Szent Józsefről, például hogy gyermekkorában szüleitől kapott zsebpénzéből a szegényeket támogatta; egészen fiatalon könyv nélkül tudta idézni a zsoltárokat és más ószövetségi könyveket. Soha senkivel nem vitatkozott; szerénységével, szelídségével győzte meg az embereket.

Józsefről hosszabban csak a két evangéliumi történet beszél (Mt 1–2 és Lk 1–2; 3,23); más bibliai részekben csak futólag említik, mikor Jézusról a nép véleményét idézik az evangélisták: „Nem József fia ez?” (Jn 6,42; Lk 4,22; Jn 1,45). Az evangéliumok mást nem mondanak el róla. Jézust az általános zsidó szokás szerint így nevezték: „József fia Názáretből”. Názáretben tehát úgy ismerték Józsefet, mint Jézus atyját. Az általános elnevezés a nép körében mégis „a Názáreti Jézus” volt. József nem játszott szerepet Jézus nyilvános működésében, ebből arra lehet következtetni, hogy mielőtt Jézus tanítani kezdett volna, József meghalt.

Az evangéliumi gyermekségtörténetek tanúsága szerint József Názáretben lakott, de „Dávid házából és nemzetségéből származott” (Lk 2,4). Jegyességre lépett a fiatal, dávidi származású Máriával, az akkori szokások szerint 18 és 24 éves kora között. Még mielőtt a házasságot köthettek volna, Máriát áldott állapotban találta. József megrendült, ám egy álomban felszólítást kapott, hogy vegye csak feleségül Máriát, és vállalja a születendő gyermeket. Atyai szerepe abban nyilvánult meg, hogy a Jézus nevet ő adta a gyermeknek.

Mindkét gyermekségtörténet József apai szerepét emeli ki Jézus életében. Lukács többször nevezi őt Jézus atyjának: „Atyja és anyja elcsodálkozott”, „szülei”, „atyád és én” (2,33.41.48). Jogilag József Mária férje volt, de Jézushoz való kapcsolata nem ilyen egyszerű. Nem volt apa a biológiai értelemben. József kapcsolata Jézussal annyira egyedülálló, hogy Máté fontosnak látta, hogy erről a kapcsolatról többet is mondjon. „Jézus születése pedig így történt” (1,18) – József nem édesapja Jézusnak, hiszen Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe. Isten az, aki József fiává tette Jézust, amikor Mária méhében fogant, abban a Máriában, akire egyedül Józsefnek volt joga az eljegyzés címén. Az angyal álomban világosította föl arról, hogy Jézus apja lesz, és neki kell majd nevet adnia Mária fiának. József és Jézus kapcsolatát Isten határozta meg.

Isteni ígéretre alapuló trónjogosultsága volt Dávid házának: „Így szól az Úr: Nem fogy el Dávid házából az utód, aki Izrael házának trónján üljön” (Jer 33,17). Ha nem volt test szerinti leszármazott, örökbe fogadtak egy fiút, aki az öröklésben semmiben sem különbözött a természetes gyermektől.

Jelentős üdvtörténeti szerep jutott Józsefnek: az ő közvetítésével lépett kapcsolatba üdvtörténetileg Jézus az Ószövetséggel, mivel ennek az ószövetségi üdvrendnek a lényege az ábrahámi örökség volt. Máriától Jézus csak a vér szerinti dávidi származást kaphatta, az ábrahámi szent örökséget Józseftől kellett kapnia. Mikor József meghalt, Jézusra szállt át az ábrahámi és dávidi örökség.

Evangéliumában Máté a névjegyzék első harmadában azokat a személyeket sorolja föl, akik az Ábrahámnak tett ígéretet örökölték. Az Ábrahámtól származó örökség alapján az örökség hordozói a Megváltó ősei lettek, a Dávidtól eredő örökség alapján pedig a trón várományosai. Az egész sor Jézusban fejeződik be, „akit Krisztusnak (Felkentnek, Messiásnak) neveztek”. Jézus közvetlen elődje az örökségi sorban József. Politikailag jelentéktelen, és szegénysége miatt törzsének gazdagabb családjai között eléggé megvetett volt. Máté genealógiája szerint mégis József lett korának összes dávidi leszármazottai között az, akinek az előző korok szent öröksége jutott. Nemcsak a dávidi trón jogos igénye, hanem az a kiváltság is, hogy ha nem is vér szerinti apja, de elődje és nevelője legyen a Messiás-Megváltónak. Ezen örökség továbbadásánál teljesen mindegy volt, hogy valaki vér szerinti apja-e a gyermeknek, vagy csak adopciós alapon nevezik apjának.

Jézus mint a nemzetségtábla záró tagja nem egyszerűen egy láncszem egy nemzetségben, aki továbbadja az Ábrahámtól és Dávidtól származó örökséget, hanem Ő maga az örökség. Jézus, aki a kezdet és a vég, maga a megígért és várt Megváltó, aki személyesen hozza a világnak az üdvösséget. Az egész teremtés királyává lett, és „uralmának nem lesz vége!” Benne beteljesedett az Ábrahámnak tett ígéret: benne nyert áldást a föld minden népe.

A nyugati egyház legtöbb naptárának tanúsága szerint a X. század óta március 19-én ünnepelték Szent Józsefet. Róma is ezt a napot vette át, és először 1479-ben, majd 1621-ben vették föl a liturgikus naptárba.

Magyar Kurír