Több mint háromszáz általános iskolás diákot raboltak el Észak-Nigériában

Kitekintő – 2024. március 11., hétfő | 16:39

Majdnem 300 gyereket raboltak el március 7-én reggel Kurigában, az észak-nigériai Kaduna állam Chikun önkormányzati körzetében. Két nappal később Szokoto régióban újabb 15 diákot raboltak el.

A Kurigában elrabolt tanulók a LEA általános iskolába járnak, ahol március 7-én reggel fél kilenc körül egy fegyveres csoport az iskolai sorakozó után megrohamozta az intézményt. Nemcsak a gyerekeket, hanem a személyzet néhány tagját, köztük az igazgatót is elfogták, és a közeli erdőbe vitték őket.

Néhány diákot később elengedtek, mások elmenekültek, de 286-an még mindig nincsenek meg – mondta Salisu Abubakar, aki az iskolában tanít. Az emberrablást senki sem vállalta magára.

A 13 éves Aminu Abdullahi elmesélte, hogy mintegy 50 fegyveres férfi tört be az iskolába, és a levegőbe lőtt. Aminu elbújt a bokrok között, amíg el nem mentek; de a legtöbb osztálytársát magukkal vitték. A 8 éves Alit az emberrablók az osztályteremből bevitték a bozótosba; mezítláb meneteltek, a fegyveresek követték őket. A gyerekek sírtak az éhségtől, a fáradtságtól, a szomjúságtól. Ahogy besötétedett, egy nagy tisztáson kellett aludniuk, eközben sikerült Alinak elmenekülnie.

Az általános iskola felső tagozata és a gimnázium néhány évvel ezelőtt biztonsági problémák miatt költözött a Kuriga városán belüli iskolaépületbe, elhagyva a városon kívül található iskolát. Kuriga idén januárban egy másik tragikus támadás színhelye volt, amikor Mallam Idris Abu Sufyant, az állami középiskola igazgatóját fegyveres banditák megölték, amikor megpróbált kiszabadulni az emberrablók karmaiból. A támadóknak sikerült elmenekülniük, két nőt, köztük a meggyilkolt igazgató feleségét túszul ejtették.

Két nappal a Kaduna államban történt eset után egy fegyveres kommandó a Szokoto régióban lévő Gidan Bakuso faluban lévő iskolá támadta meg, és tizenöt gyereket fogtak el. Az újabb incidens rettegésbe taszította Nigériát, mivel a jelenség terjedésétől tartanak.

Nigériában az iskolai emberrablások tíz évvel ezelőtt kezdődtek, amikor a Boko Haram dzsihadista csoport több mint 200 diáklányt rabolt el a Borno államban található Chibok egyik iskolájából. A hatóságok szerint a taktikát azóta a váltságdíjat követelő bűnbandák is átvették.

Forrás: Fides; Avvenire

Fotó: Avvenire

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria