Szent István-ünnepet tartottak a passaici magyar közösségben

Külhoni – 2021. szeptember 3., péntek | 10:36

Idén augusztus 29-én tartották Szent István ünnepét a passaici Szent István-templomban, amely közel 120 éve szolgálja az USA New Jersey államában élő magyarokat. A búcsúi szentmisét Balogh László plébános mutatta be számos hívő jelenlétében.

A szentmise homíliájában többek között elhangzottak István király szavai, melyeket Imre fiához intézett: „A katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass.” Krisztus követésének legfontosabb része, hogy példát mutassunk a következő nemzedéknek. Hozzátette: hogy ezt magyarul tesszük, az egy diaszpóraközösségben még hangsúlyosabb, mint Magyarországon.

A szentmise során a plébános megáldotta az új kenyeret, majd az egyházközség Lant és Toll Hagyományőrző Csoportjának fiataljai, a Lantocska csoport tagjai újkenyér-köszöntőt adtak elő.

A szentmise után minden jelenlévőt ebédre hívtak, melyet az egyházközség közösen rendezett a szomszédos Garfieldben működő magyar polgári ligával (Garfield American Hungarian Citizens League), amely ugyancsak a New Jersey-i magyarok régi szervezetei közé tartozik.

A mintegy 250 vendég a liga székházában és az azt körülvevő kertben többek között pörköltet, székelykáposztát, lacipecsenyét, palacsintát, lángost, szilvásgombócot fogyaszthatott.

Az ebéd előtt – a helyi hagyományt követve – megismételték a kenyérszentelést, majd néptánc, gyerekek által előadott színdarab, élő zene színesítette az estébe nyúló ünneplést.

A Szent István-templomban ezekben a napokban két évre tervezett, nagyszabású felújítás kezdődik, melynek során megújul a templom hűtő-fűtő rendszere, padlózata, ablakszigetelése és a templom környezete.

Szerző: Balogh László plébános

Fotó: Kerkay László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria