Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel: Barbai Kornélia JTK

Megszentelt élet – 2020. július 2., csütörtök | 12:46

A Magyarországi Szerzetes-elöljárók Konferenciáinak Irodája szeptemberben új sorozatot indított honlapján, Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel címmel. A sorozat tizedik részében Barbai Kornélia, Nelli kistestvér, a Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség tagja adott interjút.

– A szerzetesközösség alapítóinak életében milyen szerepet játszott az Eucharisztia?

– Nagy öröm ért minket május 26-án, mert Ferenc pápa aláírta az alapítónknak, Boldog Charles de Foucauld-nak tulajdonított csodás gyógyulás okmányát, így megnyílt az út a szentté avatásra. Charles testvér „búzamag élete” és erőszak általi halála (1916. december 1., Tamanrasset) nem tette lehetővé, hogy társai legyenek. Csak húsz évvel a halála után alakultak sorra a szerzetesi, laikus- és papi közösségek szerte a világon, melynek mi vagyunk az egyik hajtása: Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség (1939, Algéria).

Charles testvér megtérése után a Szentföldre ment, és Názáretben, a klarissza nővéreknél lett „mindenes”. Közben elmélkedéseket írt az evangéliumról, és

hosszú órákat töltött éjjel-nappal a szentségi Jézus lábainál.

A názáreti Jézus rabul ejtette, és életmódja az ő utánzása lett. Mikor pappá szentelése szóba került, csak azért fogadta el, hogy „az isteni lakomát a legszegényebbeknek, a legelhagyatottabb lelkeknek” felkínálja. 1901-ben, pappá szentelése után Algériába, a Szaharába ment. „A legnagyobb jó az, hogy itt tartózkodásommal lehetővé teszem a szentségi Jézus jelenlétét közöttük… Legalább egyetlenegy ember van itt, aki imádja és engeszteli Jézust.” „Az én művem itt (…) az előkészítés, az ugartörés munkája. Mindenekelőtt az, hogy közéjük vigyem Jézust, Jézust az Oltáriszentségben, Jézust a Szent Áldozatban. Aztán, hogy körükben felhangozzék a Szent Egyház imája, bármily nyomorult legyen is az, aki felajánlja. Aztán meg kell mutatnunk (…), hogy hiszünk, szeretünk és remélünk. Végül bizalommal és barátsággal kell eltöltenünk a lelkeket.” Volt idő, hogy egyedül nem mutathatott be szentmisét az akkori szabályok szerint, de szegényes lakhelyén az Oltáriszentségben jelen levő Jézussal élt:

„A názáreti házban vagyok, Má­ria és József között, odasimulva, mint egy kis testvér a bátyjához, Jézushoz, aki éjjel és nappal jelen van a Szent Ostyában.”

Halálakor, melyet egy szenuszi fiatal fegyvere okozott, mellette a homokban megtalálták a szentségtartóját is az Oltáriszentséggel.

Magdeleine kistestvér 1939-ben Algériában alapítja meg testvériségünket, létrehozva ezzel a szerzetesi élet új formáját: a világban megélt szemlélődő életet. Ezt írja nekünk: „Az Eucharisztiában Jézus jelenléte elválaszthatatlan a testvéreiben, különösen a legkisebbekben való jelenléttől. Ez a felismerés, amely mélyen felforgatta Charles testvér életét, mélységesen meghatározza a kistestvérek életét is.

Az eucharisztikus áldozatban való részvétel és az Eucharisztiában jelen levő Jézus imádása küldetésük alappillérei. Ezek az Úrral való találkozások szemlélődő tekintetet alakítanak ki bennük, amely lassan képessé teszi őket arra, hogy úgy szeressenek, „mint ahogyan Jézus szeret”.

(...) Mikor kinyitom a tabernákulumot, ez az Ige jut rögtön az eszembe: „A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,51). Jézusnak ebbe az imájába kapcsolódom bele az életfelajánlásom által.

A gyermek bizalmával vagyok előtte,

és kérem, hogy akarata bennem és minden teremtményében beteljesüljön. Nemcsak az embereket, de az egész teremtett világot is Isten elé viszem, és kérem őt, hogy alakítson ki bennem egy szemlélődő tekintetet, mely az ő szemével enged látni. Magamtól erre képtelen vagyok. Adom a jelenlétemet, hűségemet és gyengeségeimet… Számomra az ima lényegében élet.

(...)

– Ezt a hozzállást Önöknél hallottam: Ha imádkozol, és valaki csenget az ajtón, hagyd ott Krisztust, hogy ajtót nyiss Krisztusnak.

– A mindennapokban a sok teendő, dolog, a hírek, események szétszórnak minket. Eközben kell megteremtenünk és megőriznünk a külső–belső csendet és összeszedettséget. Nem könnyű vállalkozás. Talán Charles testvér idejében, a Szaharában kevesebb külső zavaró tényező volt… Ezért rendszeresen elmegyünk ún. „sivatagi napokra”, hogy egyedül lehessünk az Egyetlennel, és újult erővel térjünk vissza testvéreink szolgálatára. Ezzel együtt ma is igaz, hogy életünk jelenlét az Isten számára és jelenlét az emberek számára.

A beszélgetés teljes terjedelmében ITT olvasható.

Szöveg: Mészáros Anett/MSZKI

Forrás: szerzetesek.hu

Fotó: a budapesti testvériség kápolnája, a vasadi kápolna kívülről

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria