Az üres sír üzenete

Jeruzsálemi tanulmányaim során alkalmam nyílt arra, hogy a Szent Sír-bazilikában Jézus sírján ünnepelhessem a szentmisét. Megrendítő és felemelő lelki élmény volt a keresztre feszítés helyszínéhez közel, az üres síron misézni, átölelve és átélve Krisztus halálának és feltámadásának misztériumát.

Ezen a helyszínen játszódik a húsvétvasárnapi szentmise evangéliumi szakasza (Jn 20,1–9), amelyben nagy hangsúlyt kapnak a látást és a mozgást jelölő kifejezések. Mária Magdolna kimegy a sírhoz, és látja, hogy a követ elmozdították annak bejáratától (Jn 20,1). Elsiet, hogy az apostoloknak megvigye a hírt (Jn 20,2). Ezután Péter és a szeretett tanítvány odafutnak a sírhoz és meglátják a gyolcsokat és a kendőt (Jn 20,5–6). Mindaz, amit látnak, kialakítja bennük a feltámadás hitét, majd visszatérnek társaikhoz (Jn 20,8–10). Az üres sír Jézus feltámadásának jelévé válik, s e hitben a feltámadt Úrral való személyes találkozás erősíti meg őket (vö. Jn 20,19–29). Rádöbbennek arra, hogy Jézus Krisztus valóban feltámadt, amint előre megmondta nekik (vö. Mk 8,31; Mk 9,31–32; Mk 10,33–34).

A látás szoros és bensőséges kapcsolatot jelent azzal, amit s akit látnak. A gyolcsok és az üres sír látványa titokzatos módon megérinti, és újszerű módon kapcsolja őket Mesterükhöz: kialakul bennük a húsvéti hit, amelynek fényében értelmezik az eseményeket.

Az evangéliumi epizód arra hív bennünket, hogy mi is siessünk Jézus Krisztus üres sírjához, és szemléljük azt. Hagyjuk, hogy e látvány átalakítsa látás- és gondolkodásmódunkat. Ez azt jelenti, hogy minden eseményre, ami ér bennünket, alázattal és az örök élet távlatára nyitottan tekintünk, vagyis azzal a bizonyossággal, hogy ha hiszünk Jézus Krisztusban, és ha az irgalmasság és a szeretet parancsa szerint élünk, akkor ránk is a mennyország boldogsága vár (vö. Mt 25,31–46; Jn 11,25–26). Mindez szilárd reményt ad, amikor szomorú, beteg, menekülő, gyászoló emberekkel találkozunk, vagy amikor egy sír mellett állunk. Az összehajtott leplek azt jelzik nekünk is, hogy nem a szenvedésé, nem a gyászé és nem a halálé az utolsó szó, hanem az örömé s az örök életé. Így válik a Mester sírja „a remény helyévé”, amely hirdeti, hogy Jézus Krisztus feltámadt és velünk van. Az üres sír ugyanakkor arra is rádöbbent minket, hogy a földi javak közül semmit sem viszünk magunkkal a túlvilágra. Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy a halotti leplen nincsen zseb, ahová bármit is bepakolhatnánk. Ezért mondja Jézus, hogy ne olyan kincset gyűjtsünk, amit a moly, a rozsda megrág, vagy tolvaj elvesz, hanem olyan kincset, ami megmarad a mennyországban is. Csak az marad meg a halál után, amit szeretettel teszünk. Jézus üres sírja figyelmeztet tehát, hogy földi életünk során jól és felelősen használjuk fel az ajándékba kapott időnket.

Mária Magdolna, illetve a két apostol nem maradnak ott az Úr üres sírjánál, hanem útra kelnek, és hírül adják azt, amit láttak (Jn 20,2.10; ApCsel 2,29–33). Ez a keresztény élet dinamizmusát és állandó úton levését jelképezi. A krisztusi örömhír lényegéhez tartozik az az igazság, hogy az értünk meghalt Jézus Krisztus valóban feltámadt, él és velünk marad (vö. Mt 28,20; Róm 10,9; 1Kor 15,3–23). Az evangéliumi szakasz arra bátorít, hogy ápoljuk az élő Jézus Krisztussal való barátságunkat, és hirdessük mi is mindenkinek a húsvéti örömhírt. Közös útra buzdít bennünket, hogy merjünk együtt útra kelni, vállalva a feltámadt Úr Jézus követésének kalandját. Engedjük, hogy a húsvéti üres sír titka tanítson és átalakítson minket!

Nyúl Viktor