A Király a helytartó előtt

Az egyházi év utolsó vasárnapján az evangéliumi szakaszban Jézus és Pilátus találkozását szemlélhetjük (Jn 18,33b–37). Az e világi hatalmat képviselő római helytartó előtt áll kiszolgáltatottan, de emelt fővel az Úr Jézus. Megrendítő látni békéjét és szelíd határozottságát, amely bizonyára Pilátusra is mély benyomást tett. Párbeszédük során a helytartó megkérdezi az Urat: „Te vagy-e a zsidók királya?” (Jn 18,33b), illetve „Tehát király vagy?” (Jn 18,37). Jézus ezzel kapcsolatban három dologra mutat rá titokzatos válaszában.

Először is rávilágít arra, hogy az ő országa „nem innét való” (Jn 18,36). Királysága lényegében eltér a többi uralkodóétól. Hiszen azok gyakran zsarnokoskodnak az embereken, míg Jézus azért jött, hogy szolgáljon, és váltságul adja életét sokakért (vö. Mt 20,24–28). Egyesek azt várják, hogy a Mester mint egy politikai Messiás szabadítsa fel a zsidókat az idegen elnyomás alól, és az erőszakra erőszakkal, büntetéssel válaszoljon (vö. Mt 26,51; Lk 9,54; Jn 18,10–11; ApCsel 1,6). Ezzel szemben az Úr vállalja a szenvedést, illetve azt, hogy keresztre feszítsék őt (Mk 8,31; Mt 26,52; Lk 9,55–56). Míg sokan úgy gondolják, hogy a vagyon, a hatalom, az önző önmegvalósítás, a népszerűség teszi naggyá az embert, addig Jézus a boldogságmondások lelkületére (Mt 5,3–12) és a szeretet parancsára (Mt 22,37–40; Jn 15,12) tanít, amelyek országának törvényei. Vagyis az Úr királysága a szeretetben, az irgalomban és a szolgálatban mutatkozik meg, amely erősebb minden földi hatalmasságnál, s Krisztus mindenkit meghív országába.

Jézus továbbá azt mondja Pilátusnak: „Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról.” (Jn 18,37) Erre a helytartó felteszi a kérdést: „Mi az igazság?” (Jn 18,38). De az Úr nem felel neki. Később, miután Pilátus megostoroztatta Jézust, és katonái gúnyból töviskoronát és bíborköpenyt adtak rá (Jn 19,1–3), a helytartó, rámutatva az Úrra, ezt mondja: „Íme, az ember!” (Jn 19,5) Pilátus tehát maga válaszolja meg előző kérdését (Jn 18,38): az igazság nem valami, nem egy elvont eszme, hanem valaki: maga Jézus Krisztus (Jn 14,6). Jézus, a megvert, kigúnyolt zsidó király ebben a kiszolgáltatott helyzetben önmaga odaajándékozásával tanúskodik arról, hogy az ember életének igazsága az, hogy odaadja magát másoknak. Az életünk akkor lesz igaz, ha odaajándékozva megosztjuk másokkal az együttérzés, a szolidaritás és a nagylelkűség jegyében.

Végül a Mester azt is hangsúlyozza: „Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” (Jn 18,37) Vagyis, aki Jézushoz tartozik, az figyel a hangjára: megőrzi, elmélyíti magában mindazt, amit az Úr mond, és így válik egyre inkább hasonlóvá hozzá. Szent XXIII. János pápa ennek fényében tanítja, hogy a keresztény élet azt jelenti: meghallgatjuk és tettekre váltjuk az Úr szavát (Mt 7,24). Ezzel a magatartással tudjuk igazán kifejezni Jézus iránti szeretetünket, és ápolni a vele való barátságunkat (Jn 14,23).

Szemléljük mi is Krisztus Királyt! Hagyjuk, hogy tekintete és szavai átformáljanak és gyógyítsanak bennünket, hogy napról napra megtérve egyre jobban hasonlóvá váljunk hozzá! Ezáltal vele együtt mi is építhetjük szeretetének csodálatos országát már itt, a földi életben is.

Nyúl Viktor