A Mesterrel az úton

Jézus a mai evangéliumi szakaszban felhívja a figyelmünket a következőkre: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél. Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.” (Lk 6,40) Az Úrnak ez a kijelentése három fontos dologra világít rá.

Jézus, amikor a mesterről beszél, valójában önmagáról szól. Hisz ő mondta egy másik alkalommal: „Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” (Mt 23,8) Az Úr Jézus tehát az egyetlen és egyedüli Üdvözítő. Ő az a mester, aki szavaival és tetteivel, tekintéllyel tanít. Biztos viszonyítási pont az életünkben, aki feltárja előttünk Isten titkát, s azt, hogy kik vagyunk, illetve, hogy mi a hivatásunk, hogyan kell élnünk. Olyan mester ő, aki személyesen szeret és ismer minket; ő azért jött, hogy szabaddá tegyen bennünket. Ez az örömhír feladattá is válik számunkra, hiszen az Úr Jézus arra hív mindnyájunkat, hogy csendben szemléljük őt, s hívására válaszolva ápoljuk a vele való barátságunkat. Őt állítsuk életünk középpontjába!

Jézusnak ebben az említett mondatában továbbá az is kirajzolódik, hogy az ő tanítványai vagyunk. A tanítvány első számú feladata pedig az, hogy az Úr mellett, illetve vele legyen (vö. Mk 3,14). Mivel szereti Mesterét, ezért hallgat a szavára. Nyitott és befogadó a tanításra. Biztonságot jelent számára, hogy Mesteréhez tartozik. Kérdezzük meg magunktól őszintén, hogy mi kire hallgatunk, kit hallgatunk. Ünnepeljük mi is, hogy Jézus tanítványai lehetünk! Tekintsünk magunkra és másokra is így, s alázattal fogadjuk el törékenységeinket, melyektől nem fél az Úr, csak arra hív, hogy bízzuk rá magunkat. Maradjunk meg mindig Jézus Krisztus tanítványainak!

S végül finoman arra bátorít az Úr, hogy kövessük őt, és növekedjünk, tökéletesedjünk a szeretetben, az életszentségben, hogy így egyre jobban kifejlődjék bennünk az érett és szabad ember minden jellemvonása. Ez pedig lépésről lépésre akkor valósul meg, ha hagyjuk, hogy kialakuljon bennünk az új, krisztusi ember. Olyanná kell válnunk, mint ő. Ez a Jézushoz való hasonulás valójában az életszentség, amiről Pál apostol így ír: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” (Gal 2,20) Engedjük tehát, hogy a Szentlélek Jézushoz vezessen bennünket! A szentáldozás, az imádság, a bűnbánat és a Szentírás olvasása által egyre inkább el tudunk mélyülni e titokban. Ennek tükrében megállapíthatjuk, hogy az isteni Mestertől való tanulás elsősorban nem adatok megjegyzését jelenti, hanem azt, hogy magunkévá tesszük gondolatait, érzéseit és szavait (vö. Mt 11,29; Fil 2,5–11). Vagyis úgy gondolkodunk, beszélünk és cselekszünk, mint ahogy Jézus gondolkodna, beszélne és tevékenykedne a helyünkben.

Szegezzük tehát tekintetünket egyetlen Mesterünkre, Jézus Krisztusra, kövessük őt az életszentség útján, és soha ne feledjük: ezen az úton tanítványok vagyunk, egymásnak pedig tanítványtársai!

Nyúl Viktor