Mi van „a középen”?

„Nincs rosszabb az ítélkezésnél!” – ismételgették a régi sivatagi szerzetesek. A házasságtörő asszony evangéliumi jelenetében az a mindennapjainkban gyakran előforduló helyzet köszön vissza, amikor megütközünk valaki nyilvánvaló hibáján, gyengeségén, s az isteni parancsok, az erkölcsi normák vagy egyszerűen csak a józan ész és a jóérzés szilárd talaján állva kimondjuk róla az ítéletet: bűnös, rossz, ostoba. Az illető ott áll a képzeletbeli „középen”, figyelmünk, negatív érzéseink kereszttüzében, lecsupaszítva, tetten érve és megszégyenülve, mint az evangéliumi parázna nő. Gondolatunkat kimondva, másokat feltüzelve szeretnénk, ha az illetőt a hibájával együtt kiiktathatnánk az életünkből.

A megtérésre szólító böjti evangéliumban azonban Jézus arra hív minket, hogy ilyenkor vegyük észre: tévedünk. Ezen a képzeletbeli középen nem azt látjuk, ami a teljes valóság. A középre tuszkolt házasságtörő nő mindenekelőtt kiáltó hiányt hordoz: a Törvény szerint ugyanis ilyen esetben mindkét felet megkövezéssel kell büntetni (vö. Lev 20,10), ő pedig egyedül áll a gyűlölet és a kárörvendés erőterében. Amikor ítélkezünk, magabiztosságunk ellenére a valóságnak mindig csak egy részlehajló, szűrt változata áll előttünk. Látjuk a vétkest, de történetét, élete igazságát nem, vagy csak részben.

A sürgető és csapdát rejtő kérdés elhangzása után Jézus viselkedése fokozza a feszültséget. Ez az egyetlen hely a Bibliában, ahol Jézus ír. Mégpedig a földre hajolva, a porba ír. Jeremiás szerint az Istentől elpártolók nevét a porba írják (vö. Jer 17,13). A jelképes gesztus tehát az ítélkezők, a gyűlölködők elpártolásaira utal. Ezt erősítik meg Jézus szavai is: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” A bűnös asszonyt középre állítók a teljes igazságon kívül még valamit nem látnak gőgös ítélkezésükben: saját magukat. Azt, hogy legbelül éppen olyan sebezhetők, esendők és védtelenek, mint a tetten ért nő.

A történet csúcspontján a kiürült fizikai és lelki tér közepén nem marad más, csak a bűnös ember és az ítélettől mentes, megtérésre szólító, irgalmas Isten Fia. Csak ha a megbocsátó Úr és a bűnös, de megváltott ember marad a figyelmünk középpontjában, akkor látunk jól. Akkor látjuk azt, ami életünk és mások életének igazsága.

Egy Ammónasz nevű szent szerzetes egyszer elment valahová vendégségbe. Volt ott egy rossz hírű szerzetes. S történt, hogy jött az asszonya, és bement a rossz hírű testvér kunyhójába. Amikor ezt megtudták az ott lakók, felbolydultak, s összegyűltek, hogy kiűzzék a kunyhóból. Mivel pedig tudták, hogy Ammónasz éppen ott van, arra kérték, menjen velük. A testvér, amint meghallotta ezt, fogta az asszonyt, és bebújtatta egy hordóba. Amikor a sokaság megérkezett, Ammónasz, aki tudott a történtekről, az Isten kedvéért elfedte a dolgot. Ráült a hordóra, s a többieknek megparancsolta, hogy kutassák át a kunyhót. Amikor mindent átkutattak, és nem találták az asszonyt, azt mondta: „Mire véljem ezt? Az Isten bocsásson meg nektek!” S miután imádkozott, mindenkit elküldött. Aztán megfogta a szerzetes testvér kezét, és így szólt hozzá: „Vigyázz magadra, testvérem!” Majd eltávozott.

Baán Izsák OSB