Átlépve a félelem küszöbén

Húsvét negyedik vasárnapján, melyet egy evangéliumi képpel a Jó Pásztor vasárnapjának is hívunk, az egész Egyházban papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk. Nagy kegyelem mindannyiunknak, hogy ma Péter utódával, Ferenc pápával együtt ünnepelhetünk.

Ezekben a napokban újra és újra átjárja életünket a húsvéti találkozásokból fakadó örvendezés, a feltámadás hajnalának meglepettsége, amely egyúttal táplálja és folyamatosan megújítja az Úrral való személyes kapcsolatunkat, tőle kapott hivatásunkat.

A mai vasárnap evangéliuma az úgynevezett én-mondások egyikét idézi: „Én vagyok az ajtó.” Amikor Jézus ilyen egyszerű képeket vagy fogalmakat használ, akkor is önmagáról tanít. Ő az, akin keresztül belépünk az Atyával való közösségbe, ő az, aki vezet és akit követhetek. Amikor úgy beszél magáról, mint kapuról vagy ajtóról, ezzel a képpel utunkat és lehetőségeinket tárja elénk, a kilépő Egyház szüntelen megújulására, a teremtett ember zarándok létének első lépéseire hív és biztat bennünket. A kapu itt valójában nem valamilyen tárgyat jelöl, hanem a személyt és a kapcsolatot.

Ezt a kaput a pünkösdi lélek mindent felforgató szele soha nem engedi bezáródni.

Az evangélium ajtaja tehát nem egy zárt ajtó. Nincs rajta lakat, csak bizalom és bátorság arra, hogy merjem rátenni kezemet a kilincsre, és átlépjem félelmeim küszöbét. Krisztus az ajtó, és ez mindenhez erőt ad. Csak ezzel az odaadottsággal lehet a nyomába lépni, útra kelni, amint tette ezt Péter, Máté és sok száz más tanítvány, akikről az evangéliumokban olvasunk. Ő ma is hív, nevemen szólít, erőt ad, és mellettem marad. Mindannyiunk keresztségből fakadó hivatása Jézus tanítványává lenni, szívünkkel látva és hallgatva tanulni, hozzá hasonlóvá formálódni. Ő a Jó Pásztor, akinek hangját keresem és követem, aki terelget, visszafordul, utánam jön, s ha kell, otthagyja a kilencvenkilencet, és ölében hordoz, hogy újra együtt lehessünk.

A Pásztor hűséges. Papként vagy szerzetesként bizonyosak lehetünk abban, hogy méltatlanságunk és bűneink ellenére Jézus első szeretete egy egész életre szól. Meghívása konkrét, személyes szeretet és titok egyszerre. Ő nem ideiglenes projektekben gondolkodik, hanem bennem, ezért ő tesz alkalmassá arra, amire kiválasztott. Jézus személyes szeretetére és kezdeményezésére alázattal, odaadottsággal lehet és szabad válaszolni. Ezért mondhatja mindig minden meghívott ember: Nem én teszek nagy dolgokat, hanem ő cselekszik bennem és általam.

Szerző: Serfőző Levente

Magyra Kurír