Út, igazság, élet

Sokak számára ismert történet, amikor valaki egy fontos ügyben bemegy a főnökéhez, kifejti neki a véleményét, majd azt a választ kapja, hogy igaza van. Rögtön utána egy másik munkatárs lép be a szobába, és ugyanazzal az üggyel kapcsolatban elmondja az előbbivel szöges ellentétben álló véleményét. Válaszként ő is azt hallja, hogy igaza van. A vezető titkára, aki mindezt végighallgatja, kérdőre vonja a főnökét: hogyan adhatott igazat mindkét kollégának egy egyértelmű döntést igénylő ügyben? Mire válaszként a főnöke neki is azt mondja, hogy igaza van.

Mi az igazság? Egyáltalán van-e abszolút igazság? És hogyan ismerhető meg? Egyáltalán megragadható? És mi lesz velem, az életemmel? Van-e jövőm? A mai evangéliumban Tamás apostol kérdésére – „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” – Jézus így válaszol: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

Jézus nem azt mondja, hogy ismerem az utat, van véleményem az igazságról, sőt, vannak életmódsegítő tippjeim, hanem azonosítja magát az úttal, az igazsággal és az élettel. Ezzel egyértelművé teszi, hogy

van biztos út az Atyához, van megkérdőjelezhetetlen, nem változó igazság, és van örök élet.

Mindezek megtalálása nem titkos tudás elsajátításán vagy praktikák gyakorlásán alapszik, hanem az Úr Jézusra mint létező személyre irányuló komoly figyelmen és a vele való életközösség vállalásán keresztül valósul meg.

A Mester nem ismereteket átadó oktató, jó gyakorlatokra serkendő edző, hanem életközösségre hívó személy, aki ebben a közösségvállalásban megmutatkozik mint maga az út, aki hordozója az igazságnak, és aki, a vele való kapcsolatban, maga adja az életet.

Benne emberközelivé, befogadhatóvá, elérhetővé válik mindaz, ami eddig távoli, absztrakt, nehezen megközelíthető volt. Mindennek egyetlen feltétele a vele való életközösség, ahogyan azt a búcsúbeszéd a szőlőtőről és szőlővesszőről szóló részében is elénk tárja.

Amikor a Szentírásban az „én vagyok” kifejezést olvassuk, ez mindig eszünkbe juttatja azt, aki a Kivonulás könyvében így nevezi magát: „én vagyok, aki vagyok”. 

Ő az, aki van, aki igazán van, aki minden létezés eredete, és aki valóban elmondhatja magáról, hogy „én vagyok”.

A mai evangélium őt, aki van, a legszorosabb módon azonosítja az úttal, az igazsággal és az élettel, feltárva, hogy ezek honnan nyerik létezésüket. Elveszettségünkben ez adhat reményt, hogy „ne nyugtalankodjék a szívünk és ne rettegjen”, mert aki van, ő mondja magáról mindezt. „Átkozott az az ember, aki emberben bízik” (Jer 17,5) – olvassuk az Ószövetségben. Jézus azonban nem mint ember, hanem mint Istenember jelenti ki magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

Szerző: Dobszay Benedek OFM

Magyar Kurír