Útravaló – 2020. január 5., karácsony utáni 2. vasárnap

Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég – hangzik föl egy dal a rádióban. Ezen a soron pedig sokszor elgondolkodtam. Igen, valóban, azoknál az embereknél így van, akik csak ajándékokban materializálják a szeretetet. Akik nem Jézust, hanem egymást ünneplik. Pedig „Az Ige testté lett és közöttünk élt.” A karácsony nem valamiről, hanem valakiről szól, időtlenül. Jézus Krisztusról.

Isten örök Igéje, teremtő szava, bölcsessége már a kezdetektől jelen van a teremtésben is, hiszen ő a kezdet és a vég. Az olvasmányban erről hallunk, amikor az isteni bölcsességről tudósít minket, aki az Atya akarata szerint igazgatott mindent. Az embernek pedig szüksége van erre a bölcsességre – a mindennapi bölcsességre és az Istentől kapott bölcsességre is. Isten nem hagyta el az ő népét, bölcsességét adta nekünk. Ezt az ajándékot nem vonja meg soha tőlünk. Csak mi, emberek el ne feledkezzünk arról, hogy keressük az isteni bölcsességet, és a szerint éljünk. Ma, amikor annyi ismeret, hír jut el hozzánk egy nap alatt, mint a középkorban egy élethossz alatt, a tudományokban pedig óriási előrelépések vannak – még mindig nem elég! A bábeli kísértés ma is ott lebeg sokak előtt: saját erőből elérni az elérhetetlent, megérteni a megérthetetlent. Isten által lett minden: „A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt.” Az Élettől lett élővé a teremtés. Az ő fénye ragyogott be mindent: „Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert.”

A próféták Isten szavainak átadói voltak, Jézus azonban maga a szó, az Ige. Föltárta mindenekelőtt az emberek iránti végtelen szeretetét. Megtestesült Szeretet! Az Isten bölcsessége mint isteni személy jelenik meg, nemcsak jelképesen, hanem valóságosan is, Jézusban, aki az Isten Fia. Aki megtestesíti az Atya bölcsességét, maga a Bölcsesség, aki testet ölt, hogy kinyilatkoztassa nekünk a Szentháromság belső életét, és mint az ő gyermekeit elvezessen minket ebbe a valóságba.

János csodálatos prológusa, melyet ezen a napon hallunk, a megtestesült Ige szemlélésében éri el a csúcspontját: „Láttuk dicsőségét…” Nem úgy jelenik meg, mint Isten bölcsességének jele, hanem mint a Szentháromság második személye, aki testté, igazi emberré lett. Itt az evangélista mint szemtanú beszél, aki látta, kezével tapintotta és fülével hallotta őt. Látta az emberek között élni, látta és megélte, hogyan osztozott életünkben. Ugyanakkor szemlélhette dicsőségét a feltámadás után és a mennybemenetelekor is. Ezeket az élményeket akarta átadni mindazoknak, akik hallgatták és akik ma hallgatják tanúságtételét.

Jézus emberi nyelvre fordítja le Istent, föltárva az emberek iránti végtelen szeretetét. Megtestesíti az Örök Szeretetet, és saját személyében élőnek, tapinthatónak mutatja be.

Érted is megszületett, egészen közel jött hozzád, megérintheted az emberré lett Istent. Onnan a rideg, hideg barlangistállóból rád néz a Teremtő. Az az Isten, aki elől Mózes és Illés eltakarta arcát, hogy véletlenül se lássa meg, mert meghal. Igen, ő a te Megváltód! Érted üresíti ki magát és érted hal meg ott a kereszten. „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott.”

Magyar Kurír