Útravaló – 2021. július 25., évközi 17. vasárnap

Nézőpont – 2021. július 25., vasárnap | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Ha gyerekekkel nagyobb számban elmentünk valahova táborozni, mondjuk egy csöndes kis faluba, a hegyek közé, és kenyeret meg tejet akartunk minden reggel, akkor a boltosnak be kellett jelentenünk előzőleg, hogy húsz kenyérrel többet rendeljen, mert különben nem adott. Hiszen egy kis falunak megvan a maga kiszámítható forgalma, és ha nagyobb létszámú csoport érkezik, akikre nem számítottak, akkor biztos, hogy nem tud előteremteni a boltos annyi kenyeret sehonnan.

Hasonló történetet mesél el az evangélium, amikor Jézus szemben találja magát ötezer éhes férfival. Az apostolok elindulnak, hogy földerítsék a lehetőségeket. A hely elhagyatott, bolt sehol. Ha a környékbe el is mennének kenyérért, hol találnak ekkora mennyiséget? Képzeljük el, ami akkora tömegnek kell, ahol csak a férfiak ötezren vannak. Jézus próbára teszi tanítványait, megkérdezi tőlük: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” János hozzáteszi: Ő ugyanis pontosan tudta, hogy mit fog tenni. Isten mindig tudja, hogy mit tesz, ezért ha valamit nem értünk, akkor abban mindig keressük Istent. Van is az a mondás, hogy „Isten tudja”.

Az apostolok számolnak azzal, hogy osztani tudnak, de (sok)szorozni nem. Ami van, szét tudják osztani, de az előteremtéséről valaki másnak kell gondoskodnia. 

Végül előkeveredik valahonnan öt kenyér és két hal. Egy fiú felajánlja, hogy ő ezt odaadja. Szánalmasan kevésnek tűnik – de az is tény, hogy ennyi van, ezt hozták, ezzel kell valamit kezdeni. Mindig abból kell kiindulni, ami van, és nem abból, ami nincs. Innen szép győzni – szoktuk mondani, ha valami reménytelennek tűnik. Erre a fajta optimizmusra van szüksége az embernek. Dávid így győzi le Góliátot, a népmesében legkisebb fiú így győzi le a sárkányt. Magunk is így kell hogy tegyünk. A magyar történelmünk számtalan pillanatában ezt tapasztaltuk meg: Isten tudja, mit akar, és ami van, abból kell kiindulni.

Arra is van figyelme, hogy ne pazaroljanak. Ha beírom a keresőbe a számítógépemen, azonnal megtalálja, hogy naponta mennyi ételt dobunk ki fölöslegként a szemétbe. Miközben nap mint nap azt tapasztaljuk, hogy a semmiből új és új dolgok születnek, a földön az élet folyamatosan megsokszorozza önmagát. Nem szabad elpazarolni azokat a javakat, amiket a föld a semmiből hoz elő. Jézus összeszedeti a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba. Mennyi mindent megtanulnak tőle a tanítványok is!

Ő, aki soha egyetlen helyzetből meg nem szökik – vállal minden körülményt, ám ami a tömeg jóltartása után történik, azt már elkerüli. Vállalta a vérrel verítékezést, azt is vállalta, hogy töviskoronás, kicsúfolt elítéltként játékszere lesz a katonák olcsó és kegyetlen szórakozásának. Most azonban ezt az igényt nem teljesítheti, hiszen a nép, mely őt erővel királlyá tenné, előbb-utóbb hasonló erővel fosztaná meg a királyságtól, fölkorbácsolt indulatait nem fékezve. És valóban, ők, akik most királyukká akarják tenni, Pilátus előtt gúnyosan mondják majd: Nekünk nincs királyunk, csak császárunk! Pilátus még hecceli is őket: a királyotokat feszítsem én meg? A feliratot is kikérik maguknak – ne azt írd, hogy „A zsidók királya”, hanem hogy „Ő mondta magáról: a zsidók királya vagyok”.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria