Útravaló – 2021. július 30.

Nézőpont – 2021. július 30., péntek | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.

Van, ahol azt mondja Máté, hogy Jézus hazatér, és van, amikor csupán annyit mond, hogy az ő városába érkezett. Érdekességképp megjegyezzük, hogy a kettő nem ugyanaz. Nem ugyanarról beszél, amikor azt mondja: hazamegy, és amikor azt mondja, szülővárosába érkezett. Maga Jézus is megjegyzi, hogy a szülővárosában nem mindig fogadják az embert szívesen, legalábbis nem olyan kedvesen, mint otthon. Érdemes végiggondolni nekünk is, ebben a mobilizált világban, amikor legalább négy-öt helyen lakunk életünk során, valójában hol is vagyunk otthon? Ott-e, ahol születtünk, vagy ott, ahol elfogadnak? Jó lenne, ha a kettő egybeesne, de már régen nem esik egybe. Igen, ez egy kosztolányis érzés.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria