Ferenc pápa interjúja a repülőn Mexikóból hazafelé – II. rész

2016. február 21. vasárnap 08:46

Miközben február 17-én este Ferenc pápa mexikói útja befejeztével Rómába repült, a fedélzeten sajtótájékoztató keretében a média hetvenhat munkatársával találkozott. Az őszinte, nyílt hangvételű beszélgetést két részletben közöljük.


A második részben érintett témák: Nagy Károly-díj, Európa válsága és újraalapítása, sérült családok gondozása, felkészítés a házasságra, gyermeknevelés, pap és nő barátsága, katolikus parlamenti képviselők, tervezett utazások, Mexikó életerős népe, hogyan álmodik a pápa, mit kért a Guadalupei Szűztől, elköszönés a pápai utak szervezőjétől (Alberto Gasbarritól).

Federico Lombardi

Köszönjük! Most pedig kérjük Ludwig Ring-Eifel hozzászólását, aki a KNA német katolikus hírügynökség tudósítója.

Ludwig Ring-Eifel (KNA)

Szentatya, Ön három hét múlva megkapja a Nagy Károly-díjat, az Európai Unió egyik legtekintélyesebb díját. Elődje, Szent II. János Pál is megkapta ezt a díjat: nagyra értékelte. Nagyra értékelte az európai egységet is, amely ma kissé úgy tűnik, darabjaira esik szét, először az euró válsága, most pedig a menekültválság következtében. Tudna esetleg mondani valamit nekünk ebben az európai válsághelyzetben? Köszönöm!

Ferenc pápa

Először a Nagy Károly-díjról. Az volt a szokásom, hogy nem fogadok el kitüntetéseket vagy doktori címeket; kezdettől fogva, nem alázatból, hanem mert nem tetszenek nekem ezek a dolgok. Jó, ha egy kicsit zakkantak vagyunk [viccelődik], de ezek nem tetszenek nekem. De ebben az esetben, ha nem is rám „erőltette”, de „meggyőzött” a maga szent és teológiai makacsságával Kasper bíboros, akit arra szemeltek ki, hogy rávegyen engem. Én viszont azt mondtam: „Rendben, de a Vatikánban.” Ezt mondtam; és [ezt a díjat] Európának ajánlom: legyen ez egy kitüntetés, egy jutalom, hogy Európa meg tudja tenni azt, amit Strasbourgban kívántam: hogy tudniillik ne „nagymama-Európa”, hanem „anya-Európa” tudjon lenni.

Második: tegnap, amikor olvastam a híreket ezekről a válságokról – én keveset olvasok, csak egy napilapot lapozok át (nem nevezem meg, hogy ne keltsek féltékenységet, de köztudott, melyikről van szó), negyedóra alatt átnézem, ezenkívül az Államtitkárságtól tájékozódom; egy kifejezés, amely megtetszett nekem, tetszett – nem tudom, ki ért vele egyet, ki nem –, az „Európai Unió újraalapítása”. A nagy szülőatyákra gondoltam… De manapság hol van Schuman vagy Adenauer kaliberű ember? Ezek a nagyok, akik a háború után megalapították az Európai Uniót. Tetszik nekem az újraalapításnak ez a gondolata: bárcsak meg lehetne csinálni! Mert Európa – nem mondanám, hogy egyedülálló, de – olyan erővel, kultúrával, történelemmel rendelkezik, amelyet nem szabad eltékozolni, és mindent meg kell tennünk, hogy az Európai Uniónak legyen ereje és ihletettsége is, hogy előre vigyen minket. Nem tudom; ez az, amit gondolok.

Federico Lombardi

Köszönjük! Most pedig átadjuk a szót Anne Thompsonnak, az NBC Newstól – épp Amerikában vagyunk, pontosabban Amerika felett: neki adjuk meg tehát a szót.

Anne Thompson (NBC News)

Köszönöm, Lombardi atya. Matteo majd segít nekem… Szentatya, Ön sokat beszélt a családokról és az irgalmasság évéről utazása során. Vannak, akik azt kérdezik, miként fordulhat elő az, hogy az az egyház, amely „irgalmasnak” tartja magát, könnyebben megbocsát egy gyilkosnak, mint annak, aki elvált és újraházasodott…

Ferenc pápa

Tetszik a kérdés! A családról beszélt a két szinódus, és beszélt róla a pápa egy egész éven át a szerdai katekézisekben. És igaz a kérdés, tetszik nekem, mert Ön jól, szemléletesen fogalmazta meg. A szinódust követő dokumentumban, mely nemsokára megjelenik – valószínűleg húsvét előtt –, az egyik fejezetben – mert sok fejezetből áll – újra ott találjuk mindazt, amit a szinódus a konfliktusokról, vagy a sérült családokról, illetve a sérült családok lelkipásztori kíséréséről… mondott. Ez az egyik dolog, amit fontosnak tartunk.

Egy másik pedig a házasságra való felkészítés. Gondolja csak el, ahhoz, hogy valaki pap legyen, nyolcévnyi tanulás, készület kell, később pedig, egy bizonyos idő után, ha nem bírod, kéred a felmentésed, továbbállsz, és minden el van intézve. Ellenben az egész életre szóló szentséghez [a házasságkötéshez], ott van három-négy előadás… A házasságra való felkészítés nagyon, de nagyon fontos, mert azt hiszem, ez olyasmi, amit az egyház az általános pasztorációban – legalábbis az én országomban, Dél-Amerikában – nem becsült sokra. Például – most nem annyira, de évekkel ezelőtt – a hazámban szokásban volt… „szükségházasságnak” hívták: gyorsan megházasodni, mert jön a baba. És megvédeni az emberek szemében a család becsületét… Ekkor [a felek] nem voltak szabadok, és sok esetben ezek a házasságok semmisek. És én, püspökként, megtiltottam a papoknak, hogy ezt tegyék, amikor ez volt a helyzet… Jöjjön csak a baba, de ők folytassák jegyesekként, és amikor úgy érzik, hogy egész életre tudják vállalni, akkor lépjenek tovább. De hiány van a házasságra való felkészülésben.

Aztán egy másik érdekes fejezet: a gyermekek nevelése. A családi problémák áldozatai a gyermekek. De olyan családi problémák áldozatai is, amelyeket sem a férj, sem a feleség nem akarnak: például a munka szükséglete. Amikor az apának nincs szabad ideje arra, hogy beszélgessen gyermekeivel… Amikor olyan házaspárt gyóntatok, akiknek vannak gyermekeik, [mindig] megkérdezem: „Hány gyermeke van?” Néhányan megijednek, mert azt gondolják: „A pap biztosan azt kérdezi majd tőlem, miért nincs több…” Azt mondom: „Felteszek egy másik kérdést: szokott játszani a gyermekeivel?” A többség – szinte mindenki! – azt feleli: „De atyám, hisz nincs időm: egész nap dolgozom.” A gyermekek tehát áldozatai egy társadalmi problémának, amely sérültté teszi a családot. Ez probléma…

Tetszik nekem az Ön kérdése. És egy harmadik érdekes dolog, a családokkal való találkozón, Tuxtlában, volt egy újraházasodott, második kapcsolatban élő pár, akiket integráltak az egyházi pasztorációban; a kulcsszó, melyet a szinódus használt – és én is átveszem –: „integrálni” az egyház életébe a sérült családokat, az újraházasodottak családját, ez a lényeg. De nem szabad elfelejteni, hogy a gyermekek legyenek a középpontban! Ők az első áldozatok, mind a sérüléseknek, mind a szegénységnek, a munkakörülményeknek, mindezeknek a problémáknak.

Anne Thompson

Ez azt jelenti, hogy áldozhatnak?

Ferenc pápa

Ez [csak] egy dolog… az érkezési pont. Integrálni az egyházba nem „áldozást” jelent; mert én ismerek olyan újraházasodott katolikusokat, akik évente egyszer vagy kétszer mennek templomba: „De én áldozni akarok!”, mintha az áldozás valami kitüntetés lenne. Integrálási munkáról van szó… minden kapu nyitva áll. De nem lehet azt mondani [mindenkire érényesen], hogy mostantól „áldozáshoz járulhatnak”. Ez sérülést okozna a házaspároknak is, mert nem járatja velük végig az integrálódás útját. És ezek ketten boldogok voltak! Nagyon szépen fejezték ki magukat: „Mi nem úgy áldozunk, hogy az eucharisztiát vesszük magunkhoz, hanem úgy egyesülünk Jézussal, hogy látogatást teszünk a kórházban, hogy ellátjuk ezt a feladatot, amazt…” Az ő integrációjuk ott megállt. Ha lesz valami ennél több, azt majd az Úr megmondja nekik, de… itt egy útról, úton haladásról van szó.

Anne Thompson

Köszönöm!

Federico Lombardi

Most pedig Antoine-Marie Izoard tehet fel kérdést, tehát visszatérünk a francia nyelvű csoporthoz, ő az I.media, egy francia katolikus hírügynökség vezetője.

Antone-Marie Izoard (I.media)

Szentatya, jó estét! Engedje meg, hogy viccelődve azt mondjam, hogy mi, vatikáni tudósítók egy kicsit a Szentatya programjainak túszai vagyunk, és így nem tudunk játszani gyermekeinkkel… Szombaton szentévi kihallgatás van, vasárnap úrangyala, hétfőtől péntekig pedig repülünk dolgozni. Aztán egy ölelés Albertónak [Gasbarri], aki – Lombardi atyával – segített, hogy bekerüljek a Vatikáni Rádióhoz, húsz évvel ezelőtt – egy család vagyunk…

Egy kissé „osée” [merész] kérdés, Szentatya: a média számos felületén váltott ki visszhangot és keltett nagy feltűnést II. János Pál „intenzív levelezése” Anna Tymieniecka amerikai filozófusnővel, aki nagy szeretetet táplált – azt mondják – a lengyel pápa iránt. Ön szerint egy pápának lehet ennyire meghitt kapcsolata egy nővel? Hiszen, ha megengedi, Ön komoly levelezést folytat, így ismeri – vagy ismerte – ezt a fajta a tapasztalatot…

Ferenc pápa

Már tudtam erről, erről a baráti kapcsolatról Szent II. János Pál és e filozófusnő között, amikor Buenos Airesben éltem: olyan dolog ez, amelyről lehetett tudni, az ő [filozófusnő] könyvei is ismertek voltak, és II. János Pál egy nyugtalan [intenzív belső világú] ember volt… Aztán az a véleményem, hogy annak a férfinak, aki nem képes jó baráti kapcsolatot ápolni egy nővel – nem beszélek a nőgyűlölőkről: azok betegek –, annak a férfinak hiányzik valami. Én – személyes tapasztalatból is – amikor tanácsot kérek, megkérdezek egy férfi munkatársat, barátot, egy férfit, de szívesen meghallgatom egy nő véleményét is; nagy gazdagságot tudnak adni! Más szemmel látják a dolgokat. Szívesen mondom, hogy a nő az, aki felépíti az életet a méhében, és – párhuzamot vonok – megvan a karizmája arra, hogy olyan dolgokat adjon, amelyekből építkezhetsz. A barátság egy nővel nem bűn, az barátság. A szerelmi kapcsolat egy nővel, aki nem a feleséged, az bűn. A pápa férfi, a pápának szüksége van a nők gondolataira is. A pápának is van szíve, neki is lehet egészséges, szent barátsága egy nővel. Vannak szent barátok: Ferenc és Klára, Teréz és Keresztes János… A nőket azonban még egy kissé… nem igazán veszik figyelembe, nem teljesen becsülik meg… Nem értettük meg azt a jót, amit egy nő adhat a pap és az egyház életének, tanács, segítség, egészséges barátság formájában. Köszönöm!

Federico Lombardi

Köszönjük szépen! Most pedig Franca Giansoldati következik, az Il Messaggerótól, az olasz csoport képviseletében. Hol van?

Franca Giansoldati

Visszatérek arra a törvényre, amelyről nemsokára szavazni fognak az olasz parlamentben: olyan törvény ez, amely valamiképpen érinti a többi államot is, mert a többi állam odafigyel azokra a törvényekre, amelyek az azonos nemű emberek kapcsolataira vonatkoznak. Van egy dokumentuma a Hittani Kongregációnak 2003-ból, amely nagy figyelmet fordít erre, sőt egy külön fejezetet szentel annak, hogy a katolikus képviselőknek milyen magatartást kell tanúsítaniuk a parlamentben az ilyen törvényekkel kapcsolatban, és kifejezetten azt mondja, hogy a katolikus parlamenti képviselőknek nem szabad megszavazniuk az ilyen törvényeket. Látva, hogy nagy zűrzavar van ezen a téren, mindenekelőtt azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy ez a 2003-as dokumentum érvényben van-e még, és ténylegesen milyen magatartást kell tanúsítania egy katolikus parlamenti képviselőnek.

Van még egy téma: Moszkva után Kairó: egy másik enyhülés elé nézünk a kapcsolatokban? Arra gondolok, hogy szeretné fogadni a „szunniták pápáját”, nevezzük így, az Al-Azhar-i imámot.

Ferenc pápa

Kezdjük ez utóbbival: múlt héten Ayuso püspök elment Kairóba, hogy találkozzon a nagyimám helyettesével, és hogy köszöntse az imámot is. [Miguel Ángel] Ayuso püspök a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának titkára, melynek elnöke Tauran bíboros. Szeretnék találkozni az imámmal, tudom, hogy ő is örülne, és keressük a módját, mindig Tauran bíboroson keresztül, mert ez a [hivatali] út. De el fogjuk érni; erről tehát ennyit.

Az első témáról: nem emlékszem világosan a Hittani Kongregációnak arra a 2003-as dokumentumára. De egy katolikus parlamenti képviselőnek jól képzett lelkiismerete szerint kell szavaznia; erről csak ennyit mondanék. Azt hiszem, elegendő. „Jól képzett” lelkiismeretről beszélek, mert ez nem ugyanaz, mint „ahogyan én látom”. Emlékszem arra, amikor az azonosneműek házasságáról szavaztak Buenos Airesben, szavazategyenlőség volt, végül az egyik azt mondta a másiknak: „Te világosan látod a dolgot?” – „Nem.” – „Én sem.” – „Akkor menjünk el.” – „Ha elmegyünk, akkor nem érjük el a határozatképességet, és így Kirchnernek adjuk a szavazatunkat!” A másik erre: „Inkább adom Kirchnernek, mint Bergogliónak!”… gyerünk. Ez nem jól képzett lelkiismeret! Az azonos nemű személyekkel kapcsolatban pedig megismétlem, amit a Rio de Janeiróból való visszaúton mondtam: [az álláspontom] benne van a Katolikus Egyház katekizmusában.

Federico Lombardi

Köszönjük! Most pedig az utolsó kérdés következik az előre tervezett kérdések sorában, Javier Martínez Brocal következik a Rome Reportstól.

Javier Martínez Brocal (Rome Reports)

Szentatya, nagyon hálás vagyok ezért a mexikói útért: nagy megtiszteltetés volt, hogy elkísérhettük, és láthattuk, amit láttunk. Még vissza se értünk Rómába, de már a következő utazásokra, a készülődésre gondolunk. Szentatya, mikor megy Argentínába, ahol régóta várják? Mikor tér vissza Latin-Amerikába, vagy mikor megy Kínába? Aztán csak a játék kedvéért: mexikói útja során Ön oly sokszor beszélt az „álmodásról”; Ön miről álmodik? És főképp, mi az Ön rémálma?

Ferenc pápa

Kína… odamenni: nagyon örülnék neki!

Szeretnék mondani valamit, egy igaz dolgot a mexikói népről. Gazdag nép, nagy gazdagsággal rendelkező nép, olyan nép, amely meglep… Olyan kultúrája van, évezredes kultúrája… Tudják Önök, hogy Mexikóban jelenleg hatvanöt nyelvet beszélnek, beleszámolva az őslakosokat is? Hatvanötöt! Nagy hite van a népnek, vallásüldözéseket is elszenvedtek, vértanúk is vannak, nemsokára szentté fogok avatni kettőt-hármat. Olyan nép… nem is lehet megmagyarázni. Olyan nép, amelyet nem is lehet megmagyarázni, hiszen a „nép” nem logikai kategória, hanem a misztikához tartozó kategória. A mexikói népet nem lehet megmagyarázni, ezt a gazdagságot, ezt a történelmet, ezt az örömöt, ezt a képességet az ünneplésre, és ezeket a tragédiákat, amelyekről Önök kérdeztek engem. Nem tudok mást említeni, csak ezt az egységet, és hozzátenném még azt, hogy ez a nép képes volt arra, hogy ne valljon kudarcot, nem söpörte el a sok háború, sem a most történő dolgok… Ott, Ciudad Juárezben tizenkét órás békeszünetet tartottak a látogatásom miatt: aztán majd folytatják az egymással szembeni harcot a drogkereskedők… Azt, hogy ennek a népnek még mindig ekkora életereje van, az csak a Guadalupei Szűzzel magyarázható. Ajánlom Önöknek, hogy komolyan tanulmányozzák a guadalupei eseményeket. Szűz Mária ott van. Nem találok más magyarázatot. Szép lenne, ha Önök mint újságírók… Vannak jó könyvek, amelyek elmagyarázzák azt is, hogy miként jött létre a festmény, milyen, mit jelent… És így meg lehetne érteni azt az oly nagyszerű, oly szép népet!

Federico Lombardi

Köszönjük, Szentatya! Ezzel tehát befejeztük az előre tervezett kérdések sorát. Pigozzi asszony akart még mondani valamit, nem tudom pontosan, mit; most neki adjuk oda a mikrofont; azután vár még ránk egy kis „záróesemény”, amely olyasmivel kapcsolatos, amiről mindannyian tudunk.

Caroline Pigozzi (Paris Match)

Igen, Szentatya, jó estét! Két dolog. Szeretném tudni, mit kért Ön a Guadalupei Szűztől, hiszen hosszú időn át maradt a templomban, hogy imádkozzon a Guadalupei Szűz előtt. Aztán a másik kérdésem az, hogy Ön olaszul vagy spanyolul álmodik.

Ferenc pápa

Értem, mondhatnám, hogy eszperantóul álmodom… Tényleg nem tudom, mit válaszoljak erre. Időnként előfordult, igen, emlékszem, volt egy-egy álmom más nyelven, de álmodni nem szoktam nyelveken, csak alakokkal. Az én pszichém így működik. Szavakkal keveset álmodok. Mi is volt az első kérdése?

Caroline Pigozzi

Az első kérdés arra vonatkozott, Szentatya, hogy sok időt töltött imádkozással a Szent Szűz előtt…

Ferenc pápa

Imádkoztam a világért, a békéért… Sok dologért… Szegény Máriának a végén már ekkora [mutatja: nagy] lehetett a feje… Bocsánatért imádkoztam, kértem, hogy az egyház egészségesen növekedjen, kértem őt a mexikói népért… És egy dolog, amit nagyon kértem, hogy a papok igazi papok legyenek, a szerzetesnővérek igazi nővérek, a püspökök pedig igazi püspökök: amilyennek az Úr akar minket. Ezért imádkoztam sokat. De aztán azok a dolgok, amiket egy gyermek mond az anyjának, egy kicsit titkok is… Köszönöm, Caroline!

Federico Lombardi

Amint tudjuk, ez az utolsó útja Alberto Gasbarrinak, aki itt van, közel, akit mindannyian nagyon jól ismerünk, és akinek nagyon hálásak vagyunk azért a szolgálatért, amelyet végzett utazásaink során. Most kollégáink is szeretnének mondani egy s mást Albertónak, és átadni neki egy kis ajándékot. Itt van a rangidős, aki szólni kíván…

Valentina Alazraki

Majd megpróbálunk jó kapcsolatot ápolni… Tényleg, nagyon szeretek viccelni, Ön tudja, most mégsem sikerül, mert nagyon elszomorít, ha arra gondolok, hogy a következő úton már nem lesz velünk Alberto, de most nem jut eszembe semmi szellemes megjegyzés: mert ő olyan ember, akiről lehetetlen azt gondolni, hogy nincs ott melletted a következő hónapokban. Első alkalommal, amikor láttam, harminchét évvel ezelőtt, több haja volt, kicsit karcsúbb volt, de pontosan ugyanaz az ember volt. Az „egek urának” nevezném őt, ez az elnevezés jutott most eszembe. Régi korok gentlemanje, nemcsak a kétsoros zakó és a kifogástalan öltözet miatt mondom, de nagyon sok dolgot éltünk át együtt. Ő három pápa – amint az egyházban mondják – szolgálatában állt, sok nehéz pillanat volt, kényszerleszállások, harcban álló országok… Soha nem láttam, hogy felhúzta volna a szemöldökét, soha egy felesleges szó, soha egyetlen idegeskedő mozzanat, soha egyetlen udvariatlanság senkivel. Valóban egy úr. Olyan, mint egy szabó: egy nagy szabó, aki három pápára szab különböző utakat, a három pápa méretére. II. János Pál pápaságának kezdetén, azt hiszem, amikor elkezdett együttműködni Tucci atyával, Marcinkus érsek távozása után, azt hiszem, Marcinkus érsek ezt mondta neki: „Nézd, ez egy lengyel, keményfejű, furcsa dolgokat művel.” És azt hiszem, így volt, kezdetben. A pápaság végén már olyan volt, mintha a pápa fia lett volna: nemcsak az utakat szervezte, hanem közel állt egy olyan emberhez, aki fizikailag napról napra egyre rosszabb állapotba került, ő pedig mindenfélét kitalált – guruló trónszéket, guruló állványt –, és láthattuk, milyen érzésekkel, időnként milyen aggodalommal volt közelében, vigyázott, hogy el ne essen, hogy jól érezze magát.

Aztán érkezett Benedek pápa: ő [Alberto Gasbarri] addig ott a „második ember volt”, mondjuk; 2005-ben azonban Benedek pápa „elsőnek” nevezi ki, és azt hiszem – nem tudom, tévedek-e –, hogy talán a legnyugodtabb, talán a legegyszerűbb nyolc év következett, mert azt hiszem, Benedek pápa szelídebb volt, rendezettebb, tökéletesen betartotta a protokollszabályokat, követte mindazt, amit Alberto mondott neki, „tanulékonyabb” volt, mondjuk így.

Aztán pedig… érkezett egy hurrikán, és azt hiszem, Albertónak új ruhát kellett készítenie, és azt mondhatta: „Ó, Istenem, micsoda keményfejű ez is!” De aztán, azt hiszem, ismét nagyon szép kapcsolatot alakítottatok ki. Mindezeket az utakat, az összeset, II. János Pállal, Benedekkel, Önnel, valóban Önökre szabtuk, mert végeredményben – amint Ön mondta – minden pápa ember: megvan a saját ízlése, a saját ritmusa, a saját prioritásai, és azt hiszem, hogy őneki sikerült ezeket figyelembe vennie mindhármójuk esetében a lehető legjobban, és mindig valóban rendkívüli kedvességgel, higgadtsággal, jólneveltséggel és hatékonysággal. Tehát tényleg nagy szomorúsággal tölt el, hogy a következő utunkon már nem leszel itt.

Federico Lombardi

Nos, kívánjátok elmagyarázni, milyen ajándékot akartok Albertónak adni?

Egy újságíró

Először is: Cindy fogja átadni az ajándékot, de az a komoly ajándék. De hagyjuk a komoly dolgokat a végére. Én viszont szeretnék… sajnos nem adhatom Albertónak Szent Péter kulcsait, esetleg Ön [Ferenc pápa] oda tudja adni neki; viszont odaadom Önnek, Ön pedig Albertónak Szent Péter kulcstartóját: egy kis repülő van rajta, így (…) mindig, aztán azt gondoltuk, hogy itt az Aeroméxico fedélzetén vagyunk, ő viszont élete felét az Alitaliával töltötte, és mivel rengeteg ideje lesz játszani, vettünk neki egy játékot [Alitalia repülőgépmodell]: ez tehát az ajándék vicces része. És Önnél [Cindy Wooden] van a komoly rész.

Cindy Wooden…

Köszönöm, Szentatya! Szereztünk néhány képet az EBU-tól, Giancarlo Giulianitól, az Associated Presstől, az Osservatore Romanótól és da Paul Haringtől. Ez [a fényképalbum] egy kicsit a legfontosabb történelmi események fotóbombái: ott a pápa, az elnök… és [persze mindig ott van] Alberto. Reméljük, tetszik majd neki…

Alberto Gasbarri

Szólhatok, Szentatya?

Ferenc pápa

Csak egyetlen dolgot hadd mondjak. Én is megismétlem, amit az elején mondtam: nagyon köszönöm! Jó tanácsokat adott nekem. Csak egy hibája van: nem tudja jól kiszámolni a kilométereket… [Nevetnek.]

Alberto Gasbarri

Köszönöm, Szentatya, köszönöm minden kollégának! Meg vagyok hatva. Természetesen köszönetet mondok Ferenc pápának a bizalmáért és a türelméért. Elmesélek egy esetet: novemberben Afrikában voltunk, Banguiban, és a Szentatyának találkoznia kellett a püspökökkel, én pedig azt látom, hogy a kápolnába megy, ahol bizony nem voltak a püspökök. Mondom neki: „De Szentatya, most találkoznia kell a püspökökkel…” Ő pedig azt válaszolta: „Megyek a kápolnába, kérni a Szent Szüzet, hogy adjon nekem elegendő türelmet, hogy elviseljem Gasbarrit.” Így volt. [Nevetnek.] Most felszabadítottam egy imaszándék alól. [Nevetnek.] Nagyon köszönöm, Szentatya, köszönök mindent! Természetesen lélekben kifejezem hálámat Benedek pápának is, akivel ma is kapcsolatban állok, szeretem és tisztelem őt, és természetesen Szent II. János Pálnak is, akinek huszonhét évet adtam oda, a legjobb éveket az életemből – fiatal voltam! –, és iránta is nagy szeretetet érzek. Az utolsó köszönő szó pedig Tucci bíborost illeti, akit még ma is „atyának” hívok, mert velem szemben [mindig is] atya volt.

Federico Lombardi

Most pedig jelezték nekem, hogy elkészült egy torta, amint az ilyen szép alkalmakkor szokás. Már itt is van!

Ferenc pápa

Kellemes utat kívánok! Hálásan köszönöm munkájukat, és imádkozzanak értem! És ne felejtsék, hogy rendelkezésükre állok! És játsszanak gyermekeikkel!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va, TV2000

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
a-magyar-katolikus-puspoki-konferencia-kozlemenye-az-olaszorszagi-foldrenges-kapcsan
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye az olaszországi földrengés kapcsán

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának augusztus 24-én kiadott közleményét olvashatják.

2016. augusztus 24. szerda
ferenc-papa-engedjuk-hogy-jezussal-egyutt-mi-is-megrenduljunk
Ferenc pápa: Engedjük, hogy Jézussal együtt mi is megrendüljünk!

A Szentatya augusztus 24-én kivételes módon nem tartott katekézist a szerdai általános kihallgatás keretében, hanem az olaszországi földrengés áldozataiért imádkozott.

2016. augusztus 24. szerda