Krisztus közel van hozzánk! – Krizmaszentelési szentmise a Szent István-bazilikában

2019. április 18., csütörtök | 16:53

Erdő Péter bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilikában mutatott be krizmaszentelési szentmisét április 18-án, nagycsütörtökön. A hagyományoknak megfelelően a homíliát követően a főegyházmegye lelkipásztorai megújították a felszentelésükkor tett papi ígéreteiket.

Erdő Péter bíboros Michael August Blume SVD érsekkel, apostoli nunciussal, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökeivel, papjaival és szerzetes papjaival együtt mutatta be a szentmisét, amelyen részt vettek a főegyházmegye diakónusai és számos hívő is.

Nagycsütörtök este a harangok Rómába mennek – tartja a mondás. A krizmaszentelési szentmise előtt viszont a belvárosban járó ember jogosan úgy érezhette, az Egyház papjai mind a bazilikába mennek. A zebránál az átkelésre várva egyszerre legalább tíz reverendás férfi gyűlt össze, akik beszélgetve tartottak a szertartásra. A belvárost járó turisták fényképezték őket, a húsvéti ajándékokat és élelmiszereket őrült izgalommal vásárlók némi értetlenséggel szemlélték e látványt.

Elgondolkodtam: hányan vannak vajon közülük, akik tudják, hogy a negyvennapos böjti idő a végéhez közeledik a keresztény hívők számára? Vajon hányan tudják, mi a szent három nap? Vajon hányan tudják, hogy szerte a világban, a püspöki székesegyházakban nagycsütörtök délelőtt olajszentelési misét tartanak, este pedig minden templomban az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására emlékeznek?

Nem tudom minderre a választ, de a pár perces séta elgondolkodtatott: vajon én a negyven napot miként töltöttem? Megtartottam az elején tett ígéreteimet? Felkészültem a húsvét igazi megünneplésére? Nem merem leírni a választ…

A bazilikába lépve a főhajó első fele már szinte tele volt az egyházmegye papjaival, a hátsó fele pedig a világi hívekkel. A szentmise kezdetén az asszisztencia után bevonuló papokat követte a nuncius, az egyházmegye segédpüspökei, végül a főcelebráns bíboros.

A köszöntés után Erdő Péter e szavakkal fordult a hívek felé: „Nagycsütörtök van, az olajszentelési szentmisét végezzük. Ilyenkor a püspök, a papság és az egész hívő közösség egységét ünnepélyesen kifejezzük. A szentelt olaj és maga az Eucharisztia, amelynek majd ma este az alapítását ünnepeljük, egyetlen közösséggé, egyetlen családdá fog össze minket. Itt, az egyházmegyében most látható módon is, de az egész Világegyházban is. Ennek a testnek nem szenvedhet egyetlen tagja sem úgy, hogy ne szenvedjen vele együtt a többi is, és nem örvendhet, nem élheti át az áldásnak, sikernek a pillanatait egyetlen tagja sem úgy, hogy ne örvendjen vele együtt az egész Egyház. Amikor most majd megújítjuk papi ígéreteinket, gondoljunk arra, hogy egymással szorosan összetartozunk, mert mindannyian Krisztus munkatársai lettünk az egyházi rend szentségében.”

A templomba rendszeresen járó hallhatta, hogy az énekek és a szentmisén a hívek által mondott válaszok különös erővel zengtek a templomban – a papság énekelte, mondta most azokat is. Nyugodtan szégyenkezhetünk hát mi, hívek, hiszen sokszor alig-alig hallani a szertartásokon hangunkat, válaszainkat.

Az olvasmányok és az evangélium felolvasása után következett Erdő Péter homíliája, melyet teljes terjedelmében közlünk.

Főtisztelendő apostoli nuncius úr, kedves testvéreim a püspöki és papi rendben, kedves diakónus testvéreim, Krisztusban kedves testvérek!

Egyházunk egyik legrégibb szertartása az olajszentelés. Már a Traditio Apostolica néven ismert ősi egyházi rendtartásban ezt olvassuk: „Ha valaki olajat ajánl fel, a püspök ugyanúgy adjon hálát, mint a kenyér és a bor felajánlásakor, bár nem ugyanazokkal a szavakkal, de ugyanolyan értelemben. Ezt mondja: Amiként ennek az olajnak a megszentelésével, amellyel felkented a királyokat (1Kir 1,39; 2Kir 9,6), a papokat (Lev 8,12–30) és a prófétákat (1Kir 19,16; Ez 29,7), üdvösséget adsz, Istenünk azoknak, akik ezt használják és megkapják, úgy hozzon ez az olaj megerősödést azoknak, akik megízlelik, és üdvösséget azoknak, akik használják” . A mediterrán világban különösen nagy a szerepe az olajnak a mindennapi életben, de a szent szertartásokban is. A felkenés a lélek különleges ajándékát, vagy akár magát a Szentlelket közvetíti. A püspökök és áldozópapok tisztségét pedig már nagyon korán úgy tekintették, mint részesedést Krisztus papságában. A püspökökről és a diakónusokról úgy tartották, hogy ők látják el a próféták és a tanítók szolgálatát.

A 4. század végére már az is világos, hogy krizmát csak a püspök szentelhet, de a krizmával való megkenést, így a bérmálást a püspök megbízásából a papok is kiszolgáltathatják. Fontosnak tartották, hogy a püspök a húsvét előtti időben szentelje meg a krizmát, hogy azt a diakónusok elvihessék a távolabb levő templomokba úgy, hogy a szentelt krizma húsvét napjára megérkezzen.

Kedves paptestvérek! Megkaptuk a Szentlélek ajándékát, bemutathatjuk a szentmisét, kiszolgáltathatjuk a szentségeket és taníthatunk a Lélek erejében. De hogyan legyünk próféták a mai világban? Sokszor úgy érezzük, hogy csökken az érdeklődés, hogy szétszórtság vesz minket körül, hogy magunkban is küzdenünk kell a lelkesedésért. És mégis: Krisztus erejére, világosságára a világnak ma talán jobban szüksége van, mint bármikor. Az emberiség olyan vadul fogyasztja a természetnek azokat az ajándékait, amelyektől az élete függ: a termőtalajt, az ivóvizet, a tiszta levegőt, hogy ebbe sokan már belegondolni se mernek. Mintha recsegnének-ropognának a társadalmak eresztékei is. A tudás átadásának módja, a körülöttünk levő világ megértése komoly válságba került. Ha száz évvel ezelőtt sokan büszkén azt mondhatták, hogy minden lényeges dolgot tudunk a természetről, ma sokkal inkább úgy érezzük, hogy a valósághoz képest szinte semmit sem tudunk. Amit pedig tudunk, az egy nagyon szűk tudományos elitnek, vagy talán már csak a gépeknek hozzáférhető, az átlagember pedig mindezt már felfogni sem képes. Márpedig a helyes élet útját a valóság alapján kell keresnünk és megtalálnunk. Az erkölcs nem választható el a világnézettől. Prófétai küldetésünk elsősorban azt kívánja, hogy hitünk alapvető igazságairól tanúságot tegyünk. Ennek alapján találhatunk rá a helyes cselekvés útjára.

Köszönetemet fejezem ki minden püspök- és paptestvéremnek, minden kedves diakónusunknak az áldozatos és alázattal vállalt szent szolgálatért, a hűségért, azért, hogy Krisztust közvetítik az emberek felé. Ha máskor nem, a mai ünnepen, amikor este már az utolsó vacsorára emlékezünk, kérdezzük meg magunktól, hogy miért vagyunk papok.

Három fiatal jött be a sekrestyébe egy szombat esti szentmise után. Egy barátjuk kedvéért voltak ott. Azelőtt soha nem jártak hozzánk. Rácsodálkoztak arra, amit itt láttak. Az egyik nagyon egyszerű volt, talán butának is mondhatnám. „Mi ez?” – kérdezte. A másik gonoszkodó volt, finoman ellenséges. „Minek ez az egész?” – ezt morogta. A harmadik értelmesnek tűnt. Nyitott tekintettel kérdezte: „Miért van ez?”

Az első kérdésre nem lehetett igazán felelni. Minden meghatározás gyengének és halványnak tűnik, vagy olyan elméleti, hogy a kívülálló nem tud vele mit kezdeni. A második kérdés valójában nem is kérdés, hanem válasz: Nincs szükség az egészre. Meg kell szüntetni. El kell törölni! Csak a harmadik kérdésre lehetett válaszolni.

Igen, azért történt, amit ma este átéltünk, mert atyáink és őseink a hitben ott, Jeruzsálemben együtt voltak a názáreti Jézussal. Uruknak és Mesterüknek mondták őt. Ő pedig az utolsó estén, mielőtt elfogták, elítélték és keresztre feszítették, együtt evett tanítványaival. Kenyeret vett a kezébe és azt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem. Ugyanígy kezébe vette vacsora után a borral telt kelyhet és azt mondta: Igyatok ebből mindnyájan! Ez az én vérem kelyhe, az új szövetségé, mely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára.

És a tanítványok érezték, hogy itt valami titokzatos dolog történt. Valami, ami nagyobb, mint mi vagyunk. Valami, amit újra és újra ismételni kell, hogy megjelenjen közöttünk az Esemény, az egyszeri, a megismételhetetlen, az erőt sugárzó. Mert a Mester testét átszegezték, vérét kiontották, de harmadnap feltámadt a halálból.

Ezért égnek hát a gyertyák, ezért hangzanak el újra és újra a szavak családi otthonokban, fényes templomokban, börtönökben és munkatáborokban, titokban és nyilvánosan. Mi, papok pedig ezért vagyunk.

* * *

A szentbeszéd után következett a papi ígéretek megújítása, melynek során a püspök kérdéseire, többek közt arra, hogy akarnak-e Jézus Krisztussal egyre szorosabban összeforrni, önmagukról lemondva hozzá hasonlóvá lenni, a megváltás hűséges szolgáiként az Eucharisztia szent áldozatát bemutatni, Isten igéjét hirdetni, Krisztust mint a Pásztort követni, a papság egyszerre válaszolta: „Akarjuk.”

A bíboros főpásztor a világi hívekhez fordulva arra kérte őket, hogy imádkozzanak papjaikért, és azt kívánta, hogy árassza el őket az Úr bőséges kegyelmével. A megújított papi fogadalmak és a hívekhez intézett kérés után Erdő Péter bíboros elé vitték az előkészített edényekben lévő olajakat, aki megszentelte a krizmát, a betegek és a keresztelendők olaját.

A szentmise záróáldása előtt Erdő Péter bíboros néhány szóval megemlékezett arról a tragikus eseményről, hogy a nagyhét első napján tűz pusztított a párizsi Notre-Dame székesegyházban. A főpásztor elmondta: a tűzben többen látni vélték Krisztus alakját. Hozzátette: az első keresztény vértanúk szenvedését a leírások szerint csodák kísérték. Amikor nagy bajban vagyunk, Krisztust közel érezhetjük magunkhoz. Az idősebbek ezt megtapasztalhatták az Egyház nehéz időszakában is. „Kérjük tehát Urunkat, Jézus Krisztust, hogy megpróbáltatásainkban ma is legyen mellettünk!” – mondta végül a főpásztor.

Fotó: Lambert Attila

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
egyszeru-es-szep-bemutattak-csiksomlyoi-papai-szentmise-liturgikus-eszkozeit
Egyszerű és szép – Bemutatták a csíksomlyói pápai szentmise liturgikus eszközeit

A Ferenc pápa által Csíksomlyón celebrált június 1-jei szentmisén használatos liturgikus eszközöket és a Gyulafehérvári Főegyházmegye első, erre az alkalomra készült Evangeliáriumát mutatták be május 24-én, pénteken a székelyudvarhelyi-szombatfalvi Szent György Plébánia közösségi házában.

2019. május 24., péntek
a-feltamadasba-vetett-hit-mi-remenyunk-bemutattak-szabo-ferenc-sj-ket-uj-konyvet
Hogy meglássuk a szeretet-Istent – Bemutatták Szabó Ferenc SJ két új könyvét

Május 23-án este az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galéria és az Építészek, Mérnökök, Képzőművészek Egylete Baross utcai székházában tartották Szabó Ferenc SJ „Isten nem halt meg” és „»Mindig neki harangozunk…« – Istenkereső magyar költők és írók” című könyveinek bemutatóját.

2019. május 24., péntek